Még egy rendőrt kihallgatott az ügyészség, aki a gyanú szerint azért fizetett, hogy oltás nélkül jusson védettségi igazoláshoz – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel. Az eset előzménye, hogy a múlt héten őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki. Rendelésükön két rendőr is megjelent, és úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát a mosdókagylóba ürítette. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint csütörtökön a nyomozó ügyészség újabb rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, aki a megalapozott gyanú szerint szintén fizetett azért, hogy az oltás felvétele nélkül jusson védettségi igazoláshoz. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban már öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, vallomást még egyikük sem tett, de a gyanúsítottak közül többen panaszt jelentettek be a közölt gyanúsítással, a motozással és a kutatással szemben, valamint felülbírálati indítvánnyal éltek a vagyonelkobzás biztosítása érdekében lefoglalt euró és forint miatt – olvasható a közleményben. Közölték azt is, hogy a közegészségügyi-járványügyi intézkedések megszegésével korrupciós bűncselekményeket – haszonszerzési céllal – rendszeresen elkövető budapesti háziorvos és szakasszisztense az ügyészség indítványának megfelelően letartóztatásban van, a rendőrök szabadlábon védekeznek.
Szántó István
Related article
Fogy az idő a hatékonyságnövelő beruházások megvalósítására – jön a támogatás nélküli termelés – zárul az uniós ciklus
A tovább csökkenő mezőgazdasági árak mind inkább rászorítják a gazdákat a költséghatékony termelésre. Ennek megteremtéséhez az alacsony kamatszinten elérhető beruházási hitelek és...
Ebösszeírás – Több tízezres bírság is járhat a mulasztóknak
Aki eddig még nem tette meg, július 31-ig még kitöltheti és beküldheti, vagy személyesen is leadhatja a Városháza ügyfélszolgálatán az idei...
Újraélesztésre is felkészítik a miskolci rendészeket – a tegnapi tárgyalás margójára – miért nem érdemes szűk üleppel másokra ugrani
Éppen tegnap volt harmadik bírósági tárgyalásom, a hivatalos személy elleni erőszak ügyében. Ha valaki még nem tudná – sajnos én ezzel kelek ezzel...
Ki az úr a háznál – a rendőrségi rendszergazda dönti el mi a lényeges – vajon ki hiszi ezt el ?
Míg élek nem nyugszom bele. Tőzsér Ildikó bíró hamis váddal, felbujtott tanúkkal elítélt. Akár el is felejthetném, de nem tehetem. Szinte naponta sorsszerűen...
10 éves a Stadler pusztaszabolcsi karbantartó üzeme és a FLIRT – egy évtizede állt forgalomba az első Stadler FLIRT vonat a MÁV elővárosi vonalain
Fontos mérföldkövet ünnepel a Stadler Magyarországon, ugyanis kereken 10 évvel ezelőtt kezdte meg működését a vállalatcsoport pusztaszabolcsi karbantartóközpontja. A 2007. május 4-én felavatott...
Az edelényi kastély – a Bódvasziget éke – nem szabad kihagyni
Akik már bebarangolták a nevezetes magyar kastélyokat, voltak Keszthelyen, Fertődön és még több más dunántúli úri épületben okvetlenül látogassanak el az újonnan megnyitott...
Nyári Mikulások Kongresszusa – Pécsi Mikulás a világtalálkozón – hát csak vannak nyári télapók ?
A dániai Bakkenben minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson...
Áldottat és békéset – megjelent a miskolc online portálon
Csupa havas táj, szállingózó hópelyhekkel, háttérben egy rogyadozó mézeskalácsszerű házikó, jégvirágos ablakában pislákoló fényekkel. Mindezt egy girbe-gurba befagyott patakocska fonja körbe, amelyen...
Pályázati városépítészeti ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. S (I ) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc...
Innovatív pálinkafőző prototípusán dolgozhat egy miskolci cég
Több mint 360 millió forintból fejleszthet ki párlatkészítő technológiát a borászati, pálinkafőző és gyümölcsfeldolgozó berendezések tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozó miskolci Hagyó Kft....
Segítsenek beazonosítani
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi lopás kapcsán. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/3549/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított...
Elment Gombó Laci – a sokszöges dosszié hőse – temetéséről később intézkednek
Nem is olyan régen a Torony magasan című könyvemben még szerepelt Laci barátom Őrzöm a levelét, amiben arra kér, beszéljünk még erről...
Ki van Morvai kazánkovács koporsójában – a kínaiak szerint csak Petőfi aki mégse esett el a csata mezején – ágyban, párnák között hunyhatott el
Újratemetésben nagyok vagyunk. Rajk Lászlót, Horthy Miklóst és Nagy Imrét se hagytuk békében nyugodni. Ez a mániánk a történelmünk sajátossága, de nem magyar...
Segítenek az Avasi polgárőrök – várjuk a folytatást – támogatás nélkül nem megy
A miskolci Avasi polgárőrök sokat segítettek a gyermekek átkelésében a Pattantyús úti általános iskola előtt gyalogos átkelőnél. A szülők hálásak ezért. A kérdés...
A Miskolci Holdingnál lehet ügyvezető – a Miskolci Vízmű pályázata
A Miskolci Holding hét tagvállalata élére keres igazgatót A Miskolci Vízmű KFT Ügyvezető A pályázóval szemben támasztott elvárások: felsőfokú végzettség / mérnöki vagy...
Arra mindig büszke leszek – hogy kerül egy makkegészséges újságíró a kórházba – Szegedi Laci drótpostája
„Arra mindig büszke leszek, hogy egyetlen magyar ápolóként dolgozhattam a Presbeterian Kórházban New Yorkban, ami másnak csak a Vészhelyzet sorozat, utána pedig Európa...
Kurva vastag az a fogdaajtó – sorozatban jön a sztori – három évet elloptak a hátralévő életemből
Kurva vastag a fogdaajtó. Nagyot szól, dörren, amikor becsapják. Rám csapják. Nem kísérnek be, csak betessékelnek. Előtte persze akkurátusan kizsebelnek. Tapogatom a...
Hogy mit is szeretnénk – szakíts ha mersz – az ötlet bárhol kivitelezhető – hiányzanak a férfiaknak szánt bókok
Egy nagyon fontos pesti hivatalban láttam ezt a titkárságon. Bárki ha oda bemegy választhat, akár békét szeretetet vagy éppen reményt. Egy forintba se...