SzántóGráf

Alfa és Ómega Lévay Gimnázium- vetítés pénteken este 19 óra 15 perckor Uránia terem

dokumentumfilm, 115 perc

rendező: Kerényi László

 

      „Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.”

 

  1. augusztus 30-án kisdiákok és szüleik, tanárok és a meghívott vendégek zsúfolásig megtöltötték az avasi református templomot. Történelmi eseményre, ünnepi istentiszteletre, az újraindított Lévay Gimnázium évnyitójára érkezett a gyülekezet. Másnap két osztály, 45 diák ült be a padokba, hogy új fejezetet nyissanak a város református oktatásának történetében.

A református oktatásnak nagy hagyományai vannak Miskolcon. Három fontos évszámot említhetünk:

1560 körül Kálvin hitére tért át Miskolc lakosságának többsége, ezért a város magisztrátusa és a református egyház vállalta egy “nagyobb műveltséget közvetítő iskola” alapítását, fenntartását.

1560-ban indult a tanítás, amit 1948-ban az államosítás megszüntetett, de 1993-tól ismét a református egyház lett az iskola fenntartója.

A film egy történeti áttekintésen túl bemutatja azt az utat, amit a Lévay Gimnázium az elmúlt 29 év alatt megtett.

 

Exit mobile version