Kommunikáció az egészségügyben - folytatódik az egészségügyi
kommunikációs szakemberek egyetemi képzése Budapesten. Az elmúlt
évek veszélyes járványügyi helyzeteiben tapasztaltuk, hogy az
egészségügyi intézmények és szakemberek kommunikációs követelményei
egyre erősödnek. A környezet befolyásolását, a gazdasági folyamatok
kommunikációs eszközökkel történő tervezését, szervezését,
irányítását és a rendszerek és folyamatok befolyásolását hatékony
kommunikációval segíthetjük.
Az e-business, az e-commerce területek
fejlődése jelzik, hogy a hagyományos, közvetlen emberi kommunikáció
mellett egyre hangsúlyosabb az internet alapú
szolgáltatásfejlesztés, illetve ennek gazdasági interakciói. A
munkaerő-piaci igények is megkövetelik, hogy az egészségügyi
intézményeknél munkát vállaló szakemberek korszerű, az EU mércéknek
is megfelelő szemlélettel tudjanak dolgozni. A szakon végzettek
iránti munkaerő-keresletet tovább erősíti a kórházak, az
egészségturisztikai intézmények, a gyógyszergyárak, a közigazgatási
intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges
szakemberek iránti igényt.
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor
Közgazdaságtudományi Kar budapesti kihelyezett tagozatán végzett
diplomás szakembereket az egyetemi kommunikációs ismeretek
birtokában a közigazgatási és orvosi szakmai intézményekben, szakmai
és civil szervezeteknél várják, részt vesznek az intézmények
kommunikációjának a tervezésében és megvalósításában.
(Információ:
Magyar Alvás Szövetség, Soproni Egyetem)
Kiadó: Magyar Alvás Szövetség
A korábbi amerikai elnök barátjának nevezte friss posztjában a magyar miniszterelnököt. 2022. augusztus 3., 11:56 Szerző: 168 „Nagyszerű időt töltöttünk együtt barátommal, Orbán Viktorral,...
Most nézzen bele a telefonja névjegykártyáiba. Ellenőrizze le, hogy mennyi szolgáltató, orvos, patikus, szerelő és egyéb fontos mester mobilszámát őrzi. Sosem tudhatja...
Furcsa, különös és szomorú, hogy a Miskolc belvárosának legforgalmasabb patikája a Fehér Holló még mindig sötétbe borulva várja a karácsonyt. A máskor nonstop...
A miskolci OTP erődítménynek tetszőközponti fiókjának előterében mindig is két pénzkiadó automata volt. Most viszont az egyik ATM-es már. Igaz, nem igaz, nekem...
A hatályban lévő védelmi intézkedések mellett megtartják a már bejelentett házasságkötéseket Miskolcon. A rendezvényekre vonatkozó jogszabály értelmében a házasságkötéseken jelen lévők...
A magyar turisták személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül is beléphetnek Törökországba – közölte az üzbegisztáni Szamarkandban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán....
Most néztem át a szantograf.hu kép galériáját. Van egy másfél évtizede készült kép amelyen özvegy Horthy Istvánnéval pózolunk. Előzménye, hogy a lányom készített...
Megérkezett Miskolcra az a Caterpillar 428 típusú árokásó-rakodó munkagép, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Nemzetközi biztonsági kapacitások közös fejlesztése- CODESIC” című...
Nemrégiben a retro jegyzet sorozatomban a Vasgyári Atyákról címmel írtam. Ők azok akik a Szent Antal kistestvérei rendben teszik a dolgukat. Aki ezt...
A felvétel előzménye, kulisszatika – Sugár András és a Telekom közötti szinkronizációs hiba – a mobilágazat letarolja a vezetékest és ez a konfliktus...
Gyurcsány mindig tud meglepetést okozni. Azt hiszem az ünnepi nagygyűlések sorában két vezető politikusi beszéd, két kijelentés okozott igazi meglepetést. Orbán Viktor a...
Az 1918-as őszirózsás forradalom idején felbomlott a rend, és az országon erőszakhullám söpört végig, amelynek számos helyen leginkább a zsidók voltak az elszenvedői....
Az erre vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően a vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók 6-tól 15 óráig tarthatnak nyitva, nyitvatartási időn kívül pedig csak akkor és annyi időre...
Szeleczki Rozália rendező első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum már második hete forog Budapesten. Az abszurd szerelmi háromszög történet főszerepét Törőcsik Franciska és...
A fesztivál második napján, szombaton Nemes Jeles László rendező a Napszállta kreatív stábjának számos tagjával együtt személyesen érkezett a miskolci bemutatóra. Már a...
2021-ben megkezdődik a 13. havi nyugdíj négylépcsős visszaállítása, az első ütemben, februárban negyedhavi nyugdíjat kapnak kézhez a jogosultak, összesen 77 milliárd forintot. A...