SzántóGráf

Megpofozták a kórházban, Ombudsmani jelentés született róla -Hideg vízzel és pofonnal, majd lekötözéssel “kezelték” a pszichiátrián a fiatal nőt, aki egy friss szakítás miatt volt kiborulva

Az Ombudsman kivizsgálta és el is marasztalta a kórházat a betegjogok megsértéséért.

    A fiatal nő barátjával történt szakítása után otthon zaklatottá
vált, ezért mentőt hívtak hozzá, akik a megyei kórházba
szállították. Akarata ellenére vették fel a pszichiátriára, majd
nyugtató tabletták kíséretében aláírattak vele egy önkéntes
nyilatkozatot is.
     Mivel a tabletták ellenére még mindig feldúlt volt, elmondása
szerint a nővérek úgy próbálták lecsendesíteni, hogy megpofozták,
leöntötték hideg vízzel, és az ágyához kötözték egy külön szobában.
Másnap reggelig feküdt egyedül csuromvizesen, amikor végre
felengedték a rögzítést, és átvitték egy nagyobb kórterembe, itt
töltötte a nap többi részét. Este visszaadták a telefonját is, amit
a lekötözése előtt elvettek tőle. Fel is hívta szüleit, akik mit sem
sejtettek az őt ért bánásmódról, így érte mentek és hazavitték.
     A történtek után a nő egy jogvédő szervezethez fordult
segítségért, akik az Ombudsman hivatalától is kivizsgálást kértek.
Az Alapvető Jogok Biztosa alaposan átvizsgálta az esetet, majd az
erről kiadott nyilvános jelentésében megállapította: a kórház több
módon is megsértette a betegjogokat és visszaélt a nő helyzetével.
Felkérte a kórház főigazgatóját és több felettes szervet a
visszásságok rendbe tételére, illetve azok ellenőrzésére.
     Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért
Exit mobile version