SzántóGráf

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot a háborúba

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot a háborúba

143 napja, október 23-án megüzentük a baloldalnak: nem hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba, hogy csődbe vigyék az országot, és azt is, hogy Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra

– kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva: megmutattuk az erőnket, és ez meghozta az eredményt.

A kormányfő kiemelte: tartottunk több mint száz választási gyűlést és bekopogtunk több millió ajtón. Erőnk és esélyeink napról napra nőnek. Nem is emlékszem, utoljára mikor álltak ilyen jól a csillagok 19 nappal a választások előtt – jegyezte meg.

Legyen béke, szabadság és egyetértés

Orbán Viktor kijelentette: hiába bújt a farkas báránybőrbe, a hazugság árát meg kell fizetni. Mint mondta,

az üstökösnek hitt baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter ma már csak egy kihűlt kődarab, ezért ma együtt sóhajt az ország, micsoda szerencse, hogy nem a baloldal kezében van Magyarország kormányrúdja.

A miniszterelnök szerint a baloldal végső kétségbeesésében Lengyelországból Donald Tuskot is idehívta, azt a lengyelt, akit otthon is szégyellnek, mert szétverte előbb saját pártját, majd az Európai Néppártot is. „Sohase akadályozd meg az ellenfeledet abban, hogy hibát kövessen el” – idézte a mondást a kormányfő. A miniszterelnök arról is beszélt, régi szokása a magyaroknak, hogy amikor az ország sorsa fordul, összeülünk, tanácskozunk és közösen döntünk, hogyan kerülhetjük el a bajt és merre vegyük az irányt. Mint mondta, több mint 1100 éve csináljuk ezt, ez a legnagyobb erőnk. Felhívta a figyelmet arra is, tudjuk, hogy nemcsak azok vannak ma itt, akiket a szemünkkel láthatunk, hanem itt vannak azok is, akiket csak a szívünkkel láthatunk, a daliás hősök, a híres vitézek, a bátor elődök és a még meg sem született gyermekeink, leendő unokáink és dédunokáink, az eljövendő korok bátor utódai is.

Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnába, ezért a magyar miniszterelnök nem megy Kijevbe tárgyalni

A magyar kormány célja a béke helyreállítása.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

mióta létezik közös magyar nemzeti emlékezet, mindig ugyanazt akartuk: legyen béke, szabadság és egyetértés. Ugyanakkor ez nem maradhat puszta óhaj, mivel a békéhez, a szabadsághoz és az egyetértéshez erőre van szükség

– húzta alá. – A béke, a szabadság és az egyetértés az erős nemzetek jutalma. Ezért álmodtak Széchenyi, Kossuth és Petőfi erős Magyarországot és ezért álmodunk mi is – tette hozzá a miniszterelnök. Mint a kormányfő hangsúlyozta, nem lehet engedni, hogy idegen népek jelöljék ki az ország röppályáját, ehhez pedig erős Magyarországra van szükség. – Ezért támogatjuk a családokat, ezért hoztunk létre egymillió munkahelyet és teremtettük meg a rezsicsökkentést – emelte ki.

A kormányfő úgy fogalmazott:

a világ legszebb országa a miénk, a világ legszebb nyelvét adta nekünk az Úristen, a világ legtalálékonyabb emberei születnek e földön.

Ők azok, akik paprikából csináltak C-vitamint, akik össze- és szétforgatható kockát fabrikálnak, és vakcinával terítik le a vírust. Ez a jószívű emberek országa is Szent Erzsébettől az életükért futó menekülteket ma is segítő ezrekig. Ez mind szép és remek, de nem elég – hangsúlyozta a miniszterelnök. Mint mondta, a szépségből, leleményből és nagylelkűségből csak akkor lesz boldog ország, ha mindez erővel párosul. – Legyen előbb erőnk és aztán igazunk, és nem fordítva – nyomatékosította a kormányfő. Elmondta, 15 milliónyian vagyunk a világban mi magyarok, nálunk hatalmasabb országok látókörében élünk, de ez nem ok a kishitűségre, sem a félelemre, és végképp nem ok az önfeladásra.

Az erő nem csak izom kérdése, az oroszlánt nem lehet lebirkózni, de lehet homokot szórni a szemébe. A medve szkanderben verhetetlen, de láncot lehet rá tenni, a farkast verembe lehet csalni, a vadkanból pedig pörköltet lehet csinálni

– fogalmazott. Orbán Viktor azt is elmondta, mi magunk tűzzük ki a céljainkat és azokról senki sem beszélhet le minket, nem hagyjuk, hogy más ostorozzon minket vagy sajnálkozzon rajtunk. Nem irigyeljük mások sikerét, egyszerűen jobbak akarunk lenni náluk. Nem félünk az ellenfeleinktől sem – szögezte le.

Miképpen a miniszterelnök emlékeztetett, 2010-ben – amikor a leggyengébb volt Magyarország – megfogadtuk, hogy

bízni fogunk a közös akaratban, mindig kiállunk Magyarországért, és soha nem fogjuk feladni, egyetlen percre sem. Ez emelte fel Magyarországot és emiatt tartunk ott, ahol most vagyunk – húzta alá a kormányfő, 

jelezve: kétszázezerrel több gyermek született, mint ha a baloldal maradt volna hatalmon, továbbá mindenki dolgozhat, aki akar. Emellett végre van belevaló külpolitikánk, így le tudtuk zárni a határt az illegális migránsok előtt, továbbá ütőképes a hadseregünk is, valamint világszínvonalú rendezvényeket tudunk lebonyolítani – sorolta.

Ne legyünk áldozat valaki más háborújában

Azt is tisztáznunk kell, hányadán is állunk a háborúval – tért rá az orosz–ukrán konfliktusra a kormányfő. Elmondása szerint emberemlékezet óta nem volt ilyen március tizenötödikénk, hiszen kitört a háború a szomszédunkban, abban az országban, ahol magyarok százezrei élnek. Katonáinknak és rendőreinknek a déli határ mellett a keleti határ biztonságát is fegyverrel kell garantálniuk, amiért köszönet jár nekik – hangsúlyozta, hozzátéve: minden idők legnagyobb humanitárius segélyprogramját működtetjük, miközben itt dörömböl az ajtónkon a Nyugat-Európában már pusztító energiaválság. Orbán Viktor nyomatékosította:

nem engedhetünk meg magunknak egyetlen rossz döntést sem. Magyarország világok határán fekszik, kelet és nyugat, észak és dél között, errefelé a háborúkat nem értünk és nem a mi érdekünkben vívják.

Elmondta, úgy szokott lenni, hogy akárki győz, mi rajtavesztünk. Közép-Európa csak egy sakktábla a világ nagyhatalmai számára, és számukra Magyarország is csak egy bábu – fogalmazott. Hol az egyik akar minket a frontvonalba tolni, hol a másik, ha céljaik úgy kívánják, és nem vagyunk elég erősek, fel is áldoznak minket. A miniszterelnök elmondta, történelmünkből túl jól ismerjük a háborúk természetét. Vannak országok, amelyek háborúval akarják elérni a céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni. Oroszország az orosz érdekeket nézi, Ukrajna pedig Ukrajnáét, és sem az Egyesült Államok, sem Brüsszel nem fog magyar fejjel gondolkodni, magyar szívvel érezni. A magunk érdekeit nekünk kell képviselni, higgadtan és bátran.

A mi érdekünk, hogy ne legyünk áldozat valaki más háborújában, amelyen mi semmit nem nyerhetünk, de sokat veszíthetünk, ezért ebből a háborúból ki kell maradnunk

– hangsúlyozta a kormányfő. Leszögezte azt is, miszerint egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé, így sem katonát, sem pedig fegyvert nem fog küldeni Magyarország a háborúba.

Ez nem a dilettánsok terepe

A háborúval kapcsolatos baloldali álláspont kapcsán a miniszterelnök kijelentette: a baloldal elvesztette az eszét, de nem fogják hagyni, hogy belerángassák Magyarországot az ukrán–orosz háborúba és katonai célponttá tegyék a magyarokat – húzta alá, megjegyezve: elég erősek vagyunk és ellenállunk a baloldal és a háborús bajkeverők terveinek.

Orbán Viktor Novák Katalin újonnan megválasztott köztársasági elnök szavait idézve kijelentette: békére van szükség. – Ha azt akarjuk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hallgatnunk kell az asszonyokra. Éppen ezért a legjobb pillanatban lett először egy nő Magyarország államfője – fűzte hozzá. A kormányfő közölte, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtett a béke érdekében, továbbá

nem zárható ki, hogy április 3-án még a szomszédban dörögni fognak a fegyverek, ám ez csak egekbe emeli a választás tétjét.  – Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal 

– vázolta fel a két választási lehetőséget.

Szavai szerint keresztény szívvel kell éreznünk és magyar fejjel kell gondolkoznunk, hiszen mindenki láthatja a különbséget a rémült menekültek és a több ezer kilométerről érkező, határunkat ostromló migránsok között. Ennek kapcsán kiemelte, hogy Magyarország segít a menekülteknek, de továbbra is elutasítja a migrációt. Arról is beszélt, nem tudjuk, mi lesz a háború vége, mit hoz a jövő, így minden eshetőségre készen kell állni. „Olyan kormány kell, amelyet nem érhet meglepetés, és nem most merészkedik nyílt vízre, ez nem az amatőrök ideje, nem a dilettánsok terepe” – fogalmazott.

Elmondta, sokan vagyunk, erősek vagyunk és egységesek vagyunk, ezért meg fogjuk nyerni a népszavazást is, amellyel a genderőrületet megállítjuk határainknál.

Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, hogy hazánkra nagy veszélyek leselkednek, erre pedig a nagy győzelem a megoldás, amire meg is van az esélyünk, ha az előttünk álló 19 napban mindenki elvégzi a munka rá eső részét. Szavai szerint a fájdalom a barátunk ilyenkor, ezért rá kell tennünk még egy lapáttal.

A kormányfő beszéde végén elmondta, 31 napja, hogy „kilovagoltunk”, nagy távolságot tettünk meg és rengetegen csatlakoztak hozzánk, mellettünk áll az ország.

Ezt a választást meg kell és meg is fogjuk nyerni. Megnyerjük, és béke, biztonság és nyugalom lesz Magyarországon

– húzta alá Orbán Viktor. – Befordulunk a célegyenesbe, 19 nap menetelés vár ránk, a végén, április 3-án pedig megvívunk velük. Induljunk és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját nem másért, hanem egymásért, mi, magyarok.

A Jóisten mindegyikünk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.

Borítókép: Orbán Viktor ünnepi beszédet mond a Kossuth téren (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

Exit mobile version