SzántóGráf

Fiatal lányok támadtak egy diáklányra az iskolája közelében

ujkelet.live

Videófelvétel örökítette meg, ahogy tel avivi és beersevai diákok rugdosnak, ütnek és szídnak egy földön fekvő kilencedikes diáklányt egy kirját gáti iskola mellett szerdán. A rendőrség közölte, hogy nyomozást indított erőszakos incidens gyanúja miatt, miután a közösségi oldalakról eljutott hozzájuk a felvétel. A rendőrség azt is közölte, hogy nyomozati erőfeszítések után egy másik lányt is találtak, akit megtámadtak – ők ketten a rendőrkapitányságon vannak a nyomozókkal.

Az eset tanítási időn kívül és nem az iskola területén történt.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint az előzetes vizsgálat alapján a véres háttérben az állt, hogy az egyik megtámadott lány csókolózott az egyik támadó volt barátjával.

„Elmentünk szünetre, hogy pihenjünk egy kicsit az óra után” – mondta Lior Biton, az iskola 12. osztályos tanulója a 12-es csatornának. ,,Egy csomó lány jött autóval, éles tárgyak voltak a táskájukban. Csúnyán beszéltek, szitkozódtak, kövekkel dobálták az iskolát. Nem ismerem őket, meg akartak verni valakit, és végül elkapták a lányt az épületek mögötti sikátorokban. Nem ismerem őt, de sok pletyka kering.”

Csak az egyik fiatal beavatkozása után szűnt meg az erőszak.

Az iskola bejáratánál álló őr a következőt mondta: „Egy csapat lány érkezett. Nem ismerem őket. Csúnyán viselkedtek, nem engedtem be őket. Erőszakkal próbálkoztak, de én nem hagytam. Ezután elmentek, és valószínűleg a szomszéd utcában elkapták a lányt.”

Az erőszakos esetet követően az iskola igazgatója levelet küldött a szülőknek:

„Kedves szülők és diákok, tegnap erőszakos incidens történt a városban. Két nem idevalósi lány próbált bejutni az iskolánk területére, de a biztonsági őrök nem engedték be őket. Ezenkívül az iskola dolgozói kihívták a rendőrséget. A rendőrök beszéltek a lányokkal és elengedték őket. Később a lányok megvárták két diáklányunkat és a nem idevalósi fiúkkal és lányokkal együtt megverték két diáklányunkat. Az eset az iskolán kívül és a tanítási órák után történt. Elkötelezettek vagyunk és azon dolgozunk, hogy megőrizzük minden tanulónk biztonságát. Együttműködünk a rendőrséggel A legfontosabb: 1. Megpróbáltak bejutni az iskolába, de nem sikerült nekik!! 2. Az eset nem az iskola területén történt. A támadók nem idevalósiak voltak.”

Exit mobile version