SzántóGráf

A zuglói polgármester szándékosan akadályozza a Vagyonkezelő vezetőjének kinevezését – a DK és a Momentum képviselői is kivonultak a testületi ülésről

Herminalakás kész

Bomlik az egység, repedezik a koalició Zuglóban. Abban a kerületben ahol
 immár 10 éve tétlenül nézi az önkormányzat a Herminabau ház teszetosza épitkezését. Ott ahol 
ezer ember személyes tragédiáját közömbösen szemléli a városvezetés és semmit nem tesz 
a megmentésükre.


 Májusban a DK és Momentum frakció közös nyomásra Horváth Csaba,
zuglói polgármester egyetértésével menesztették a kerületi
vagyonkezelő cég vezérigazgatóját. Ezt követően egy konszenzusos
döntéssel kiírtak pályázatot, szakértő, fejvadász cég segítségét
kérve, hogy megfelelő személyt nevezhessenek ki az önkormányzati cég
élére.  A polgármester által meghatározott fejvadász cég szabályosan
meghallgatta a pályázókat, majd öt javaslatot terjesztett fel. A
pályázó személyeket meghallgatták, ám mivel nem a Horváth Csaba
által preferált jelölt kapta a legtöbb szavazatot, a polgármester
igyekezett minden módon megakadályozni az új személy kinevezését. A
polgármester önhatalmúan úgy döntött, hogy átteszi a testületi ülést
a következő hét keddjére, holott a vezérigazgató kinevezésének
utolsó határideje a mai nap, július 7-e volt. A Demokratikus
Koalíció és a Momentum képviselői tiltakozásként kivonultak a
testületi ülésről.
 A Demokratikus Koalíció zuglói képviselői felháborítónak tartják,
hogy Horváth Csaba polgármester felrúgott minden korábbi egyezséget,
nem tartotta be a szavát, ráadásul viselkedésével az Önkormányzat és
a Vagyonkezelő munkáját is hátráltatja. Ez a viselkedés
elfogadhatatlan egy polgármestertől, épp ezért tiltakozunk ellene!
 Horváth Zsolt
 alpolgármester, Zugló

     Kiadó: Demokratikus Koalíció
Exit mobile version