A Putyint támogató Vlagyimir Szolovjov beszélgetős műsorában az egyik vendég felháborodva jegyezte meg: figyelmeztetni kell Európát: ha a NATO békefenntartókat küld Ukrajnába, abból nukleáris csapás lesz. „Ez egy nukleáris háború lesz! Drága lengyelek, 30 másodperc alatt semmi nem marad majd a ti Varsótokból!” – hangzott el a műsorban. Az orosz állami tévé vendégei szerint továbbá jogos lenne Kalinyingrád és Oroszország többi része között létrehozni egy szárazföldi korridort. A Balti-tengeri kikötővárost Lengyelország és Litvánia öleli körül, így a műveleteket a NATO területén belül kellene végrehajtani. A műsor szereplői szerint ez azonban nem lenne gond, mivel Lengyelország és Litvánia „nincsenek tisztában azzal, hogy velük még könnyebben el tudnánk bánni, mint ami most történik Ukrajnában”.
Szántó István
Related article
Új orvosi rendelő Lyukóvölgyben
Új orvosi rendelő építését valósította meg a Miskolci Önkormányzat Lyukóvölgyben. A Közösségi Ház mögött több mint 90 millió forintból egy 153...
Urológiára várnak minden ötvenes-hatvanas férfit
– Életerős, tettre kész, panaszmentes férfiaknak, ha betöltötték az ötvenet, az urológián a helyük! Feltéve, hogy szeretnének életerős férfiak lenni hatvan és hetven...
Nyolcvanmilliárddal tartoznak a kórházak az orvostechnológiai beszállítóknak
Nyolcvanmilliárd forintnyi, az orvostechnológiai eszközöket beszállító cégekkel szemben fennálló tartozást görgetnek maguk előtt a hazai kórházak. A gyógyításhoz sok esetben elengedhetetlen eszközöket biztosító,...
Sálom, béke, I’ten egyik neve. Hisszük, ha a béke isteni hangja felhangzik, akkor a gyűlölködés és az erőszak hangja végleg elhalkul – A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), vallási és világi vezetőinek – Frölich Róbert főrabbi, Goldmann Tamás alelnök, Heisler András elnök, Horváth József alelnök, Markovics Zsolt főrabbi és Schönberger András főrabbi közös nyilatkozata
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye: Ez az alapelv vezette a mai napon a Mazsihisz elnöke által összehívott tanácskozást, melyen a Mazsihisz taghitközségeiben...
Hogyan csökkenthető a mellrák kockázata?
A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentéséhez 12 millió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezték. A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos...
Ha már nincs még egy ember akit elvigyünk – házhoz viszik a szavazó urnát -segítsünk a demokrácia kiteljesedésében – még egy barack se jár érte a buksira
Ha a demokrácia híve, ha szeretné, hogy minél többen nyilvánítsunk véleményt akkor Ön is tehet, nem is keveset a választások sikeréért. Számomra mindegy,...
Prosztatarák: gyógyszerek mellett gyógytorna is segíthet
– A prosztatarák kockázatát csökkentő életmód egyben a rák általános kockázatát is csökkentő életmód – jelentette ki – dr. Engert Zoltán Vendel urológus...
Balog Zoltán Kassán – felavatták a fiatal reformátusok szövetségének székházát – Kerényi László fotói az ünnepi eseményről
Kassa, 2017. szeptember 17., vasárnap (MTI) – Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció meggyökerezett ezen a vidéken is – mondta az emberi erőforrások...
Már nem kell Orbán szavazata, az EU megoldja nélküle is Ukrajna támogatását
Egy olyan megoldást találtak, amely akkor is biztosítja a pénzt, ha a magyarok nem értenének egyet a döntéssel. ...
A polgárőrök beszállnak a mező őrzésébe is – program a külterületek biztonságára
Budapest, 2019. november 9., szombat (OS) – PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGÁÉRT Külterületek biztonsága, környezetünk védelme 2019-2020 címmel, a rendőrség szakmai felügyeletével...
Buffalo Market – a szerencsi nagy bazár – ne unatkozzon ha bezárt a pláza
Szombatonként érdemes ellátogatni Szerencsre ahol minden kapható ahol máshol nem találtunk. Régiség, kézművesvásár, bazár és ami szemnek szájnak ingere ott egybe megleli. Néhány...
Tartanak a cívílektől – nyálukat csorgatják az ellenzéki pártok – csirázik a konkurencia
Őszintén mondom, nekem már a 2006 őszi Kossuth téri kempingezés se tetszett. A világ szeme rajtunk volt. S jót röhögtek rajtunk. Az ország...
A kereszteződésben durrant – majd hosszan sziszegett –
Szombaton reggel hatalmasat durrant ennek a busznak a valamije. Külső szemlélőként annyit láthattam, hogy a vezetője nem lelte az okát. Bár ő is...
Egy újságfotóból lett a balhé – csaknem történt provokáció – a kolléga rákattintott az egyenruha nélküliekre – a szerkesztő meg átsiklott
Most került a kezem ügyébe egy rég megjelent, kivágott újságcikk. Pontosabban egy kép. Amiért a megjelenés másnapján borult a billi. Ebből a felvételből...
Gimnazista lányra bízta a Négy Mancs a vágóhídról mentett lovat
Nagyon sok öreg vagy beteg, gyógyítható ló végzi Magyarországon a vágóhídon, melyek egyébként még sokáig élhetnének egészségben. A nemzetközi állatjóléti szervezet, a Négy...
Háttérzene egyszerűbben
Háttérzene-szolgáltató cégekkel köt együttműködési megállapodást az Artisjus, és jogdíjkedvezményekkel is ösztönzi azt, hogy egyre több üzletben szóljon minőségi zene. Ezzel a magyarok vásárlás...
Soltész Miklós: Állami támogatással és közösségi munkával újult meg a szlovák nemzetiségi tájház Ecseren
Négy és fél millió forint állami támogatással és közösségi munkával megújult a szlovák nemzetiségi tájház Ecseren. ...