SzántóGráf

A MAZSIKE állásfoglalása a Parlamentben felavatott Horthy szoborról


    A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közösségét mélységesen
megdöbbentette és felháborította, hogy az Országgyűlés épületében
felállításra kerülhetett Horthy Miklós szobra.
     A szobrot állító szélsőjobboldali Mi Hazánk párt képviselői vagy
nincsenek tisztában történelmi tényekkel, vagy ismerik ezeket, és
ennek ellenére emléket kívántak állítani annak a Horthynak, akinek
kormányzósága idején elpusztult a II. magyar hadsereg közel 200 ezer
katonája, munkaszolgálatosa, több mint 450 ezer zsidó, cigány és más
kisebbséghez tartozó magyar állampolgárt deportáltak, éppen a magyar
adminisztráció hathatós közreműködésével.
     Ez a szoborállítás olyan jelkép, amelyet minden tisztességes és
jóérzésű magyar állampolgár elutasít. Ez ütközik a kormány által
hirdetett zéró toleranciával és az Alaptörvényben rögzített
elveinkkel is. Sérti minden áldozat emlékét.
     A MAZSIKE megítélése szerint ez a szoborállítás erősíti a
kirekesztő gondolkodást, konfliktust szít a szomszédainkkal és a
szövetségeseinkkel. Veszélyezteti a biztonságot és mélységesen
elítélendő a békés együttélés elvei alapján.
     A MAZSIKE követeli, hogy ezt a nemzetközi szégyenfoltot, az
Országgyűlés alelnökének irodájában felállított Horthy szobrot a
Országgyűlés elnöke azonnal távolíttassa el!
     Reméljük, hogy tiltakozásunkhoz minden demokratikusan gondolkodó
civil közösség csatlakozik.
     Kiadó: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
Exit mobile version