SzántóGráf

Kaparás nélkül is húzhatom – óvakodj a gagyi Oriontól – szétesik a feje -míg egybe van addig viszont szuper

Vannak időszakok amikor rákattanok a villanyborotválkozásra. Emlékszem az első ilyen herkentyűm egyenesen Moszkvából jött, rezgőkéses volt. Persze nem tölthető vezetékről kellett vele bűvészkedni. Nem sokáig voltam a rabja mivel csuda erős a szőrzetem ráadásul akkori még sötét volt tehát hiába nyírtam géppel borostás maradtam. Akkoriban ez a fazon még nem volt annyira divatos. Végül csak visszatértem édesapám pamacsához, a tubusos barbonhoz és a Gillette pengéhez.  Emlékszem voltak olcsóbbak olyan hatvan filléresek is azokhoz a csavaros önborotvákhoz, de azok még egy nyesést sem bírtak ki. Rudi barátom aztán végkép meggyőzött nincs jobb a szappanos frissítő beretválkozásnál majd az utána következő Pitralonos bemosakodásnál.

borotva

Nem tagadom, ahányszor valamilyen akcióban megpillantottam valamilyen csilivili elektromos borotvát nem tudtam ellenállni.  A Lidl néhanapján bedob ilyeneket csalinak olyan nyolc ezer forint körüli áron.  Hármat vittem vissza ezekből mivel másodszori használat után a fejük szétesett. Nem is vitatkoztak, tudták mind bóvli. Ám ugyanezt az Orion típust képes voltam az Auchanban is megvenni öt ezerért. Egy menetre volt jó vissza is vették. A hétvégén láttam van még belőle, de már olyan 3500 forintért akarják elsózni. Ha valaki ilyet választana jól tegye el a blokkját és ha teheti még az áruház mosdójában tesztelje. Tudomásul kell venni, olcsó húsnak híg a leve. Egy igazi szuper. strapabíró villanyos borotva olyan igazi körképes amely az ember képéhez simul, annak az ára olyan száz ezer forint felett kezdődik. Kiszámoltam – ennek a kétszeresét hajítottam már ki gagyikra. Miközben kezdek rájönni, hogy a mostani borostám már csak  nekem feltűnő. Ma már akár három napig is húzhatom kaparás nélkül.

Exit mobile version