SzántóGráf

Eldőlt az akciós újságok sorsa Magyarországon: színt vallott a Lidl, Spar, Auchan – papírtakarékosság – nem dagasztják a kukákat – könnyű a jövőt megjósolni

Valamikor eszembe jutott, hogy vonjuk össze a nagy kereskedelmi lácok akciós újságjait. Úgy is egyszerre hordják ki mindenhová, egyszerre kapom az Aldit a Tescoval. Plusz adják hozzá a Lidlt. Akkoriban ez az ajánlatom süket fülekre talált mivel akik ebből élnek, nem is akárhogyan csípőből támadtak. S akkor még nem is szóltama terjesztőkről akik ezen keresik meg azt a kevéske pénzt amelyet a napilapok kihordásával veszítenek.  A változásba persze az is szerepet játszik, hogy időközben egyre kevesebb a korrekt, munkáját jól teljesítő újságkihordó.
Közben bennem mindig is valami kettős , egymással ellentétes gondolat vezérelt. Magam is élvezettel gusztálom a katalógusokat, sőt néha az aldis és a lidles cuccokra rá is kattanok. Figyelem az áraikat és ha valami űtősen jó valamit kínálnak be is gyűjtöm. Például a kettős indukciós főzőlapjuk vagy a használhatatlan villanyborotvájuk nagyon olcsók voltak. Ezzel szembe bosszant,  annyi sok marhasággal árasztanak el, hogy túltöltik a kukánkat, amelyet hetente csak egyszer űrítenek. Mellékesen jegyzem meg, olyan nekem már savanyú a szöllő mentalitással, hogy ez a lépés végleg beteszi a kaput a szakmánknak.  A nyomtatott újságírásnak,  ha csak át nem állnak az ingyenes terjesztésre, s bevállaják a rengeteg áruházi reklámot, mellékleteket.  Talán ez a sajátos racionalizálás késleltetheti a lapkiadás megszűnését. Akadálya ennek, hogy jelenleg az összes napilap példányszáma zuhanóban van, csekély újságot nyomnak , így a hirdetők már egyre jobban elfordulnak ezektől. Tessék megnézni a gyászhíreken kívül minden lapba az állami  muszáj, hogy megéljenekl stílúsú semmit nem mondó reklámok dominálnak.

Miközben az Obi egyetlen huszárvágással kivezette nyomtatott katalógusát, a legtöbb hazai áruházlánc egyelőre nem tervezi a papír alapú akciós újságok bedarálását. Az okokról beszéltünk nekik a Lidl, az Aldi, a Spar, az Auchan és a Tesco is. Mindezeken felül azonban vannak arra mutató jelek, hogy a kiadott példányszámok csökkenek, és az üzletek egyre inkább próbálják az online katalógusok felé is terelni vásárlóikat.

Nemrégiben a Pénzcentrumon is beszámoltunk arról, hogy az Obi egyetlen huszárvágással beszántotta az akciós újságját. Mint azt a bolt közölte, Nyugat-Európában ez már trendnek számít, ugyanakkor Magyarországon még koránt sem. És bár a barkácsbolt a kivezetés okait némileg humorosan elütötte többek között azzal, hogy a hód igényt tart az összes fára, vélhetően kemény anyagi megfontolás is állhat egy ilyen döntés mellett.

Hiába szeretik ugyanis még mindig a magyar vásárlók az akciós újságokat, az ilyen nyomtatványok kiadása óriási költséggel járhat. Főleg mostanában, az elszálló papírárak, illetve nyomdaköltségek emelkedése közben. Arról nem is beszélve, hogy fenntarthatósági szempontból sem a legelőnyösebb heti több millió példányban akciós újságot terjeszteni. Márpedig a legtöbb kiskereskedelmi nagy szereplő ezt teszi. Az OBI váratlan húzása okán most arra voltunk kíváncsiak, vajon más bolthálózatoknál hasonló sorsra juthatnak-e a közeljövőben a papír alapú akciós kiadványok.

Akciós újság válság?

Spar és az Interspar szórólapjaink több milliós példányszámban kerülnek kiadásra hetente, ezen felül szezonálisan katalógusokat is készítünk vásárlóinknak. A piacon az utóbbi években azt látjuk, hogy az akciós nyomtatott újságok száma inkább csökken, több szereplő információink szerint már nem is terjeszt ilyen kiadványt, vagy jelentős példányszámcsökkentést hajtott végre

– mondta el a Pénzcentrum kérdésére Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője. Lapunk megtudta azt is, hogy a lánc kutatásaiból az látszik, a nyomtatott szórólapok nagy népszerűségnek örvendenek továbbra is a vásárlók körében, sokszor az üzletekbe is magukkal viszik a bevásárláshoz, mindamellett az akciós újságok online verzióinak megítélése is egyre pozitívabb, de elmarad a nyomtatotthoz képest.

Arra a kérdésünkre, hogy idővel az online katalógus kiválthatja-e a papírt, a Spar azt válaszolta, mivel az ország különböző pontjain a digitális érettség még mindig nem megfelelő szintű, ezért ebben a témában nehéz előrejelzést adni. De elmondták azt is, minden lehetőséget mérlegelnek, ami támogatja a vállalat költséghatékonysági és környezeti fenntarthatósági törekvéseit.

Az Auchan arról tájékoztatta a témával kapcsolatban lapunkat, hogy a vállalat kiemelt stratégiai eleme a fenntarthatóság, amelynek része a karbonylábnyomunk csökkentése. Éppen ezért a hiper évről évre egyre kevesebb újságot ad ki, ami évente mintegy 10-20 százalékos csökkenést jelent.

Mi úgy tapasztaljuk, hogy még mindig van igény a papír alapú újságokra, ugyanakkor jelentős eltérés látható a különböző országrészekben, továbbá befolyásoló tényező az életkor, a képzettség és az anyagi helyzet is” – válaszolta lapunknak a boltlánc, akik elárulták azt is, hogy hosszú távon mind a fenntarthatóság, mind a praktikusság szempontjából kiváló megoldás lenne, ha az online katalógus teljes mértékben kiválthatná a papír alapút.

 

Amennyiben a piacon erősödik ez a trend és a vásárlóink is egyre inkább megkedvelik az online katalógust, átgondoljuk a kivezetés lehetőségét, de rövid távon nem tervezzük az akciós újság teljes megszüntetését

 

Az akciós kiadványokkal kapcsolatban megkerestük a legnagyobb hazai diszkontláncokat is. A Lidl arról tájékoztatta lapunkat, hogy vásárlóik a papír alapú szórólapot továbbra is fontosnak tartják, ezen keresztül értesülnek az aktuális kínálatról, akciókról. Éppen ezért bár a diszkont elmondása szerint, folyamatosan érősíti az online felületét, a vásárlói igények maximális kiszolgálása végett jelenleg nem tervezi a nyomtatott szórólap kivezetését.

Az akciós újságokat érintő kérdéseinkre az Aldi is reagált, ők elmondták, a teljeskörűségben hisznek, és a vállalat online csatornái és szórólapjai segítségével minden potenciális vevője könnyedén tájékozódhat a hetente megújuló ajánlatokról és az aktuális akciókról. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nyomon követik a vásárlói igényeket, monitorozzák a piacot, vizsgálják a szóróanyagok terjesztésének új megoldásait és a fenntarthatósági szempontok figyelembe vétele mellett törekszenek a vásárlói igények maradéktalan kielégítésére – válaszolták kérdéseinkre. A lánc azt is elismerte, akciós kiadvány tekintetében abszolút trendkövető magatartást folytat.

 

Megkeresésünkre a Tesco is elárult annyit, hogy folyamatosan nyomon  követik a vásárlói visszajelzéseket és folyamatosan dolgoznak a digitalizáción. Céljuk, hogy az akciós újság esetén is egyre több vásárlónk a digitális verziót részesítse előnyben.

Exit mobile version