. Székesfehérvár legrangosabb civil díját, az Államalapító Szent István Érdemérem és Díjat veheti át Juhász Judit rádiós újságíró - jelentette be augusztus 12-én, pénteken a sajtó munkatársainak Spányi Antal püspök, a díj kuratóriumának elnöke és dr. Csurgay- Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a kuratórium tagja. Kiadó: Székesfehérvári Egyházmegye A kép még a Junoban készült a volt kormányszóvivő Eötvös Pállal a Népszabadság főszerkesztőjével
Szántó István
Related article
Diego Massidda Nagy-Britanniában folytatja karrierjét, szeptember elsejével Alexandre Froment-Curtil veszi át a Vodafone Magyarország vezetését
Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Diego Massidda, akinek a pozícióját szeptember elsejétől a mobilszolgáltató jelenlegi vezérigazgató-helyettese, Alexandre Froment-Curtil tölti be,...
Nem szűnik meg, megújul a Nemzeti Kulturális Alap
A kulturális törvényjavaslat célja, hogy tiszta működési modellt teremtsen a kultúrában, így például a színházak fenntartásában és finanszírozásában. Az erről szóló...
Leporolták a régi ötletem – hogyan kell racionalizálni a médiát – nincs helye a nap alatt a párhuzamosan működő újságoknak – kész a forgatókönyv, a rendezés még kérdéses
Sose hittem volna, hogy még megérem egy régi ötletem megvalósulását. A kiszivárgott hírek szerint a médiapiac átalakulása során többféle porosodó terv került elő...
Egy ember döntött az eltitkolt százmilliós turisztikai támogatásokról -Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgató
Több mint két évbe került, de végül kiderült, hogy Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egyszemélyben döntött egyedinek nevezett,...
Veres Pál Miskolc polgármestere – Ünnepeljünk együtt
Államalapító Szent István király ünnepe, több helyszínen is lesznek ünnepségek Miskolcon Zászlófelvonással indulnak az augusztus 20-i ünnepségek Miskolcon a népkerti országzászlónál, reggel 9...
Szikszó30 – koncert a református templomban – a zene a szeretet nyelve
Vincze Lilla és kamara együttese adott koncertet Szikszón a református templomban a Szikszó30 programsorozat részeként ez elmúlt hétvégén. A rendezvényen fellépett Kovács Gábor...
LÉGY TOKAJ-HEGYALJA HŐSE! SZELFIZZ VILÁGÖRÖKSÉGGEL ÉS TIÉD LEHET EGY PROFI DRÓN!
A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. keretein belül működő Világörökségi Gondnokság szelfipályázatot hirdet Tokaj-hegyaljai fiatalok számára, azzal a céllal, hogy megismertesse a jövő...
A Kúria ítélkezett egy tokaji telepítési vitában
A Tokaji borvidéken területi korlátozás nélkül csak Furmint, Hárslevelű, Kabar, Sárgamuskotály, Zéta és Kövérszőlő szőlőfajták telepíthetők – ismertette a Kúria döntését a Hegyközségek...
Németországban 2023. január 1-től módosult a csomagolási törvény (Verpackungsgesetz)- A módosítás szerint az élelmiszerboltoknak kötelező újtatölthető csomagolást kínálni azokhoz a termékeikhez, amiknek a csomagolása a boltban történik
Ilyen például a hús/sajt pultos termékek, a péksüteményes, a zöldség/gyümölcs részleg vagy a magos adagolós részleg. Az éttermeknek is kötelező az étel és...
2022 elején a háziorvosi praxisok 10%-a betöltetlen Magyarországon
A 2022. január elsejei adatok szerint 508 településen összesen 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Ez 2021 februárjához képest a betöltetlen praxisok...
Böjte Csaba: Most mindannyiunknak be kell kapcsolnia a lelki GPS-t
Ha az ember eltéved az élet ösvényein, akkor a GPS-készülék működéséhez hasonlóan be kell indítani az újratervezés funkciót. A koronavírus előtti világ a...
A pártüdülő bekerült Mészáros Lőrinc cégbirodalmába – végre valaki rendbe teszi – ez a Balaton legértékesebb partszakasza
Elkelt a hajdani MSZMP tulajdonában lévő Balatonaligai pártüdülő. Ismét, ugyanis a rendszerváltás után izraeli tulajdonba került, egy gyémántkereskedő cég vásárolta meg. Most pedig...
Egy lopakodó denevér kényszer leszállása – segítség a nemzeti parkból – majdnem lisztkukacért szaladtak –
Kényszerleszállást hajtott végre a képen látható denevér, barátom lakásának udvarán. Mint jómagam, élő bőregeret ő sem látott ilyen naturális közelségben. Ránézésre megállapították ennek...
Kutyaütő ebadó -kutyaadó, cicaadó – ne bántsd az ember leghűségesebb barátját
Az önkormányzatok számára 2011 óta jogszabályilag fennálló lehetőség, hogy ebadót szedjenek. A 2017-ben tervezett állatvédelmi törvény módosítás nem erről szól. Évek óta minden...
Felsőzsolcai adomány a határon túlra – Magyarkanizsai diáklányt ajándékoztak
Ezelőtt nyolc évvel írta alá Felsőzsolca, és a szerbiai vajdaságban található Magyarkanizsa település a Testvérvárosi Alapokmányt. Az eltelt években rendszeresen részt vesznek a...
Ráfordultunk az utolsó hosszra – még három nap és kezdődik a 17. FINA Világbajnokság
Budapest, 2017. július 11. 3 nap és kezdődik a 17. FINA Világbajnokság. – Bár még folynak munkálatok, már csak az utolsó simítások...
Újra rengett a föld Miskolcon -reped a déli észak keleti átjáró
Mostanában repedezik a déli és az észak keleti talapzat Magyarország alatt. A Mecsek és a Bükk vonalában egy hatalmas törésvonal húzódik amely várhatóan...
Egy Csok és más semmi – hétvégi esküvő – a kiteljesedett boldogság
Röthi Zsolt örök hűséget esküdött Mocsári Gyöngyinek az elmúlt hétvégén a Miskolci önkormányzat dísztermében. A boldog pár körül három csodálatosan szép apróság sündörgött...
Az izraeli erők a világ legnagyobb haditengerészeti gyakorlatán vesznek részt
Az izraeli haditengerészet közös biztonsági őrjárata az amerikai 5. flottával 2021. november 3. fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Hétfőtől kezdve az izraeli haditengerészet...
Mostantól elektromos pompaautó kíséri utolsó útjára az elhunytakat a Szentpéteri kapui temetőben
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. működése minden területén, elkötelezett a klímasemleges zöld város megteremtése mellett. Ennek legújabb bizonyítéka, az az elektromos...