SzántóGráf

Autóroncs az Andrássy előtt – Gyarmati Imre barátom drótpostája

 

 

 

2020.-ban kirúgtak az Északterv volt székházából -a kaucióm visszafizetése nélkül-, s átköltöztem a volt Fáklya moziba. Már az első utamon találkoztam a Suzuki Barla IDK-994 rendszámú roncskocsival a Gépipari előtti járdán. Dudvával körbedíszítve úgy terperszkedett a Soltész-Nagy Kálmán u.10. alatt, mintha Miskolc büszkesége lenne, a Szinva parti korzó mellett. Az arrajárók jöttek-mentek , néha körbeseperték, de őfelsége kitartóan tűrte az időjárás viszontagságait. A technikum felhőhőben nyugvó névadója, gróf Andrássy Gyula csodálkozik a történteken, bezzeg a mi időnkben …

 

Nekem a bezzeg időt az 1950-es évek vége és a ’60-as évek eleje jelentette, amikor mehettünk a Gépipari – korcsolyapályájára a lányoknak „szivküldivel” kedveskedni, és kézenfogva korcsolyázni. Micsoda diákévek volta azok, felkurblizni egy szépkislány lábára a korcsolyát, és teázgatni vele.

 

Jobb a szép emlékekre gondolni a munkába ingázáskor, mint ezt az autóroncsot bámulni és bosszantani magunkat azon, hogy miért nem …

 

Miskolc, 2022. julius 10.                                                       Gyarmati Imre

A kép csak illusztráció!

Exit mobile version