ÉLETHEZ KÖTVE  – az alezredes asszony szóval tartotta a kétségbeesett embert – a rendőrök már a fa alatt találták

2022. 02. 11., p – 13:59

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrnő átérzete, és ráhangolódott annak a férfinak a problémájára, aki bejelentést tett a rendőrségre, hogy kétségbeesésében végzetes lépésre szánta rá magát.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2022. február 10-én 16 óra körül betelefonált egy férfi, hogy végzetes lépésre szánta rá magát.

Nagy Viktória r. alezredes az első mondatoktól kezdve ráhangolódott a férfi szavaira. Az empatikus beszélgetés eredményeként a férfi elmondta hol van, mire készül. Mindeközben az ügyeletes ezzel párhuzamban értesítette kollégáit, akik a megadott bekecsi helyszínre siettek.

Kolléganőnk ezután továbbra is próbálta terelni a bejelentő gondolatait, így különféle megoldásokat felvázolva, végig koncentrált figyelemmel tudta az élethez kötni a férfit.

Az időközben a helyszínre érkező rendőrök a fa mellett állva találták meg a bejelentőt, akit a mentőszolgálat munkatársai további ellátása céljából kórházba vittek.