



Néhai rendész ismerösöm még életében videróra mondta, hogyan játszák ki a csókosok a szabálysértések végrehajtását. A mezei közterületesek semmilyen listával nem rendelkeznek, nem...
A Kereszténydemokrata Néppárt alapszabálya értelmében az önkormányzati választások után 3 hónapon belül a szervezet minden szintjét érintő tisztújításnak kell megtörténnie. november-december...
Győrben teszteli új gyártási megoldását az Audi A Henry Ford által feltalált futószalag nélkül nem készülhetne a világban évente 90 millió jármű,...
Új gazdát keres a Back Room. Kiadó a hátsó szoba a Széchenyi út 5. szám alatti mini falatozó, szendvicsező, lepény, lángos és tocsni...
Vasárnap a szokottnál is korábban ébredtünk. A szomszédos Gyöngyvirág utcában beindult a sziréna még hat óra tájban. Hétkor már úgy gondoltam, hogy nekem...
Magam is szerveztem már néhány rendezvényt Miskolcon. Igazából az a legnehezebb ha kitelepüléssel párosul. Helyben minden jó hírű étteremből rendelhetünk finom falatokat és...
A kellemes meleg és szélcsend után pillanatok alatt leszakadt az ég tegnap délután Budapesten. A monszuneső miatt járhatatlanná váltak az utak. A tűzoltók...
A hetvenes évek derekától gyökeresen megváltozott a miskolci Zsarnai piac. Oda lett a Zalatnay Cini örökzöld slágeréből megismert „ha kimegyek az ócskapiacra” filing....
A MISKOLCI KÓS KÁROLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUM BALLAGÁSÁRÓL 06/05/2017 Nádassyné Abrankó Erzsébet fotói ...
Csaknem három évtizedes barátság köt össze Polyefko István barátommal – a dél-európaiutazások, nyaralások szakértőjével. Jóvoltából sok alkalommal pihenhetünk az olasz tengerparton. A...
Karácsonykor a családunkkal együtt töltött békés idő különösen fontos helyet tölt be a szívünkben. Több hivatás képviselői azonban hétvégén és ünnepnapokon, így karácsonykor...
Immár csak félévszázada vezetek. Rengeteg üzemanyagot elpusztítottam, miközben rájöttem, az egyik legveszélyesebb baleseti forrás, hogy nem tartunk kellő követési távolságot. Számomra nagyon bosszantó,...
Sebestyén Márta közreműködésével és megemlékezéssel Miskolc Magyar Tudományos Akadémia MAB székház 3525 Miskolc, Erzsébet tér 3 2022. szeptember 17., 17 óra A FAGYÖNGY...
Vajon a teljes összeomlás előtti utolsó rali küszöbén áll a kriptopiac, vagy a tisztítótűz után fenntartható növekedés jön? Az Európai Központi Bank vezető...
Dr. Nagy Károly, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház urológus szakorvosa kiemelten foglalkozik a betegek utánkövetésének feladataival, a PSA szint kontrolljának jelentőségével és az...
Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója egy interjúban elmondta: az iparági pletykák ellenére nem számolnak az RTL magyarországi kivonulásával. A beszélgetésben kitért a...
Prof. Dr. Nyirády Péter – Egy orvoskongresszus ma már nem szólhat kizárólag sebészetről, sugárterápiáról és gyógyszerekről, hanem azt is meg kell világítanunk, mit...
Elhunyt dr. Szepesi György sportszerkesztő újságíró a magyar rádióriporterek legnagyobbika 96 esztendős korában. Még életében legendává vált. Nálánál izgalmasabban, nálánál precízebben senki nem...
Kurucz Dániel, a Köztér című műsor alapítója, a Fidelitas volt budapesti elnöke a Media1vendégeként beszélt a Kormányinfóról kitiltott újságírók ügyéről, a Fidelitasban betöltött...
Még három éjszakát alszunk, és itt van az első miskolci zsidó Sólet vagy inkább Csólent fesztivál. Mielőtt hajba kapnánk miként is mondjuk, helyesen...
No Image

