SzántóGráf

Rita Szent Ferenc Kisnővér Az Elfogadlak Alapítvány bemutatása

ELFOGADLAK ALAPÍTVÁNY

Cím: 3663 Arló, Ady Endre út 154.

Email: elfogadlakalapitvany2003@gmail.com

Web: https://elfogadlakalapitvany.hu

Adószám: 18442740-1-05

__________________________________________________________________________

Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok, felnőttek esélyegyenlőségének elősegítése, és az ehhez kapcsolódó szocio-karitatív tevékenység, első lépésben a cigány származásúakkal szembeni előítéletek falainak lebontása.

Arló település Ózd szomszédságában található, lakosainak fele roma származású. Nagy a munkanélküliség, az alacsony a szakképzettek aránya, gyakori az írástudatlanság. A gyermekek nagy része halmozottan hátrányos helyzetű, tanulási problémákkal küzd. Az egész településen jellemző az aluliskolázottság.

A Kisnővérek 1994-ben érkeztek Arlóba, az akkori helyi plébános meghívására, hogy besegítsenek a pasztorális munkába. Az alapítvány 2003-ban alakult meg, az itt élő hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekeknek nyújt a tanulást segítő és a szabadidő hasznos eltöltését megvalósító foglalkozásokat a Befogad-Lak és a Vár-Lak helyiségeiben. Nevéhez hűen fő céljai egyike a gyerekek, fiatalok és családjaik előítéletektől mentes teljes elfogadása és befogadása, mert a valódi szeretetben lehet növekedni. Körülbelül 70 családot látnak el.

 

A kisebb gyerekkel ‒ 130 beiratkoztatott és napi szinten 40‒50 fővel ‒ beosztások alapján “Tanulva játszunk, játszva tanulunk!” mottó alapján foglalkoznak, a kamaszokkal főként a sport, foci, edzés, kirándulások keretében vannak együtt, a középiskolában továbbtanulókat (jelenleg 15 fő) ösztöndíjjal, közösségi programokkal, lelki segítéssel ösztönzik; a felnőtteket 7 fő pedig a „lehetőségek iskolája” név alatt igyekeznek érettségihez juttatni, de 3 felnőttet a 8 osztály befejezéséhez szeretnék hozzásegíteni. Ezen kívül tartanak lelki napokat, evangelizációs hétvégéket, önismereti és drogprevenciós alkalmakat, gyógypedagógiai fejlesztéseket.

 

Minden év csúcspontja a nyári tábor. Az egyik nagy tábor, amikor a gyerekek több napra utaznak el, messze a falutól, hogy megismerjenek más helyeket is. A másik jelentős helyben megvalósított tábor a „Nemzetközi Foci Tábor”, ami 5 éve indult el egy profi külföldi foci edző vezetésével, és több ország önkéntes segítői részvételével valóul meg 2 héten keresztül.

 

Mindezt a munkát jelenleg 3 szerzetes Kisnővér, 2 félállású irodai munkatárs valósítja meg, a gyerekekkel pedig 1 fő 8 órás, 1 fő 6 órás és 5 közfoglalkoztatott roma munkatárs dolgozik. A programokra szívesen fogadnak önkénteseket, együttműködnek a helyi önkormányzattal, a gyermekjóléti szolgálattal, általános iskolákkal, középiskolákkal, a Jézus Társaságával, a Katolikus Karitásszal, és tagjai az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózatnak.

 

Az alapítvány finanszírozásához az Egri Főegyházmegyétől kapott támogatás mellett nagyban hozzájárulnak az adományozók, több külföldi segélyszervezettel is kapcsolatban vannak, és több olyan plébániaközösséggel is együttműködnek, akik egy-egy konkrét feladatra tudnak anyagi vagy tárgyi forrásokat biztosítani.

Mindig nagy hálával fogadják a támogatásokat, mert hisznek a küldetésükben, hogy ha ezeknek a gyerekeknek kicsivel is meg tudják könnyíteni a mindennapjaikat, és esélyt kapnak egy jobb jövő megéléséhez, akkor már nem dolgoznak hiába.

 

Exit mobile version