Eszem ágába sincs kongatni a vészharangot a Balatoni árakról. Hiszen sokan mások megteszik helyettem, sokkal jobban dübörögve. Mint a családi előőrs most próbálom felmérni a terepet a magyar tenger fővárosában. A kisebb vendéglátó egységek csak pünkösdkor nyitnak. Ám eljött az ideje, hogy összevessem a Búza téri lángost a Balaton partival. Mivel már napok óta sokkolnak az árak mindenütt előre megkérdeztem az árát. Tejfölös sajtos, nagyon finom, csak éppen langyos, pontosan 1740 forint. Egy kispohár sörrel összesen három ezerbe fáj. Elsőre gondoltam nem jól hallok, de miután lerajzolták a számokat már ki is sütötték.
Tudom, a szomszédban háború van. Az infláció a rendszerváltás utáni évekre hajaz. Tőlünk nyugatra is lassul a gazdaság, drágul a földgáz és a kőolaj. Ami pedig ott van az mindig is begyűrűzött. Eltűntek az országhatárok, megtanultuk, ami odaát rossz az beáramlik, ami nekünk is tetszene, esze ágába sincs hozzánk beáramlani. Ez van, ezt kell szeretni. Vigasztalásul csak annyit, örüljünk, hogy nálunk minden kapható. Még ha drágábban is, de nincs áruhiány. Hogy egyszerre csak négy liter étolajat vehetünk, akkor se essünk kétségbe. Nagy a család , egyenként megyünk olajért.