SzántóGráf

Szmotrich szerint a kormány tagjait ki kellene tiltani a zsinagógákból

Bezalel Szmotrich fotó: youtube

ujkelet.live

A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt elnöke, Becalel Szmotrich ellenzéki politikus kedden kijelentette, hogy az volna a helyénvaló, ha a zsinagógák elküldenék az izraeli kormánykoalíció tagjait, mondván, politikai hovatartozásuk miatt jelenlétük elfogadhatatlan a vallásos közösségi életben.

„Fenntartom, hogy aki ennek a kormánynak a tagja, azt nem kéne beengedni a zsinagógába” – mondta a Kan közrádiónak adott interjúban. ,,Ez a legjogosabb dolog a világon.”

„Olyan, aki hazudik, csal és szavazatokat lop. Olyan, aki csatlakozik a radikális baloldalhoz, és mindennek árt ami szent Izraelben. Olyan, aki eladta az államot az Iszlám Mozgalomnak, és most ugyanezt fogja tenni a Közös Listán szereplő terrortámogatókkal, biztosan nem méltó arra, hogy a gyülekezetben legyen, ez teljesen jogos” – tette hozzá Szmotrich.

„Úgy gondolom, hogy azok, akik hátat fordítanak a nyilvánosságnak, nemkívánatosnak kell érezzék magukat.” Később kissé meghátrált, mondván, ő csak a jobboldali zsinagógalátogatók „természetes reakcióját” írta le.

Az ortodox zsidó Naftali Bennett miniszterelnök szerdán egy kormánykonferencián reagált Szmotrich szavaira:

,,Egy zsidó bojkottálna egy másik zsidót a zsinagógában, mert egy politikus ezt kéri? Ez tette tönkre az államunkat 2000 évvel ezelőtt”, a második templom lerombolására utalva.

,,A balosok egy milliméterrel sem szeretik kevésbé az országot nálam. Nincs monopóliumom Izrael földjének szeretetére, mint ahogy az emberiség vagy a béke szeretetére sincs monopólium” – mondta Bennett. „Nagyon szép azt mondani: ‘Mindannyian szeretjük egymást – de nem ülünk velük’”.

,,Jobboldali ember vagyok, és vannak baloldaliak a kormányban, és teljesen más a véleményünk. De tudjátok mire jöttem rá? A nagyon eltérő véleményű emberek is szeretik Izrael államot és ezt az országot.”

,,Ezért felszólítok mindenkit – fogjunk össze a külső ellenséggel szemben, az ellenség nem belül van, hanem kívül, a terroristák, akik megpróbálják megtörni szellemünket. Nem fog nekik sikerülni, senki sem tör meg minket, ha összefogunk, együtt megerősödünk.”

,,Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, és azt kívánom, hogy térjünk vissza ahhoz a hatalmas néphez, aki tudja, hogyan kerekedjen felül a nézeteltéréseken, és I-ten segítségével, együtt győzedelmeskedik fogunk.”

Ajelet Saked belügyminiszter is reagált szerda reggel Szmotrich szavaira.

,,Nem vallásos nőként ünnepnapokon és egyéb alkalmakkor általában abba a zsinagógába járok, ahová gyerekkoromban apámmal jártam” – írta Saked Facebookon. ,,Mindig úgy éreztem, hogy szívesen fogadnak. Úgy érzem, minden zsidónak van egy hely, ahova mehet és imádkozhat”.

,,Becalel, aki láthatóan elfelejtette bölcseink szavait azzal kapcsolatban, hogy aki nyilvánosan megalázza barátját, az olyan mint ‘vérontás’. Úgy gondolja, hogy a hívőknek ki kellene engem űzniük a zsinagógából” – folytatta Saked. ,,Becalel nem fog arra kényszerítni, hogy felhagyjak a zsinagógába járással, és ezen az ünnepen, I-ten segítségével, elmegyek imádkozni.”

Az ortodox zsidó Matan Kahana vallásügyi miniszter azzal vádolta Szmotrichot, hogy szélsőséges politikát folytat, hogy lépést tartson pártja radikálisabb tagjaival. „Most a gyűlöletpolitikáját próbálja eladni a zsinagógáknak. Megosztó szavai üres fülekre találnak.”

Exit mobile version