Nincs helye az érzelmi diskurzusnak Horthy Miklós és a holokauszt esetében. Csakis a forrásokra alapozott, szenvtelen következtetések segítenek a történelmi dilemmák közötti eligazodásban.
Érdeklődve olvastam Szalma György kolléga írását a Mandineren. A hozzászólásokat mustrálva úgy láttam, hogy a legnagyobb bonyodalmat Horthy Miklós 1944-es deportálásokhoz való hozzáállása okozza.
Horthy és a holokauszt kérdése megannyi vitát felvető problémakör. A kormányzó szerepével kapcsolatban még a mérvadó történészi irodalom is elismeri, hogy ellentmondásos volt. Egyes történészek szerint a „tényfétis” kerülendő dolog. Bizonyos kérdések tisztázatlanságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: nem tudjuk teljesen pontosan, hogy Horthy mit tudott a holokausztról, hogy mit gondolt a vidéki deportálásokról, vagy hogy miért állította le a deportálásokat 1944. július 6-án.
Cikkemben megkísérlem bemutatni, hogy miért jutnak más holokauszt-kutatók is Horthy felelősségének megállapításra az 1944-es deportálások esetében. Jelen írás terjedelmi okokból sem térhet ki a kormányzó korábbi pályájára, emigrációs éveire, illetve a terjedelmes történészi viták összességére.
Mások szerint – mint Kovács Istvánné magyar politikusnő, többek között Baky népbírósági perének tanúja – nem. Német források szintúgy arra utalnak, hogy Horthy nem akarta meglátni a holokauszt – antiszemita értelmezés szerinti – ’előnyeit’. Egy német külügyi jelentés szerint például azért akarták egyes magyar kollaboránsok Gödöllő zsidóságát speciális akció keretében deportálni, hogy Horthynak ne kelljen nyári rezidenciája körül zsidókat látnia, és így „személyesen meggyőződhessen” a deportálások „eredményéről”. Nehéz elképzelni, hogy egy ’lelkes’ deportálót meg akartak volna győzni a deportálások ’előnyeiről’.