SzántóGráf

Science Múzeum: felmentő ítélet Miskolcon!

A Miskolci Törvényszék február 18-án ítéletet hirdetett a nyolc vádlottal szemben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban. A megrendelő miskolci önkormányzat a Fűtőmű – Science Múzeum megvalósítása érdekében hazai és uniós költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénylése céljából kötött támogatási szerződést, majd a kivitelezés kapcsán vállalkozási szerződéseket még 2010-ben.

Az ügy nyolc vádlottja közül ketten az önkormányzat részéről láttak el projektmenedzseri feladatokat, míg a további hat vádlott az anyagbeszerzést, tárolást, kivitelezést, műszaki ellenőrzést végző gazdasági társaságok képviselői voltak. Az ügyészség álláspontja szerint a beruházás során olyan számlák kiállítására került sor, amelyek mögött valós gazdasági tevékenység nem állt és ezekhez valótlan tartalmú részteljesítési igazolások kapcsolódtak, ebből következően a megrendelő úgy nyújtott be kifizetési kérelmeket, hogy a támogatások lehívására nem volt jogosult. A lefolytatott széleskörű – okirati, tanú- és szakértői bizonyítást is magában foglaló – bizonyítási eljárás alapján a törvényszék álláspontja szerint nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlottak a terhükre rótt bűncselekményeket elkövették.

Az ítéletet a tárgyaláson jelenlévő vádlottak és védők tudomásul vették, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére

Exit mobile version