Dr. Polt Péter a találkozón beszámolt a bolgár kollégájának az
eredményes bűnügyi és igazságügyi fellépés nyomán folyamatosan
csökkenő magyarországi bűnözésről – amely tavaly az elmúlt harminc
év legkedvezőbb adatát mutatta -, valamint külön is a rasszizmus, a
gyűlöletbűncselekmények kedvező mutatóiról, eredményes
visszaszorításáról.
A magyar legfőbb ügyész felhívta a figyelmet a korrupció fogalmának
eltérő köznapi és büntetőjogi értelmezésére, a korrupció érzékelés
és az objektív adatok közötti különbségre, továbbá arra, hogy a
magyar ügyészség kiemelten kezeli a korrupció elleni fellépést.
A két legfőbb ügyész egyetértett abban, hogy az Európai Ügyészség a
jelenlegi struktúrában - a nemzetközi bűnügyi együttműködés más, már
eddig is jól működő formáihoz (mint például az Eurojust) képest -
hatékonysági kérdéseket vet fel.
Dr. Polt Péter kiemelte, hogy bár Magyarország nem csatlakozott az
Európai Ügyészséghez, ugyanakkor folyamatosan kapcsolatban áll vele.
Ennek elősegítésére - a nem csatlakozott országok közül elsőként és
eddig egyedüliként - 2021 áprilisában a magyar ügyészség
együttműködési megállapodást kötött az Európai Ügyészséggel.
Dr. Polt Péter és bolgár kollégája egyetértett abban is, hogy az
ügyészség függetlensége fontos szerepet játszik a jogállam
rendszerében.
A magyar és a bolgár ügyészség közötti kiváló munkakapcsolatot
2018-ban Budapesten Együttműködési megállapodásban erősítette meg a
magyar és bolgár legfőbb ügyész.
Kiadó: Legfőbb Ügyészség
Rákérdeztem kiosztották e az ilyenkor szokásos Aranyatollat. Elosztották. A bíráló döntőbizottság megtette a kötelességét. Ám a krizishelyzetre való tekintettel az ünnepség később lesz,...
Az elmúlt években számos nemzetközi kutatás igazolta, hogy néhány évtized leforgása alatt, drasztikusan lecsökkent a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Egy friss hazai kutatás,...
Minden vendégnek egy egy ilyen tálcán kínálták a harapnivalót az egyik fontos minisztériumban. Guszta és a pogácsák és az aprósütemények ízletesek voltak. Kétfajta...
A Bíróságok Napja alkalmából díjakat és a kitüntetéseket adományoztak vármegyénk bíráinak és igazságügyi alkalmazottainak. Az elismeréseket július 15-én ünnepélyes keretek között az Országos...
Ha nagyon keresek találok is. Régóta készültem, hogy elővegyem ezt az újságot. Ebben rafináltan megszerkesztették a borsodi elit listáját. Nem a száz leggazdagabbat...
Ez a fotó fontos része a régió mobiltelefonálás történetének. Feleségem szaküzletét Sugár András barátom, a mobilszolgáltató vezérigazgatója nyitja meg. A szokásoknak megfelelően óriási...
A 25 éves fennállását ünneplő FUX Zrt. vezetése egy rendhagyó program keretében emlékezett meg a tanévkezdésről. A cégnél dolgozó fizikai munkások gyermekei közül...
Elindult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az a gépjárműkonvoj, amely az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal korábban együttműködő, Afganisztánból kimenekített...
Lebuktatom magamat. Időnként ha elbambulok rászörfözök az ATV csatornájára is. Különösen mióta a kormány tisztségviselői is rendre megtisztelik a televíziót. Nos, ma este...
A pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Az új helyettes államtitkár...
ujkelet.live Jichák Herzog elnök vasárnap hivatalosan megbízta a Likud elnökét, Benjamin Netanjahut a kormányalakítással. A bejelentésre az elnöki rezidencián került sor. „Úgy döntöttem,...
Időközi országgyűlési választást tartanak októberben, ahol a Fidesz és az ellenzéki pártok jelöltjei feszülnek egymásnak. Az eredmény azonban nemcsak a kormányváltás esélyeiről fog...
május 10 – június 24. között nemzetközi katonai gyakorlatsorozatnak ad otthont Magyarország, ami miatt nagy létszámú technikai eszközökből álló katonai konvojok...
Ma reggel Miskolctapolcánál nagymértékben meghibásodott Miskolc ivóvízellátó fővezetéke, valamint a hiba elhárításán a MIVÍZ Kft. szakemberei dolgoznak. A vízellátást átmenetileg alternatív módon biztosítják....
Szóval ez így ment akkoriban. Ez volt a családbarát rendszer. Minden száz Ikaruszból megtakarítottak annyi alkatrészt, hogy e mellett néhány bébijármű is elkészülhetett....
Kedves Horváth Rozi, Rozika, nem azért a pár forintért cirkuszolok, de ha nem protestálok megesik, hogy elterjed az Önök által kifundált módszer. Vettem...