SzántóGráf

Magyarországon – mint minden demokratikus jogállamban – bárki, bármikor, bármilyen tartalmú beadvánnyal fordulhat a hatóságokhoz- teheti – a belügyminisztérium közleménye szerint – ezt egy büntetőeljárás gyanúsítottjaként, védekezésének részeként akár valótlanságokat állítva is.

 Magyarországon – mint minden demokratikus jogállamban – bárki, bármikor,
 bármilyen tartalmú beadvánnyal fordulhat a hatóságokhoz-  
Teheti ezt egy büntetőeljárás gyanúsítottjaként, védekezésének részeként 
akár valótlanságokat állítva is.


 A Belügyminisztérium sajnálattal veszi tudomásul, hogy a média
rendre az egyértelmű képtelenségek árnyékára figyel. Akik pedig még
hajlandóak a légből kapott értesüléseket figyelemmel kísérni, előbb
vagy utóbb azzal szembesülnek, hogy a valósághoz semmi vagy
legalábbis nem sok közük van. Figyelemre méltó, hogy ezeknek az
ügyeknek a szereplői azonosak, állítólagos ügyeiket ugyanazok hozzák
nyilvánosságra.
 A tárca kénytelen sokadszorra leszögezni: országgyűlési képviselőt
a rendőrség - így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő
Főosztálya - nem figyelhet meg, tehát nem figyel meg. A képviselők
munkásságának figyelemmel kisérése a választópolgárok, és nem a
rendőrség feladata.
 A leplezett és a titkos információgyűjtésre alkalmas eszközök
alkalmazásának szabályai Magyarországon egyértelműek, nyilvánosak.
Azokat a Belügyminisztérium irányítása alatt álló szervek
maradéktalanul betartják.
     Kiadó: Belügyminisztérium
Exit mobile version