SzántóGráf » Észak » Másfél hét alatt közel 10 ezren írták alá a kata megmentésére indított petíciónkat – A BKIK szerint sem szabad eltörölni a kedvezményes adónemet
Másfél hét alatt közel 10 ezren írták alá a kata megmentésére indított petíciónkat – A BKIK szerint sem szabad eltörölni a kedvezményes adónemet
Kevesebb mint két héttel azután, hogy a Demokratikus Koalíció online
petíciót indított a katás adózás megmentéséért, már közel 10 ezren
fejezték ki aláírásukkal a támogatásukat. Ráadásul ahogy a Budapesti
Kereskedelmi és Iparkamara korábban is jelezte, ők sem támogatják a
kata eltörlését.
A Demokratikus Koalíció szerint továbbra is egyértelmű, ha a mikro-
és kisvállalkozók legkedvezményesebb adózási módját kivezetik, azzal
Orbán Viktorék az összeomló gazdaságpolitikájuk következményeit az
ártatlan magyar emberekkel fogják megfizettetni. A DK továbbra is
határozottan elutasítja a törvénytelen kormány összes megszorító
intézkedését, így a kata tervezett eltörlését is. Az, hogy a DK
petícióját másfél hét alatt közel 10 ezer ember írta alá, világosan
mutatja, hogy a magyar emberek sem kérnek Orbánék eszement tervéből,
a kata mikro- és kisvállalkozókat ellehetetlenítő eltörléséből.
dr. Dávid Ferenc
A DK országgyűlési képviselője, a Gazdasági bizottság alelnöke
Kiadó: Demokratikus Koalíció
A miniszterelnök fia 40000 sékelt kárpótol Stav Shapirnak rágalmazásért, és állja a jogi költségeit is. A bíró elutasította a Yair Netanjahu által Shapir...
Utolsó ülését tartotta a miskolci operatív törzs – a testület a veszélyhelyzet kihirdetése óta hetente kétszer tanácskozott a stratégiai fontosságú városi...
2022. 02. 14., h – 16:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Minden lehetőség adott annak, aki a rendőri hivatást akarja választani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is....
Eljön az idő, amikor élesebben emlékszünk a fél évszázaddal korábbi történésekre, mintsem arra, mit is reggeliztem ma. Kopik a biológiai merevlemezem, viszont...
Az elmúlt héten, pénteken rendezték meg Mezőkövesden az Alapfokú Művészeti Iskolában a Zeneiskolai Tanárok XVI. Megyei Kamarazene Találkozóját. Zenét hallgatunk, ha boldogok vagyunk,...
A PwC Magyarország évente átfogó kutatást végez annak érdekében, hogy feltárja a legfontosabb munkahelyválasztási tényezőket. A felmérés eredményeként – immár...
Na szóval nőtt az adrenalin szintem. S csak magamat hibáztathatom, hiszen régóta tudom aki a kisbetűs részeket nem tanulmányozza át pórul járhat mint...
Számomra Szirmabesenyő egyre inkább egy gasztronómiai célpont. Egy olyan turisztikai látványosság Miskolc határán ahová csak korgó gyomorral és emésztést segítő tablettákkal felszerelkezve érdemes...
Oroszország elzárja az Európába érkező gázt a Jamal gázvezetéken. A vezeték lengyelországi működtetőjével szemben Moszkva szankciókat vezetett be. Az energiaárak hétről hétre emelkednek,...
A közelmúltban többször írtam a hernádvécsei kastélyszállóról. Egy könyvemben külön fejezetet szenteltem ennek. A címe a Kastélyos álom. Majd Az Isten szabadságra ment...
A Fischer Iván vezette fesztiválzenekar adott hangversenyt kifejezett zsidó témájú művekből a hét közepén a Mezőcsáti volt zsinagógában, ami jelenleg a város közösségi...
Egy Németországban dolgozó orvosnő üzeni a világnak (fordítás egy yahoo.com-on megjelent hozzászólásról) Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult...
A Velünk a Város Frakciószövetség elutasítja a Fidesz-kormány miskolciakat büntető közműadó emelését, és erre szólítja fel a kormánypárt miskolci képviselőit is!...
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé. Dr....
Ha hiszik ha nem jogi pályára készültem. Elsőre Pesten felvételiztem másodszorra pedig Szegeden. Egy pont híján kirostáltak mindkét alkalommal. Méltányossági kérelemmel fordultam Korom...
Országszerte folytatódik a sikeres Nemzeti Konzultáció. Csöbör Katalin a Fidesz országgyűlési képviselője nemrégiben Kubatov Gábor pártigazgatóval tartott közös előadást és fórumot a miskolci...