Megjelent a rendelet, újabb adókönnyítést ad a kormány© Technológia: Index.hu
A Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, amely megkönnyíti az iparűzési adó befizetését. A szabályozás szerint ezt az adónemet a jövő év elejétől kezdve már nemcsak forintban, hanem dollárban és euróban is be lehet fizetni.

Varga Mihály pénzügyminiszter még két hónapja, július végén jelentette be: a kormány döntött arról, hogy – a társasági adó mellett – az iparűzési adó befizetését is lehetővé teszik a külföldi devizákban. Az ezt szabályozó rendelet viszont nem jelent meg közvetlenül a miniszter bejelentése után.

Ezt a helyzetet orvosolta most a Magyar Közlöny hétfő esti száma, amelynek szövegében azt írták:

a 2023. január 1-jétől esedékessé váló helyi iparűzési adóelőleget és adót euróban vagy amerikai dollárban is be lehet fizetni.

A rendeletben azt is rögzítették, hogy az átutalt összeget aztán a Magyar Nemzeti Bank aktuális árfolyamán váltják forintra és utalják át az illetékes önkormányzatnak, vagy a NAV-nak a számlájára. Arra viszont érdemes lesz figyelniük a vállalkozóknak, hogy az átváltásnál nem azt az árfolyamot alkalmazzák, amikor a pénzt átutalják,

HANEM AZT, AMELY A BESZEDÉSI SZÁMLÁN VALÓ JÓVÁÍRÁSKOR AKTUÁLIS LESZ.

A szabályozásban végül azt is rögzítették: az adókönnyítés csak addig marad érvényben, ameddig az orosz–ukrán háború miatt hozott 2022. évi VI. törvény („Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról”) is érvényben is marad. Annak a törvénynek a hatályvesztésekor ez a rendelet is hatályát veszti.