A küszöbön álló szociális válság kilátástalan helyzetbe hozza az
életkörülményeiken saját erejükből már változtatni képtelen
időskorúakat és a hátrányos egészségi helyzetben lévőket.
Most ismét szükség van a társadalom összefogására, a rászorultak
megsegítésére, az önhibájukból méltatlan helyzetbe kerültek
támogatására.
A magyar társadalom már többször bizonyította példamutató
tettrekészségét, áldozatvállalási aktivitását és önzetlen
segítségnyújtását, amikor embertársaink krízisét csak közös
összefogással lehetett leküzdeni. Örömtelien mozdult meg a
társadalom, amikor szolidaritással lehetett a méltatlan helyzetbe
kerülteken segíteni. A magyar emberek segítettek a bajba jutottakon
akkor, amikor valamely természeti katasztrófa, vagy emberi
mulasztás, illetve fizikai üldöztetés miatt kerültek embertársaink
kiszolgáltatott helyzetbe.
Felhívjuk a magyar társadalom civil szervezeteit, egyesületeit,
alapítványait, egyházait, pártjait, gazdasági társaságait,
szövetkezeteit és informális csoportjait, hogy aktivitási
területükön szervezzenek gyűjtéseket a környezetükben működő
szociális intézményekben és idősek otthonaiban élő rászorultak
megsegítésére. Ha lehetőségeik engedik, akkor szolidaritási
akciókkal, pénzbeli vagy természetbeli adományokkal, illetve
társadalmi munkával járuljanak hozzá a segítségre szoruló
intézmények működéséhez.
Csak a társadalom összefogásával és segítségével tudjuk elkerülni a
méltatlan helyzetbe kerültek megélhetési katasztrófáját.
Kiadó: Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület
Hivatalos kötelező napi kutyasétáltatásom során egy hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Hátra nézve a fémes csörömpölés után még láttam, ahogy a masszív kőszobor előre...
Most, hogy az öreg Európa egyre gyarapodik sok mindent kell még tanulniuk a bevándorlóknak. Németországban most minden nyilvános vécében piktogrammal jelzik, miként kell...
Miskolc élen jár az elektronikus ügyintézési lehetőségek kialakításában, a helyi közigazgatás fejlesztésében. A borsodi megyeszékhely a települési önkormányzatok közül elsőként jelent meg a...
A Fővárosi Fellebviteli Főügyészség és a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának volt vezetője, az egykori fővárosi főügyész Ihász Sándor szeptember elsejétől a Demokratikus...
Idő előtt a parlamentbe juthat a Tisza Párt? Megüresedett egy hely a parlamentben Potápi Árpád halálával, ezzel pedig felmerül annak a lehetősége, hogy...
Több éve rendezik meg a Rotary-Zips Mikulás-futás elnevezésű sporteseményt a miskolci belvárosban. A 2021. december 8-án esedékes rendezvény következtében részlegesen lezárják...
A HELL ENERGY az üdítőitalgyártók közül a világon elsőként kötött megállapodást a legzöldebb alucsomagolásra. Ennek köszönhetően a HELL csoport 75 százalékban újrahasznosított alumíniumból...
Feltűnt nekem, hogy egyetlen témában hirtelen megnőtt a portál iránti érdeklődés. A kocsonyafesztiválról szóló híreket órákon belül csaknem hatezren olvasták el. Ez...
Őszintén megvallva, az Index állításai engemet is elgondolkodtattak. Terveztem is, hogy megnézem ezt a Bogáncs utcai naperőmüvet. Miután tényleg aggasztó lehet ha egy...
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerint Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát. 2024. február 08. 06:04 Szerdán szivárgott ki a Jobbikban...
2021. 11. 10., sze – 17:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság épületében megtartott tanácskozáson a járás polgármesterei, az önkormányzatok, intézmények képviselői, valamint...
Fischer Imi, gyerekkori barátom – úgy jó fél évszázaddal ezelőtt – jelessel vizsgázott a soproni vendéglátó-ipari technikumban. Mesélte, mázlija volt, palacsintasütésből kellett bizonyítania....
A szervezők és a résztvevők szeretettel várják a lovak és a lovassportok szerelmeseit egy rendhagyó, lovas majálissal egybekötött nyílt edzésre, 2015....
A COVID-19 világjárvány ma már bizonyítottan egyik kellemetlen és hosszan tartó következménye az alvatlanság. Saját nevet is adtak neki: "coronasomnia" Ezt a zavart...
A határkerítés átszakitása a behatoláshoz Izraelbe 2023. október 7. ujkelet.live Egy belső megbeszélésből, amelynek egyes részeinek közzétételét csütörtökön engedélyezték, úgy tűnik, hogy a...
A Nemzeti Színházban balesetet szenvedő színészek állapotáról tájékozódott a helyszínen. Nagyjából abban az időben, hogy kijött a hír: Csák János nem fogadja el Vidnyánszky Attila...
A Miskolci Vízmű Kft. 2021. januárjától bevezette a hónap és negyedévben kimagaslóan teljesítő dolgozók elismerését. Azonban az év végéhez közeledve...
Nem korlátozhatják a szabad orvosválasztást a Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a hálapénz kivezetésére hivatkozva, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Klub...