Heisler András, a Mazsihisz elnöke – mindenre volt vészhelyzeti forgatókönyvünk, csak a koronavirus járványra és a háborús menekültekre nem gondoltunk  – mit ajánlott a bölcs rabbi, ki mennyit adományozzon

Idáig már legalább hatszázezer ukrajnai menekültet fogadtunk be. Minden televíziós híradóban helye volt a megsegítésükre szervezett akcióknak.  Megesett, hogy egy teljesen ismeretlen szervezet egy teherautóra való ásványvizet fuvarozott Munkácsra és csak erről napokig zengtek az ódák. Miközben azok, akik napi 24 órában szervezték, intézték a szerencsétlenek fogadását, egyengették sorsuk alakulását idejük sem maradt jó tetteik adminisztrálására.

Heisler Andrást, a  Mazsihisz elnökét barátai, munkatársai vonták kérdőre miért nem tárja a nyilvánosság elé, hogy a legnagyobb hazai zsidó szervezet is kivette a részét ebből a soha nem látott embermentő projektből. Tegyük hozzá felekezeti hová tartozás nélkül segítettek a rászorulókon és a magukat zsidónak valló menekülteknél sem kérték származásuk halaikus igazolását. A Tóra törvényei szerint mi, akik több ezer éves történelmünk során megtapasztaltuk az ilyen hányattatást kötelességünknek tartottuk az önzetlen segítségnyújtást bárkiről is legyen szó, mondotta a Mazsihisz elnöke. A piár, az önajnározás meg várathat magára.

  • A Mazsihisz Gönci Péter vezette krízismenedzsmentje sokféle váratlan helyzet kezelésére készült az utóbbi években. A vészforgatókönyvekben a robbantásos merényletektől, az iskoláink az intézményeink megtámadásáig az összes lehetséges konfliktusra kidolgoztuk a teendőinket. Csupán a koronavírusos járványra és erre a háborús embermentő, humanitárius helyzet kezelésére nem volt tervünk. Egy péntek hajnali órákban értesültem a háború kitöréséről és innentől kezdve már is tudatosult mindannyiinkban, hogy mire számíthatunk, mit kell tennünk a határon túli embertársainkért – hangsúlyozta a Mazsihisz elnöke.
  • Rekordgyorsasággal alakult meg a krízismenedzsment koalíciója csatlakozott hozzájuk a Joint, a Szohnut a BZSH, a Bálint ház civil egyesülete és hogy teljes legyen a koordináció a katolikus karitászszolgálattal is felvették a kapcsolatot. Nem volt könnyű az egyeztetés, megesett, nem egyszer, hogy csak a vezetők lélekjelenléte és a közös jó szándék akarata mentette meg a koalíció egységét. A kezdeti buzgalomban történt, hogy az elmaradt koordinálás miatt egy csoportért két buszt is a határra küldtek. Ez volt az a pont, amikor megszületett az egyetértés az akció transzparenciájának a megteremtésére. A menekültek ugyanis kétségbeesésükben egyszerre több helyre is telefonáltak, több szervezettől is támogatást kértek.
  • Hogy mit tett a krízismenedzsment a legnagyobb menekülthullám idejében azt most itt aligha lehet felsorolni.
  • Elsődleges szempont volt szállást és étkeztetést biztosítani mindannyiiknak. Elsőre kétezer most már csupán kétszáz szállodai férőhelyet kell számukra rezerválni. Érdemes kiemelni a kóser étkeztetés megoldását, a Pészach a zsidó húsvét méltó megünneplését és a krónikus betegek kórházi ellátásának a megszervezését. A többség egy váltó ruházattal érkezett így még a gyógyszereik kiváltásáról vagy az inzulinról és a dializiskezelésről is a Mazsihisz gondoskodik máig is.
  • Csupán érdekességként mesélte – az egyik szállodában kétszáz menekült egyszerre kapott egy enyhe lefolyású gyomorrontást ennek az összes következményeivel. S mint ahogyan ez ilyenkor szokásos, akadtak, akik ennek az ügynek a szálait akarták boncolgatni, miközben a határon felgyülemlett a belépésre várok sora. Dönteni kellett, s jól tették súlyozták a problémákat. Tudták, vannak olyan gondok, amelyek akár maguktól is megszűnnek.
  • Mindannyiinkban bármenyire is kínos felmerül a kérdés, ha nem voltunk erre felkészülve mennyire tudjuk ezt anyagilag finanszírozni. Nos, a Joint első körben 600 ezer dollárral szállt be az embermentésbe. A Mazsihisz is jóval lehetőségeit túllépve állta a költségeket. Ha végül megkapnánk a 10 millió forintos állami segítséget a katolikus karitászon keresztül az is kevésnek bizonyulna a felmerült költségeinkhez. S, ha már pénzről beszélünk, ne szerénykedjünk, a világkongresszus dollár százezreit utólagos elszámolásra kaptuk. Számunkra ez a fajta bizalom jóleső, s megnyugtató. Erre igyekszünk rászolgálni. Dicséret illeti az önkénteseinket és a miskolci, a nyíregyházi valamint a debreceni hitközséget. Ők a menekülthullám csúcsán, a helyszínen tevékenykedtek. Ne feledjük ki Magdika pedig az ügyeleti segélykérő számot napi 24 órában szervezte élőben úgy, hogy a csak ukránul vagy oroszul beszélők hívásait is fogadhassuk.
  • Ne tagadjuk, bármennyire is visszatetszőnek tűnhet a vidéki zsidó közösségekben élt a remény, a menekült testvéreink náluk telepednek le. Hiú ábrándnak bizonyult, a többségük már is tovább utazott Német és Olaszországba. Ki tudja miért számukra Magyarország nem elég csábító. Noha a kárpátaljai zsidósággal már évtizedek óta szoros a kapcsolata a Mazsihisznek, kérésükre még maceszt is küldtünk, az ottani vallásos zsidók is továbbállnak. A harkovi és a kievi vagy a nagyszámú lembergi és odesszai zsidó közösségekkel nem volt élő kapcsolatunk.  Így szinte rekordgyorsasággal készítettünk nekik egy ukrán orosz tájékoztató füzetecskét, ha segítségre szorulnának, ránk számíthatnak.
  • Sokakat érdekel milyen a menekült zsidóság szociológiai összetétele. Különösen azért mert ez a karitász projekt nem egy kampány ez sajnos bármennyire is szomorú egy hossztávú folyamat kezdete. Nos, mi legyen azzal a nagymamával, aki két unokájával gyalogolt hozzánk. Lánya otthon maradt házat őrizni a veje pedig katonaként harcol. Milyen jövőképet látathatunk a magára maradt nagyinak és a kis unokáinak. Ők ugyanis aligha követik a fiatalabbakat, a nem csonka családokat, akik már el is utaztak Nyugatra. Tehát a probléma most kezdődik.
  • Dicséret illeti a Mazsihisz komputeres gárdáját, amely röpke idő alatt megszerkesztette megtervezte, kivitelezte a világhálón történő jótékonykodó adakozás lehetőségét. Hét milliót kalapoztunk össze a menekülteknek.
  • Sok vagy kevés. Ezzel kapcsolatban elnök úr egy neves rabbi tanácsát ajánlja a figyelmünkbe. A rebbét megkérdezték mennyit illik adnunk a testvéreink megsegítésére. A  válasza időtálló – mindenki tehetsége szerint adományozzon, a gazdag Kohn többet a szegény Weisz kevesebbet.A lényeg, legalább annyit, hogy az fájjon is…