SzántóGráf

2001 óta minden évben április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól

 Ez a nap a magyar történelem egyik sötét pillanatára irányítja a figyelmünket.
 1944-ben ekkor kezdődött meg a hazai zsidóság gettóba zárása, a 
rendelkezés célja a teljes elkülönítésük volt a lakosság többi részétől.
 Ez a szégyenteljes folyamat a deportálásokkal végső soron sokszázezer
 honfitársunk halálához vezetett.

    Az emlékezés nem csak főhajtás az áldozatok előtt, de a múltbeli
tapasztalatok felelősségteljes továbbadása a következő generációnak.
A történelem gyakran ismétli önmagát, mégis lehet, sőt kell is
tanulni elődeink hibáiból. Csak egymás megbecsülésével,
párbeszéddel, együttműködéssel lehet békében élni, csak így tud
kiteljesedni az egyén és általa gazdagodni a nemzet. Erre a
legbiztosabb garancia a kereszténydemokrata politikában rejlik.
Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy biztonságban,
békében élhessenek az ország polgárai, erre a stabilitásra és
következetességre óriási szükség van a szomszédunkban zajló háború
miatt is. Minden élet egyformán értékes, nem szabad engedni, hogy az
erőszak legyen úrrá a világon! Emlékezzünk a holokauszt áldozataira
és ne engedjük, hogy ez megismétlődjön!
 Dr. Simicskó István a KDNP frakcióvezetője
     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
Exit mobile version