AZ EGYESÜLT ELLENZÉK HITET TETT A NYUGATI, DEMOKRATIKUS ÉS SZABAD VILÁG MELLETT MISKOLCON
A Szinva teraszon gyűltek össze az egyesült ellenzék szimpatizánsai szombat délután. A két miskolci egyéni választókerület képviselőjelöltjei mellett felszólalt Dobrev Klára is.

„Az elmúlt egy hét megmutatta, mi történik azzal a vezetővel, aki úgy gondolja, hogy miután hatalmat kapott, neki már a demokrácia korlátot jelent. Először elveszi a szabad szót, bekebelezi a szabad sajtót. Minden hullámhosszon jön az állampárt propagandája. Aztán nekimegy a civileknek, néha rendőri erőszakkal. Aztán nekimegy a szakszervezeteknek, a neki nem tetsző egyházaknak. De még ez sem elég: az emberek pénzéből felhizlalja a hozzá hű oligarchákat. Végül eljön az emberek szabadságáért. Én most Putyinról beszéltem”

– ez volt a talán legerősebb rész az Európai Parlament képviselőjétől. A lakossági fórumon döntően az orosz-ukrán háborúról és Magyarország külpolitikájáról esett szó, ami Dobrev Klára szerint „totálisan megbukott”.

„Nem Putyin csatlósállama szeretnénk lenni”

Áprilisban nemcsak arról döntünk, hogy „rendszert és kormányt váltunk”, hanem arról is, hogy Miskolcnak és környékének lesz-e új hangja az Országgyűlésben Szilágyi Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es egyéni választókerület egyesült ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje szerint.

Szilágyi Szabolcs: rendszert és kormányt váltunk április 3-án

– Értem és megértem a helyiek problémáit, önkormányzati képviselőként most is azon dolgozom, hogy jó legyen élni a borsodi megyeszékhelyen, hiszen miskolci vagyok, lokálpatrióta és hazafi. Őszinteség, szolgálat és hazaszeretet jellemez. Nem fordulhat elő még egyszer az, hogy a miskolciak feje fölött, akaratuk ellenére döntenek a parlamentben – hangsúlyozta.

– Meg kell állítanunk a féktelen lopást, nem bír el az ország még 4 év orbáni uralmat – hangoztatta.

„Mi nem kívánunk a keleti diktatúrák árnyékában élni – mi a nyugati, demokratikus és szabad világ tagjai, és nem Putyin csatlósállama szeretnénk lenni”.

Együtt van és összetart az egyesült ellenzék

Varga László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2-es egyéni választókerület egyesült ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje nagy erőnek nevezte, hogy együtt van és összetart az egyesült ellenzék.

– Hosszú út vezetett idáig, pedig a választókban már rég megvolt az igény az összefogásra. De megtaláltuk azt a konstrukciót, amivel nyerhetünk. Az egységtől nagyon fél a mostani miniszterelnök, mert talán maga is érzi: a kormányzása végét fogja jelenteni. Éppen ezért sokat hazudnak, hogy ezt az erőt és egységet megbontsák – vélekedett.

Varga László: fél az egységtől a miniszterelnök

„Elítéljük az agressziót, és békét szeretnénk” – tért rá az orosz-ukrán háborúra. – „Miskolcnak és Borsodnak is békére és fejlődésre van szüksége. Nem szembenállásra, és nem háborúskodásra”.

Újra felelevenítette, hogy a kormány az elmúlt két évben, a világjárvány leple alatt „nekiment az önkormányzatoknak”: forrásokat vont el a településektől, és így azok lakóitól, megszorításokat léptetett életbe.

– Arról is szavazunk tehát április 3-án, hogy visszakapja-e például a közösségi közlekedés állami támogatását Miskolc – mutatott rá.

Intő jelek

Dobrev Klára, az Európai Parlament képviselője figyelmeztetett, ma újra végig kell gondolni, miért is jött létre az európai egység. Az elmúlt 70 évben nem kellett erről gondolkodni. Felidézte, az unió alapvetően egy békeprojekt volt, hogy „soha többé ne kelljen olyan fényképet látni, amin kamaszfiúk indulnak a frontra”.

Dobrev Klára: az Európai Unió egy békeprojekt volt, és mi ehhez csatlakoztunk. | Horváth Csongor képgalériája

– Mi ehhez a békéhez csatlakoztunk. És most dühösen azt kell mondanom, hogy aki kockára teszi a magyarok európai szövetségét, az kockára teszi a békét Magyarországon – emelte ki.

„Soha többé olyan kormányt, ami eltávolítja a magyar embereket az Európai Uniótól, mert az nem a békét, hanem a háborút hozza el nekünk” – fogalmazott.

A magyar miniszterelnök „pávatáncolva” ezt a békét tette kockára az elmúlt 12 évben véleménye szerint. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor mindent elkövetett, hogy kiszolgáltasson minket az orosz érdekeknek.

„Totálisan megbukott a külpolitikájuk, két szék közé estek: Nyugaton nem tekintik őket tisztességes szövetségesnek, keleten meg látjuk, hogy mi történik a legjobb barátjukkal” – mondta.

– Legyen intő jel minden magyar demokratának: az illiberalizmuson keresztül a diktatúrába vezető út egyirányú utca. Onnan nem lehet visszafordulni. Zsákutca. A vége pedig katasztrófa – vélekedett.

Meglátása szerint nem volt kormányzás 2010 után, sem az egészségügy, sem az oktatás nem lett jobb, a versenyképesség romokban, nagy a korrupció. A hat párt szövetsége azonban összezúzta a Fidesz centrális erőterét.

Egységben

– Ez a garancia, hogy le tudjuk váltani a kormányt. A hat párt megtanult valamit: leülni egymás mellé, egymás szemébe nézni, vitatkozni, kompromisszumot kötni. Egy szabad, európai, demokratikus Magyarországot akarunk – emelte ki végül.

A fórum zárásaként Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese elmondta még: ahogy 2019-ben Miskolcon megtörtént a váltás, úgy idén az Országgyűlésben is a most még ellenzéki oldal fogja átvenni a vezetést.

– Egy Putyin-barát miniszterelnökre nincs szüksége a hazának – fogalmazott.