A Pénzügyminisztérium több könyvelői érdekképviselet háta mögött
egyeztetett a katázásról, június végén, de a találkozón semmi
újdonság nem derült ki. Amit eddig tudunk a 2023.01.01-től hatályba
lépő változásokról:
- 12 millióról 18 millióra emelkedik az éves KATA keret
- egyes tevékenységeket kiszorítanak a katázásból
- a cégeknek való beszámlázás 1 millió felett különadó alá kerül
- a NAV továbbra sem fog széles körben ellenőrizni
- a KATA tételes mértékét a minimálbérhez kötik.
A kormány akarta, hogy a katás számla sima cégköltségként
elszámolható legyen. Ezt kombinálták a katázás vonzóan alacsony
adótételével, amit 10 év alatt sem emeltek. Az MKOE javaslatára
2014-től még bevételi nyilvántartást se kell vezetni.
A katázáshoz tehát nem kell nyilvántartás és extrémen alacsony az
adó, miközben a kisadózásról szóló törvényi szakaszok hézagos,
gyenge minőségű szabályozásnak számítanak szakmai körökben, amit már
többször javasoltunk korrigálni, főleg a bújtatott munkaviszony
kiszűrésére szolgáló 7 körülményt kellett volna újragondolni.
Enélkül az adóhatóság nem hisz a tömeges ellenőrzésekben, mert – bár
azt titkolják – nincs is széles körű visszaélés, a NAV bíróság
előtti bizonyítási kísérlete pedig megbukna.
A kormány szeretné kiszorítani a katázásból az ügyvédeket, brókereket,
sőt még az állatorvosokat is, de közölni ezt egyelőre még nem merték,
miközben Romániában éppen most bocsátották közvitára az adózási változások
teljes szövegét, előzetesen, a parlamenti beterjesztést MEGELŐZŐEN!
A KATA havi összegének minimálbérhez való kötése az MKOE javaslatai között is feltűnt,
ez lenne a Kisadózók Százalékos Adója, vagyis a KASZA, ami a többi vállalkozóval
azonos arányú TB ellátási alapot nyújtana. További, konkrét javaslatokat is tett volna
az egyesületünk, de sajnos ehhez nem kaptunk adatokat. A munkaviszonnyá való átminősítés
szabályozásához a könyvelők gyakorlati tapasztalatai mellett szükség lett volna a
3 millió forintos különadót is tartalmazó bevételi adatokra. Ezekről a sávosan
bontott bevételi adatokról 2019 kapcsán készült egy katás statisztika a
Pénzügyminisztérium számára, aminek a 2021-es verzióját kértük megküldeni, de
a NAV már azt állította, hogy ilyen bontásban az adatok "nem állnak rendelkezésre".
A Pénzügyminisztérium elemzése egyébként a 2019-es adatokkal magyarázta a
2021-től bevezetett 3 millió feletti 40 százalékos különadót. A törvényi
szigorítás hatálybalépése után megjelent elemzés szerint, az évente néhány nagyobb
vállalati megrendelést teljesítők esetében azonban sem a vállalkozás kockázati profilja,
se az esetleges fehérítő hatás nem indokol ilyen mértékű könnyítést.
A kisadózás 2017-től havi 1 millió forintos keretet kapott, adóemelés és
pontosító szabályok nélkül, így a kormány akarata szerint széles körben
lehetett törvényesen a munkaviszonyokat megbízásra cserélni, ami a COVID járvány
alatt fokozódott, miközben visszaélésekről szó sem volt! A különadó helyett a
szabályozás pontosítására már akkor is javaslatokat tettünk, ezeket most megismételjük:
- a 3 millió feletti különadót meg kell szüntetni - a szüneteltetés zavaros iparűzési
adó szabályait törölni kell - a jövedelemigazoláson a betéti társaság katás tagjára kell
osztani a bevételt - a munkaviszonnyá való átminősítéshez 12 szabályra van szükség -
a 12 szabályból a korábbi 2 helyett 3 teljesítését kell előírni - az
adóhatóságnak esettanulmányokban kell közölni, mikor áll fenn munkaviszony - a NAV
számára a törvényben kell előírni, hogy az első katás számla után érdeklődjön.
Az MKOE véleménye szerint, Magyarországon a forgalmi típusú adóztatás a sikeres,
amit alacsony kulcsú jövedelemadóztatásnak kell kísérnie, a kisadózás pedig ennek a
fő eleme. A katázás tilalomfákkal és különadóval való telepakolása mindezzel ellentétes
lenne. Továbbra is várjuk a beígért 9 százalékos személyi jövedelemadót, melyhez képest már
a Kata sem extrémen alacsony.
Ruszin Zsolt MKOE alelnök Kiadó: Magyar Könyvelők Országos
Egyesülete
Megjelent a minap.hu -n 2019. február 18. 15:53 | frissítve: 2019. február 18. 15:59 „A civil szervezetek jelene, jövője” címmel szervezett hétfőn tájékoztató napot...
Ügyfélszolgálatok: Március 30-án, Nagypénteken és április 2-án, Húsvéthétfőn Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodája – Városház tér 8. –, és a Miskolc Holding...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség 2019. április 9-én, szakmai értekezlet keretében értékelte a megyei ügyészi szervek elmúlt évben végzett munkáját. Az értekezleten a...
2025. 04. 01., k – 11:23 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Egy miskolci sértettnek közel 20 millió forint befektetése vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei...
Pánik TLV-ban: Egy csótány miatti kiabálás terrortámadás gyanújához vezetett Új Kelet online máj 28 Csak Izraelben: Zűrzavar tört ki szombat este a tel-avivi Dizengoff...
Obama családostul kiruccant. Kirándult, kedve szottyant sétálni egyet a Central parkban. Irigylem. Magam is elbóklásznék ott. Megbámulnám az arra kocogó hírességeket és rájuk...
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnökség 14 nappal meghosszabbítja a Magyar Falu Program keretein belül korábban kiírt két pályázatának beadási határidejét. A...
h Megnyílt a Sever étterem Miskolc belvárosában. Hatványozott az öröm. A Régiposta utcai patinás saroképület talán szebb mint újkorában. Mivel valaha gyakran megfordultam...
Egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül vette fel a kapcsolatot a csaló a célkeresztjébe került áldozatával, és többmilliós támogatást ígért 30 ezer forint regisztrációs díj...
Ha az alperes nem figyelmeztet, megfeledkezem a hétfő délelőtti tárgyalásról. Mint látható a bírósági folyóson kifüggesztett feljegyzésből Pusztai Lászlóval, azaz Pupák úrral...
Úgy vagyok, mint Pavlov kísérleti ebe. Az ismerősnek tetsző megsárgult fotók láttán máris a vetítőben érzem magam. Jönnek, áramlanak a színes emlékképek,...
Elég szótlan a trénerem. Akár egy kilométeren át képes úgy pórázon rángatni, hogy szót se tudok kicsikarni belőle. Én persze folyamatosan szóval tartom....
Ilyen egy hazatérés az egykori Diósgyőri Vasas Művelődési Központba! A 2015 óta mintegy félszáz Poptörténeti Pontot létrehozó Beatkorszak Projekt, az egykori művelődési központ...
Rossz szokás , rossz beidegződés , minden étteremben lefotózom az elém tett ételt. Meggyőződésem, sokat számít az esztétikus tálalás. Valamikor régen egy karika...