A menekültek fogadása és ellátása elsősorban állami feladat. A
Fővárosi Önkormányzat azonban a rendelkezésére álló eszközeivel
segíti az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező
menekültek ellátását.
A Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság
(FÖRI) folyamatosan segít az Ukrajnából érkező menekültek
elszállásolásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és
Intézményei (BMSZKI) már megnyitott egyik szállásán jelenleg 120
menekültvendéget helyeztek el. Többnyire teljes családok érkeztek,
gyerekekkel. Az itt elszállásoltak 40 százaléka gyermek. A
legidősebb gyerek 13 éves, de van közöttük egy 2 éves és egy
kéthetes csecsemő is. A családok egy része azonnal tovább is indul
nyugat-európai országok felé, de többen úgy nyilatkoznak – általában
a kárpátaljai magyar családok –, hogy szeretnének tartósan
Magyarországon maradni.
A kerületi önkormányzatokkal és a fővárosi intézményekkel
együttműködve további szállások bevonása várható. A Fővárosi
Önkormányzat ezeken túl a tulajdonában, kezelésében lévő fővárosi és
vidéki helyszínek megnyitását is tervezi. Az egyes helyszínek
közötti személyszállítás a BKK segítségével történik. A FÖRI
amellett, hogy a pályaudvarokon, forgalmas csomópontokban segíti a
menekülteket, folyamatosan koordinál a segélyszervezetek és a
katasztrófavédelem munkatársaival.
A FÖRI arra is készen áll, hogy az éjszakai vonattal érkezőket is
el lehessen szállásolni.
A Fővárosi Önkormányzat nem kér adományokat a menekültek
ellátásához, kérjük, hogy ezzel kapcsolatban a segélyszervezeteket
keressék. Érdemes figyelni a szervezetek honlapját,
Facebook-oldalát, hogy éppen pontosan mire van szükségük.
• Budapest Bike Maffia
• Age of Hope Alapítvány
• Magyar Máltai Szeretetszolgálat
• Ökumenikus Segélyszervezet
• Magyar Református Szeretetszolgálat
Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
A Német Nemzetiségi Önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy 2016. december 12. napján 16 óra 30 perces kezdettel közmeghallgatást tart. Helyszín: Polgármesteri Hivatal Ferde...
Naponta találkozom az interneten a kínai gyártmányú elektromos kisautókkal. Régóta kíváncsi lennék, hogy ezek a kétszemélyes lélekvesztők mire képesek, mennyibe fájnak és képesek...
A májusfa hagyományának újjáteremtése hívta életre azt a kezdeményezést, melynek keretében májusfa díszítésre invitálja a városban élőket a Miskolci Kulturális...
Kedves Mindenki, egy különleges produkció részleteit nézhetik meg. Magam vettem fel valamikor 2005 februárjában Miskolcon lányom konyhájában. Varnus Xavér és Kincses Veronika bemelegítenek...
…1761 Szàmla (230821) àRFOLYAM KORREKCIò MIATT:+3,-HUF; Egy:+XXXXX93,-HUF; OTPdirekt Figyelem pénz állt a házhoz. Az OTP számlámhoz három azaz három forint érkezett árfolyam korrekció...
NNépes gyászolók körében búcsúztatták ma délelőtt az 56 esztendős korában elhunyt dr. Grajz Lászlót Mezőcsát szülöttét. Családja, barátai, ismerősei nagy számban jelentek meg...
Minden évben Miskolc Város Napján, május 11-én hozzák működésbe a város szökőkútjait. A Miskolci Városgazda munkatársai május másodika óta előkészítési és...
Az élményalap Az Élményalap program lényege a fogyatékos emberek minél színesebb és szerteágazóbb, egész országra kiterjedő élményszerzésének támogatása, a közösségben rejlő segítő szándék...
Budapesti Rendőr-főkapitányság minden tekintetben visszautasítja az MSZP Országos Központjának Komjáthi Imre, az MSZP alelnökének sérülésével kapcsolatban kiadott közleményét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság leszögezi: 2018....
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala közleményében közzétette a 2018/2019-es tanév első évfolyamára történő tanköteles tanulók általános iskolai beiratkozásának időpontját: 2018. április...
ujkelet.live A 12-es csatorna szombat esti riportja források megnevezése nélkül arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök személyesen vette fel a kapcsolatot...
Kerényi László fotóriporter, operatőr, rendező alkotásainak főszereplői leggyakrabban a miskolciak, a felvételeinek jelentős része itt készül vagy valamiképpen kapcsolódik a városhoz. De nem...
Az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlését Egerben rendezték meg. Ennek részeként a hagyományos Ünnepi Közgyűlésen szakmai elismeréseket adtak át. Az...
A Miskolc-Tapolcai Sziklakápolnában a búcsúi szentmisét 2018. június 8-án pénteken tartották Jézus szíve ünnepén. Az ünnepi misét Dr. Sedon László érseki tanácsos, címzetes...
Biciklizni jó. Kerékpározni egészséges. Óvodába már magam is kétkerekűvel jártam, drága Édesanyám nem győzött futni utánam. Emlékszem édesapám a Corvinban vett egy olyan...
17 évig volt tévésztár, most villanyszerelőkkel dolgozik: 60 évesen kénytelen volt másodállást vállalni Gazdag Tibor Gazdag Tibor 17 éven át alakította a Jóban...