SzántóGráf

A színfalak mögött: Így fogta el a Palesztin Iszlám Dzsihád szamáriai vezetőjét az izraeli hadsereg

ujkelet.live

A Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet szamáriai vezetőjének letartóztatása egy összetett művelet volt, amelyet ellenséges környezetben, heves lövöldözés alatt hajtottak végre, mely még azelőtt elkezdődött, hogy az első katona kiszállt volna a fedett járműből, jelentette a Ynet hírportál.

Az izraeli erőknek nagy erőfeszítésébe került a Basszám Szaadi elfogására irányuló küldetés teljesítése, amely majdnem kudarccal végződött.

A biztonsági erők hónapok óta próbálták elfogni a 61 éves terrorista vezért, sikertelenül.

A művelet viszonylag korán, hétfőn este 10 körül kezdődött, miközben a dzsenini menekülttábor (Palesztin Hatóság területe) lakói még ébren voltak.

A Menase Regionális Dandár parancsnoka megadta a jelet, és a fedett csapatok civil járművekkel behatoltak a zsúfolt táborba, megtévesztve a helyi sikátorokban járőröző palesztin fegyvereseket.

A Nahal-dandár különleges erői is részt vettek a rajtaütésben, és az volt a szerepük, hogy biztosítsák a bejáratot a fedett ügynökök számára, és meghiúsítsák a lázadók vagy fegyveresek minden próbálkozását a küldetés megzavarására.

Másodpercekkel azelőtt, hogy az osztag kiszállt a járműből, hogy bemenjen a házba, ahol Szaadi tartózkodott, leadták rájuk az első lövéseket.

A különleges Nahal-erők még nem voltak a helyszínen, azonban a fedett osztag nem várta meg őket, mert már megerősítést kaptak Szaadi hollétéről. Szaadi is hallotta a lövéseket és megpróbált kiszökni a házból.

Ekkor a fedett erők már a viszonylag nagy házhoz értek, és Szaadi megpróbált elbújni az épület külső részén, de az erők a rajtaütésre készülve memorizálták az épület minden sarkát.

Néhány pillanattal azelőtt, hogy a kinti lövöldözésnek köszönhetően sikeresen megszökött volna, az egyik izraeli katona észrevette, és ráküldte a kutyáját, hogy elfogja a terrorfőnököt. A kutya megharapta Szaadit, aki ellenállt, és megsérült a füle.

Szaadit a fedett biztonsági erők megbilincselték, miközben a lövöldözés felerősödött de a Nahal csapatok még mindig nem érkeztek meg. A haderők parancsnoka úgy döntött, hogy a jó rálátással rendelkező, viszonylag nagy házban rejtőzködnek el, és stratégiai előnye miatt bentről küzdenek meg a fegyveres palesztinokkal.

A házkutatás során a biztonsági erők lőfegyvereket, lőszereket és készpénzt találtak, amelyet Szaadi rejtett el, miközben a csapat többi tagja tűzharcot vívott a palesztinokkal, akik körbe zárták a létesítményt.

Nem sokkal később végre megérkezett az erősítés a Nahaltól, sarokba szorították a palesztin fegyvereseket, egyiküket megölve, hármat megsebesítve. Ekkor a fedett egység készen állt a terület elhagyására, de a küldetés még nem fejeződött be, Szaadi vejét, Dzseddah-t még nem lokalizálták.

Dzseddah-t Szaadi megbízható asszisztensének tartják, de kevésbé ismert. A csapatok az épületben keresték, de nem jártak szerencsével.

Egy ponton ellenőrizték a ház melletti járműveket, és felfedeztek egy fiatal palesztint. A férfi hazudott nekik a személyazonosságáról, és a csapatok magára hagyták, nem tudván, hogy Dzseddah az, aki ezt követően elrejtőzzött egy közeli élelmiszerboltban.

Az erők engedélyt kértek, hogy nélküle távozhassanak a területről, mert felerősödött a lövöldözés. A Sabak belbiztonsági szolgálat tisztje azonban, aki a közelben volt, és felügyelte a rajtaütést, tájékoztatta a csapatokat, hogy Dzseddah az a palesztin, akit néhány perccel ezelőtt kihallgattak, és most egy élelmiszerboltban bujkál.

A fedett csapatok, akik megkapták Jeddah pontos tartózkodási helyét, készen álltak arra, hogy lerohanják a helyszínt, annak ellenére, hogy nem ismerték az épületet. Elfogták Dzseddáh-t és gyorsan távoztak a menekülttáborból. Éjfél felé a hadművelet sikeresen befejeződött, az izraeli csapatok körében sérülés nem történt.

Exit mobile version