ujkelet.live A 12-es csatorna csütörtöki jelentése szerint a hadsereg az al-Dzsazíra újságírója, Shireen Abu Aqlah szerdán Dzseninben bekövetkezett halála ügyében indított nyomozását leszűkítette és egy bizonyos tűzharcra fókuszálja az izraeli csapatok és a palesztin fegyveresek között. Ez a konkrét incidens „körülbelül 150 méterre történt onnan, ahol az újságíró, akit fegyvertűz ért és meghalt, állomásozott. Az eset akkor történt [amikor eltalálták]”. ,,Ha fennáll annak a lehetősége, hogy az újságírót izraeli lövés találta el, ez volt az a pillanat” – áll a tévériportban, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a vizsgálat még nem tudta megállapítani, hogy palesztin vagy izraeli lövöldözés volt-e a felelős. „Voltak palesztin fegyveresek és az izraeli erőkre tüzeltek, akik viszonozták a lövéseket. Ezért az Izraeli Védelmi Erőknél azt mondják, hogy ha fennáll annak a lehetősége, hogy az újságírót izraeli lövés találta el, akkor ez volt az a pillanat.” A jelentés arról is beszámolt, hogy az incidens idején a területen tartózkodó összes izraeli katonát felkérték, hogy adja le fegyvereit ballisztikai elemzés céljából. „Eddig nincs olyan megállapítás, amely végleges választ kínálra erre az összetett incidensre” – áll a jelentésben. A 13-as csatorna riportere szerint péntek reggel a keresett személyek letartóztatására indított akció mellett a dzsenini menekülttáborban (Szamária, Palesztin Hatóság) az izraeli csapatok alapos vizsgálatot és rekonstrukciót folytatnak a terepen, ahol Aqlah-t a halálos lövés érte. במסגרת הכניסה למחנה הפליטים בג׳נין למעצר מבוקשים מתקיים כעת בשטח גם תחקור עומק ושחזור לאירוע הירי בה נהרגה שלשום הכתבת הפלסטינית כאשר צהל מנסה להבין מהו מקור הירי ממנו נהרגה. pic.twitter.com/Pn3KYhJMT3 — Or Heller אור הלר (@OrHeller) May 13, 2022 Az 51 éves Abu Aqlah halálát fejlövés okozta, a 12-es csatorna szerdai riportja szerint a szóban forgó lövedék egy 5.56 × 45 mm-es NATO töltény, amelyet izraeli csapatok és palesztin terroristák is használhattak többek között M16-os és M4-es fegyverekhez. Naftali Bennett miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy a Palesztin Hatóság gátolja az „igazság elérésére” irányuló erőfeszítéseket. ,,Teljes, nyílt és átlátható együttműködést várok” – mondta. ,,Azt remélem továbbá, hogy a Palesztin Hatóság nem tesz olyan lépéseket, amelyek akadályozzák a nyomozást vagy veszélyeztetik annak szabályszerű lefolytatását oly módon, hogy az megakadályozzon bennünket az igazság elérésében.” A Kan közszolgálati műsorszolgáltató csütörtökön arról számolt be, hogy Izrael megszerezte a tudósító holttestének CT-vizsgálatát. A Kan azonban hangsúlyozta, hogy a szakértőkkel folytatott konzultáció ellenére sem tudnak levonni belőle semmilyen megállapítást vagy következtetést. Egy biztonsági forrás csütörtök reggel azt nyilatkozta a Kan-nak, hogy nem véletlen, hogy a palesztinok nem hajlandók közösen kivizsgálni az al-Dzsazíra riporterének halálát. A biztonsági forrás a Quds hálózat egyik riportjából adódó furcsaságokra hivatkozott, amely Izraelt az újságíró meggyilkolásával próbálja megvádolni, és az abban bemutatott, a palesztin elméletet alátámasztani kívánó részleteket. A videón a Quds riportere látható, aki tegnap ellátogatott arra a helyre, ahol Abu Aqlah-t megölték. A riporter azt állítja, hogy homlokon lőtték, ahol a sisak nem takarta. A forrás szerint azonban a riporter a sérülés után arccal a földön fekszik, sisakja pedig még mindig a fején van. Ahhoz, hogy a riporter homlokára lehessen tüzelni a teste elhelyezkedése alapján, a lövöldözésnek pontosan az ellenkező irányból kellett történnie, mint ahol a riporter azt állította, hogy izraeli erők voltak, és ahogy a B’Tselem és az al-Dzsazíra is bemutatta. A forrás hivatkozik a palesztinok által tegnap közzétett térképre, kifejtve, hogy a lövöldözésnek jobbról kellett volna érnie arra a pontra, ahol Abu Aqlah volt, és nem arról a pontról, ahol a palesztinok azt állítják, hogy az izraeli erők voltak. A forrás hozzáteszi, hogy tegnap az Al-Nadzsah Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója megjegyezte, hogy a riporter sisakja nem érkezett meg a holttesttel boncolásra. „Miért utasítják el a palesztinok a közös nyomozást? Miért nem hajlandók átadni a palesztinok a golyót?” – töprengett a biztonsági forrás. A Ynet hírportál és a 12-es csatorna is arról számolt be, hogy izraeli tisztviselők felhívták az Egyesült Államok figyelmét arra, hogy még ha a palesztinok végül át is adják a golyót vagy más bizonyítékot, már nem lehet tudni, hogy meghamisították-e. Michael Herzog Izrael amerikai nagykövete csütörtökön a Kan-nak azt nyilatkozta, hogy kifejtette az amerikai tisztviselőknek, hogy Izrael tisztességes vizsgálatot kíván folytatni a „tragikus incidens” ügyében, de a Palesztin Hatóság ezt visszautasítja. „Párbeszédet folytattunk, és továbbra is párbeszédet folytatunk az amerikai kormányzattal erről az incidensről” – mondta. ,,Arra kértük őket, hogy támogassák álláspontunkat, miszerint közös izraeli-palesztin vizsgálatot kell lefolytatni.” Herzog azonban megjegyezte, hogy világossá tette az amerikai tisztviselők számára, hogy a Palesztin Hatóság és mások „azonnal szándékos gyilkossággal vádolták meg Izraelt”, bizonyíték nélkül. Herzog azt mondta, felajánlotta, hogy az Egyesült Államok is vegyen részt az amerikai állampolgársággal is rendelkező tudósító halála ügyében folytatott nyomozásban, amely intézkedést fontolgatják, „a palesztinok azonban elutasítottak minden eddigi együttműködési erőfeszítést”. Izrael állítólag világszerte diplomatákat aktivizált, hogy kapcsolatba lépjenek a világ vezetőivel, és rávilágítsanak, hogy Izrael hajlandó részt venni egy közös nyomozásban, annak ellenére, hogy a palesztinok ezt megtagadták. A média szerint Izrael azt is kéri az Egyesült Államoktól, hogy akadályozza meg a Palesztin Hatóság bármely olyan tervét, amely arra irányul, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elé vigye az ügyet. Hága már vizsgálja az izraeli erők és palesztin terrorcsoportok állítólagos visszaéléseit Júdea és Szamáriában illetve a Gázai övezetben. Jeruzsálem szerint a Bíróságnak nincs joghatósága ezeken a területeken, mivel a palesztinoknak nincs államuk. Izrael nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és elfogultsággal vádolja a testületet. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke csütörtökön határozottan elutasította a közös nyomozás lehetőségét. ,,A teljes felelősség Izraelt terheli” – nyilatkozta Abbász a temetési szertartáson a Palesztin Hatóság főhadiszállásán (Muqata) Ramallahban. ,,Megtagadjuk a közös nyomozást az izraeli hatóságokkal, ők követték el a bűncselekményt, és nem bízunk bennük.” Abbász továbbá ígéretet tett, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elé viszi az ügyet. |
Ezt már olvasta?
No Image