A rendszerváltás után sokáig megesett, hogy le- és
visszaelvtársoztak. Jó esetben
ezt senki nem rótta fel egymásnak. Végül hamar túltettük magunkat a régi beidegződésen, könnyen elfeledve,
hogy a nyugati, baloldali szociáldemokrata pártokban
máig is elvi alapon, zavartalanul zajlik a bajtársazás.
Mivel gyakorlott levelező
vagyok, még a mostani ispánozás előtt is sokat gondolkodtam, a címzéskor kit,
hogyan szólítsak meg. Az
igazságszolgáltatásban még
a múlt században is léteztek
fogalmazók és kereskedelmi
levelezők, akik megadták a
módját ennek a műfajnak,
ma már nincsenek írott szabályok. Mindannyian tudjuk, kérelmeink, beadványaink sorsa akár azon is
múlhat, hogy kezdjük a megszólítást, felsoroljuk-e az öszszes titulusát annak, akihez
folyamodunk.
Bodnár Tamással, a megyei levéltár igazgatóhelyettesével elemeztük ki, hogyan
változnak a stílusbeli szokásaink. Egy biztos, folyamatosan alakulgat, csiszolódik a
kor szellemének megfelelően.
Hol előre, hol hátra.
Jómagam a tisztelt és a
kedves között szoktam válogatni. Az urazás manapság
természetes, viszont vezetőhölgyeknél nehéz dönteni az
asszonyom vagy az úrhölgy
között. Volt szerencsém megtapasztalni, ez a két megszólítás nem mindenkinek tetszik. Megnyugtató viszont,
hogy a hivatali levelezésben
nem nagyon ügyelnek ilyen
apróságokra. Ritkaságszámba megy egy olyan értesítés, amelyben tisztelnek vagy
üdvözlettel, esetleg tisztelettel zárják az üzenetet. Ezen
a stilisztikai szinten általános a spórolás. Komikus lenne a tisztelt adós, fogyasztó, gyanúsított vagy terhelt
megszólítása. Egyébként is a
nagy hivatalok számítógépes
szabványfelszólításokat, idézéseket postáznak, mi meg
félreérthetnénk, akár bizalmaskodásnak is vélhetnénk
az udvariaskodást. Így aztán
maradnak a száraz, szabatos,
célratörő megszólítások.
A fene se sírja vissza a kegyelmes, tekintetes és a méltóságos címeket, minek is, ha
maguktól is visszakóborolhatnak. Bár ki tudja, kezdetben
még a tanácsosi és főtanácsosi
rangokat is idegennek tartottuk az újkor szellemétől, mégis megszoktuk.
Ám hogy meddig mehetünk vissza a múltba? Bodnár Tamás gyors gyűjtése
figyelemreméltó: „szolgálatomat ajánlom kegyelmednek, kegyelmed jóakarója,
nagyságotoktól és kegyelmektől jó és kegyős választ
várván, néhai Karan Seböstyénnek meghagyatott özvegye”. Vagy egy mindennapos: „tekintetes nemes
vármegye, nagyságtok, kegyelmetek alázatos szolgái,
az Balajti szegénység, alázatos suplicatioja nagyságtokhoz s kigyelmetekhez, az szegény ároktövi lakosoknak”.
A „becsülettel való kész szolgája, az újesztendőnek örvendetes forgásával, tiszta
szívemből kívánom” mindennaposok voltak.
Nos, végiglapozva az az általános trend, hogy a nemes
vármegye mindig tekintetes,
mi, akik nagyságtoktul s kegyelmetektől jó választ várunk, azok Krisztusnak alázatos szolgái.
Magam is mindig tanulok.
Egy régi vágású pesti barátom átmentett egy mindenkor megfelelő ízes kiszólást.
Kopertáinak utolsó mondatai a nagyrabecsüléssel zárulnak.
Tekintetes Olvasóim, magam is nagyrabecsüléssel búcsúzom mindnyájuktól.
SZÁNTÓ ISTVÁN