SzántóGráf

Művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban Kásler Miklós – kitüntettek listája

Művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban Kásler Miklós

A magyar hagyományok mindig emberközpontúak, és mindig léteztek azok az emberek, akik előrevitték a rendszer kultúráját, ápolták hagyományait, fejlesztették jogrendszerét és a tudományágakat, maradandót alkottak – mondta Kásler Miklós csütörtökön a Pesti Vigadóban az állami művészeti díjak átadásán.

– Most is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel, szorgalmukkal és munkájukkal hozzátettek a magyar örökséghez. A kormány ezt a teljesítményt díjazza, a magyar nemzet nevében pedig köszönetet mondunk önöknek – fogalmazott az ünnepségen a miniszter, aki Latorcai Csabával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkárával együtt adta át az elismeréseket.

Kásler Miklós emlékeztetett, hogy nemzeti ünnepeink beépültek kollektív tudatunkba, nemzeti identitásunk részét képezik. – Mást ünneplünk március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án. Jelentősége van annak, hogy a sok munkát melyik állami ünnepen ismerjük el és köszönjük meg – hangsúlyozta a miniszter, aki március 15-ét a reformkor rendkívül fontos mozzanatának nevezte. Hozzátette: a reformkor gyűjtötte a nagy kvalitású embereket. Csokonai Vitéz Mihály az érzések felé nyitotta ki a magyar irodalmat, Vörösmarty Mihály a klasszikus verselést magyar verseléssel váltotta fel, majd jött Petőfi Sándor, Arany János, Eötvös József, Jókai Mór és a többiek. A zenében megjelent Liszt Ferenc és Erkel Ferenc. A politika területén is zseniális államférfiak tűntek fel Kölcsey Ferenctől Széchenyi Istvánon át Kossuth Lajosig és Deák Ferencig. Ez volt az a korszak, amelynek az irodalmi, kulturális alkotásai messze túlélték az időszakot, irányt szabtak a jövőre nézve is.

Kiemelkedő színészi, rendezői, tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott:

Berettyán Nándor, a Nemzeti Színház, Karinthy Színház színművésze,

Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze,

Nyári Oszkár, a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze,

Szabó Győző, a Thália Színház színművésze,

Szabó-Sipos Barnabás színművész,

Timkó Eszter, az Új Színház színművésze,

Vida Péter, a Thália Színház színművésze,

Bakota Árpád, a Csokonai Színház színművésze.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

Barka Dávid, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája,

Jekli Zoltán, a Győri Balett táncművésze,

Vági Bence, a Recirquel Újcirkusz Társulat művészeti vezetője, koreográfusa.

A cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díjban részesült:

Ádám László (Maximus Antonio), az Utazó Budapest Nagycirkusz artistaművésze és állattanítója,

Rolling Wheel, Németh Zsófia és Nagy Ferenc artistaművészek.

A nemzeti identitás erősödését elősegítő, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Sára Sándor-díjban részesült:

Bántó Csaba Szabolcs filmoperatőr.

A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

Forgács Erzsébet vezető maszkmester, az egykori MAFILM alkalmazottja,

Füredi Vilmos producer, a Voxtrade Zrt. vezérigazgatója,

Helmeczy Dorottya, a Megafilm Kft. filmproducere,

Sipos József, a PCN Film Produkció rendező-producere.

Kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

Gábor Péter szövegíró, zeneszerző, basszusgitáros, a Bergendy Együttes tagja,

Keresztes Ildikó előadóművész,

Szulák Andrea előadóművész, énekesnő, színésznő, a Budapesti Operettszínház színművésze,

Varga Miklós előadóművész.

Kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

Banda Ádám hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszék egyetemi adjunktusa,

Csáki András gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem habilitált egyetemi docense,

Fischl Mónika énekművész, a Budapesti Operettszínház színművésze,

Nagy Csaba tárogatóművész,

Számadó Gabriella, a Magyar Állami Operaház opera-énekesnője.

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:

Balogh Máté zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,

Dobszay-Meskó Ilona karmester, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumának tanára.

Kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zene-ismeretterjesztő tevékenységéért Szabolcsi Bence-díjban részesült:

Péteri Lóránt zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.

A névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotásért Gérecz Attila-díjban részesült:

Regős Mátyás költő, író, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi – költői, írói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

Gáspár Ferenc író, újságíró, szerkesztő, a Coldwell Könyvek Bt. ügyvezetője,

Halmai Tamás költő, esszéista, szabadfoglalkozású irodalmár,

Hodossy Gyula költő, író, szerkesztő, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó Dunaszerdahely igazgatója,

Horváth László Imre költő, író, szerkesztő, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképzőiskola és Gimnázium tanára,

Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Tanszék docense,

Lakatos Mihály író, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője,

Poós Zoltán költő, szerkesztő, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum újságírója,

Tomaji Attila költő, irodalomtörténész.

Kiemelkedő történeti, irodalmi tevékenysége elismeréseként Herczeg Ferenc-díjban részesült:

Deák-Sárosi László, a Magyarságkutató Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa,

Mandics György tanár, költő, író, újságíró.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:

Erdei Kvasznay Éva festőművész,

Ernszt András festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanszékvezető oktatója,

Koronczi Endre képzőművész,

Matl Péter szobrászművész,

Széchy Beáta nyugalmazott képzőművész,

Szegedi Csaba festőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi docense,

Veres Gábor nyugalmazott szobrászművész.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

Balla Dóra grafikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem habilitált egyetemi docense,

Járási Ildikó Éva nyugalmazott képzőművész,

Szendrényi Éva díszlettervező,

Varga Edina textiltervező-iparművész, a Semmelweis Egyetem és a Kúria művészeti vezetője,

Vigh Krisztina képzőművész.

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

Minyó Szert Károly fotográfus, képzőművész,

Várhelyi Klára fotóművész, a Collegium Hungaricum Róma munkatársa.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

Balogh Andrea Johanna, a Príma Bács-Kiskun Megyei Díj magyar sajtó kategória győztese, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas újságíró, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztériumi sajtófőnöke,

Franka Tibor író, újságíró,

Horváth Szilárd, az MTVA vezető szerkesztője, műsorvezetője.

A magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgárok részére adományozható Pro Cultura Hungarica-díjban részesült:

Hargitai Péter költő, regényíró, a magyar irodalom fordítója, a Florida International University volt egyetemi tanára.

Borítókép: Berettyán Nándor (jobbról) átveszi a Jászai Mari-díjat Kásler Miklóstól

(Fotó: MTI/Kovács Attila)

Exit mobile version