SzántóGráf

ARS SACRA ORSZÁGOS KERESZTÉNY FESZTIVÁLHOZ CSATLAKOZÓ PROGRAMOK AZ ÉLTETŐ LÉLEK ALAPÍTVÁNY KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FAGYÖNGY: irodalmi műsor

Sebestyén Márta közreműködésével és megemlékezéssel
Miskolc Magyar Tudományos Akadémia MAB székház
3525 Miskolc, Erzsébet tér 3
2022. szeptember 17., 17 óra

A FAGYÖNGY Berta Eleonóra legújabb népszerű verses kötetének és
korábbi köteteinek bemutatása. A verseket a nemrég megrendezett dr.
Kriza Ákos versmondó és táncverseny győztesei adják elő, ahol Sebestyén
Márta volt a zsűri elnök, és díszvendége lesz a programunknak.
Program bemutatása
Berta Eleonóra őszinte, érzelmekkel teli alkotó. Meglepetésszerűen jelentek meg egymás után művei, ami azt mutatja, hogy régóta foglalkoztatják
a kötetekben megjelenő témák. A Covid járvány alatt vezetett Lélekrajz c.
naplójában meglepő nyitottsággal vall életéről, családjáról.
A verseit és novelláit a nemrég lezajlott XI. „Dunán innen, Tiszán túl”
Kárpát-medencei ifj úsági népművészeti és tehetségkutató Dr. Kriza Ákos
tiszteletére rendezett emlékverseny győztesei mutatják be. (A Kriza család
nagy múltú erdélyi család, Dr. Kriza Ákos haláláig Miskolc város polgármestere volt.)
A verseny egyik híres zsűri tagja Sebestyén Márta volt, aki a Fagyöngy
program díszvendégeként szerepel. A verseny másik híres személyisége
és védnöke Böjte Csaba szerzetes atya. Nagy megtiszteltetésnek tekintjük
programunk támogatását.
A színes programban a versmondó, mesemondó, népdal. táncverseny fi –
atal tehetségei szerepelnek, lépnek fel.
A rendezvény szervezője az Éltető Lélek alapítvány mellett a Civil Összefogása Fórum Miskolci Klubja.
Vihula Mihajlo ‒ Utry Attila KÁIN BÉLYEGE
opera op. 93 koncert módban
Miskolc Magyar Tudományos Akadémia MAB székház
3525 Miskolc, Erzsébet tér 3.
2022. szeptember 19., 17 óra
Hazánk operaéletének fontos eseménye Vihula Mihajlo zeneszerző
„Káin bélyege” című új operájának koncert-szerű premierje Miskolcon.
Utry Attila librettójára íródott alkotás néhány ma is fontos kérdésre keresi
a választ. Mózes első könyve meséli el az első emberpár két fi a, Káin és
Ábel történetét.
A program bemutatása
A 2022-ben írt opera miskolci ősbemutató. Az Ószövetség szerint Ábel
áldozatát elfogadja az Úr, Káinét nem. Káin mérgében megöli Ábelt. Ettől
kezdve az emberiség történelme két szálon fut. Az eredeti „paradicsomi”
állapothoz Istenhez való visszatérés, és az elpártolás drámai történeteinek
szálán. Isten megátkozza Káint: a föld ne teremjen többé neki, és legyen
földönfutó bujdosó, de később ad neki még egy esélyt. Nem kell félnie, és
megbélyegzi, hogy senki meg ne ölje.
Káin letelepszik Édentől keletre, házat, családot, hazát alapít. Leszármazottjai első szülött fi ától Énoch-tól, Matuzsálemen át Noéig követhető a
Bibliában. Énoch első ószövetségi prófétaként világosan látta az emberiség
kezdetét és végét, a bűn – bűnhődés – megtérés eredeti isteni programját. Ő
az, aki visszavezeti népét Istenhez. Énoch fi a Lámech viszont az elpártolás
drámáját indítja el ismét. A bűn újra elharapózik, mely az emberiséget érő
első nagy pusztításig, a vízözönig tart. Énoch könyvében, mely qumráni
tekercseken olvasható, ezután ismét új, békés világot prófétált, mely esélyt
ad az emberi fajnak arra, hogy visszatérjen az Igaz Istenhez. Fontos megjegyezni, hogy Káin, ősszülei és testvére Ábel, a nyájak, pásztorok és aklok
védőszentje szerepe az emberiség üdvtörténetében szintén jelentős. Lényegében erről szól ez a opera.
Az első részben dicsérjük az Urat, a Teremtést és igyekszünk némi „rokonszenvet” ébreszteni ősszüleink iránt az Édenkertből való kiűzetésük,
emberi gyengeségük miatt, és engesztelődést kérni a Teremtőtől Ádámért,
Éváért, Ábelért és Káinért. Az írásos emberi kultúra kezdetétől a Teremtő
kinyilatkoztatta törvényeit a Tízparancsolatban. Az Ötödik Parancsolat:
„Ne ölj!”, de az első gyilkosság a kiűzetés után, mintegy „hozzáadódik” az
„áteredő bűnhöz”, mely a keresztséggel törölhető el. Káint nem engedte
megbosszulni, megölni az Úr, ezért jelölte meg.
Az opera második részében (Káin jutalma, Énoch próféciái). Beleolvasunk a Holt-tengeri (qumráni) tekercsek közül Énoch Könyvébe, a profetikus műbe, amely kötődik Káin és Ábel tragédiájához, az emberiség és
KÁIN további sorsának alakulásához. Utalunk arra, hogy Énoch megjövendölte a karácsony és húsvét misztériumát is. A történelmi-antropológiában az Istennel szembeni lázadás, bűn és bűnhődés, visszatérés, majd
ismételt elpártolás cirkulál az idők kezdete óta. A kérdések a következők:
felelősek-e a szülők/nagyszülők-gyermekeik/unokáik jó vagy rossz cselekedeteiért? Van-e egészen becses és teljességgel becstelen ember? Az
életben hagyott gyilkos, vajon nem pusztít tovább? A Messiás születése,
és feltámadása elegendő hitalap ahhoz, hogy a kereszténység világvallássá
váljon, és maradjon.
Szereposztás:
• KÁIN – Kolozsi Balázs
• ÁBEL / MATUZSÁLEM – Marozsán Zoltán
• ÚR hangja / ÉNOCH – Demeter Sándor
• ÁDÁM / FÉRFI (Káinista) – Zán András
• ÉVA / MÁSODIK NŐ (Káinista) – Vajda Éva
• AWAN / ELSŐ NŐ (Káinista) – Zamatócky Florianna
Vihula Mihajlo zeneszerző, gitárművész, pedagógus. 2008-ban a Siófoki
Nemzetközi Művészeti versenyen gitárművészként arany diplomát nyert.
A Miskolc MJV két alkalommal is kitüntette a kultúra terjesztéséért. 2013-
ben a NobilArt Művészeti Egyesület és a SEGOVIA Gitárszaküzlet által
kiírt nemzetközi zeneszerzői versenyen II. díjat nyert. 2015-ben a Nemzeti
Művelődési Intézet a „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE”
díjat adományozta Vihula Mihajlónak.
Dr. Utry Attila Jenő író, népművelő, főiskolai docens, a kommunikációtudomány doktora, Tíz önálló kötet szerzője.
Szervezők. Éltető Lélek Alapítvány, Civil Összefogás Fórum Miskolci
Klubja, Magyar a Magyarért Alapítvány.
A TISZTELETREMÉLTÓ – Kelemen Didák szolgálata
Kelemen Didák Kollégium, Miskolc Kelemen Didák u. 1.
2022. szeptember 20. 16 óra
Ars Sacra Fesztivál, 2022 – 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
2022. szeptember 24. 18 óra
A fi lmalkotás Kelemen Didák minorita misszionárius szolgálatát kíséri végig. A fi lm bejárja életének helyszíneit, s olyan interjúkkal építi
kultuszát, melyekből kiderül, mit hagyott örökül az utókornak. Megemlékezik nemes cselekedeteiről, vázolja a kultuszépítés folyamatát,
segítve boldoggá avatását
A program bemutaása
A fi lmet az Éltető Lélek Alapítvány koncepciója alapján a Minorita
Renddel együttműködve a BLUEPIXEL Kommunikációs és Produkciós
Iroda készítette. Az alkotás rendezője Czikora Ágnes. P. Kelemen Didák
minorita szerzetes 1683-1744 között élt, számos templom, iskola rendház
alapítója, hittérítő és író. Az alkotás a minorita misszionárius szolgálatát
kíséri végig és felhívja a fi gyelmet csodálatos életműre. A fi lm megszólalói között van: Dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia alelnöke és Kalna Zsolt minorita szerzetes, akik az atya egyházban betöltött szerepét méltatják. Dr. Gyulai Éva, történész muzeológus,
a korról és a Kelemen Didákhoz kapcsolódó épített örökségről beszél. Dr.
Szabó-Tóth Kinga szociológus, a misszionárius társadalomra gyakorolt
hatására világít rá. Tóth Sándor szobrászművész, a hittérítőt több mint
fél tucat alkotásban örökítette meg; Rancz Teréz, a Kelemen család leszármazott rokona, a családi hagyományokat eleveníti fel és Dr. Várhelyi
Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány képviselője, aki a fi lm koncepcióját
állította össze és a szerzetes kultuszépítését mozgatja. A fi lmben nyilatkozik a Kelemen Didák boldoggá avatását segítő korábbi római posztulátor
mellett számos olyan egyházi és világi ember is, aki valami módon az atya
szellemi örökségét őrzi, és arról számot tud adni. Az alkotás közreműködője Kincses Károly, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A fi lm olasz és
lengyel felirattal is elkészült. A Minorita Rendtartománynak Gdanskban
van a központja és a tartományfőnök lengyel. Tiszteletükre és a magyar
lengyel kapcsolatok erősítése érdekében lengyel felirattal elkészült fi lm
bemutatására is sor kerül. A fi lmalkotás célja, hogy Kelemen Didák példás
életművét minél többen megismerjék. A fi lmbemutató után az alkotók
közönségtalálkozóra várják szeretettel az érdeklődőket.
Legyél a béke követe!

Ars Sacra Fesztivál, 2022
Kelemen Didák Kollégium. 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 1.
2022. szeptember 22., 15 óra
Legyél a béke követe címmel nemzetközi versmondó verseny szervezése. A tavalyi sikeres rendezvény hagyományát követve több civil szervezet együttműködésével 10-19 éves korosztály részére szervezzük. Az
elődöntők előtt háziversenyt rendezünk a felkészülés érdekében.
A program bemutatása
Legyél a béke követe címmel nemzetközi versmondó verseny szervezése. A tavalyi sikeres rendezvény hagyományát követve több civil szervezet együttműködésével 10-19 éves korosztály részére szervezzük. Az
elődöntők előtt háziversenyt rendezünk a felkészülés érdekében.
Legyél a béke követe! Hogyan?
Jelentkezz versmondó versenyre, a címben megadott témájú költeménnyel!
A Miskolci Versünnep, hagyományteremtő szándékkal, tavaly, az 52.
Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan szerveződött. A világesemény szellemét követve az idén is megrendezzük a versmondó versenyt: a Legyél a béke követe! címmel.
Nevezési határidő: 2022. szeptember 16.
E-mail: 56.rita@gmail.com, varhelyikrisztina@hotmail.com
Házi verseny a Kelemen Didák Fiúkollégiumban a jobb felkészülés
érdekében, ahol Dr. Hortai Rita, Asztalos Julianna és Garamvölgyi Attila lesznek a zsüri tagja.
Majd elődöntő, és döntő következik.
• Kötelező vers – A Szeretet himnusza Szent Pál apostol levele a Korinthusiakhoz (1Korinthus 13) Több változata ismert!
• Szabadon választott vers – a címben megadott témakörben az
egyetemes magyar
irodalomból, maximum. 3 perc terjedelemben.
Korcsoportok:
• 10-14 éves korcsoport
• 15-19 éves korcsoport
Résztvevők köre:
• Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén lakók, vagy hozzájuk kötőtő fi atalok és Erdélyből és Felvidékről meghívott versmondó csoportok.
Legyél a béke követe a Versbarátok Körével!
Nyitott Templomok, 2022
Miskolci Jézus Szent Szíve Sziklakápolna
3519 Miskolc, Brassói utca 40.
2022. szeptember 17., 17 óra

A „Győzzön a Te Békéd!” című előadás kapcsolódik az örök érvényű
isteni parancshoz -„..éljetek békében egymással!..- és napjaink aktuális
történéseihez.
Összeállításunk, a háború borzalmaitól vezet a vágyott béke és biztonság felé, a Hit, Remény és Szeretet útján keresztül.
„Versbarát körünk” alapvető emberi értékek (Erkölcs, Igazság, Béke,
Szeretet, Erőszak-nélküliség) továbbadására törekszik, isteni útmutatás alapján, hagyományos keresztény értékrend szerint. Összeállításainkban próbáljuk felmutatni, a megőrzésre és továbbadásra érdemes
erények jelentőségét (Isten-hit, Hazaszeretet, Családszeretet, Hagyománytisztelet.)
Ebben a műsorban, egy, napjainkat leginkább meghatározó témát
dolgoztuk fel: a háború, az erőszak, a kegyetlenség, durvaság, agresszivitás elutasításától, a béke, a kiszámíthatóság, a biztonság, nyugalom,
harmónia utáni vágyig, verseken és ének-zenén keresztül.
A Versbarátok köre előadásának helyszíne, az Európában is ritkának számító, mésztufa kőzetbe vájt, miskolc‒tapolcai Jézus Szíve Sziklakápolna.
Máger Ágnes nyitott műterme
Ars Sacra Fesztivál | 2022 |
Miskolc – Művésztelep, 3529 Miskolc, Derkovits Művésztelep sarok
2022. szeptember 23., 15 óra
Máger Ágnes Szombathelyen született. Érettségi után Vasváron kirakatrendező lett. 1967-ben felvételizett a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Sarkantyú Simon és Domanovszky Endre voltak a mesterei. 1971-ben végzett, és még ebben az évben Miskolcra költözött, azóta
a Művésztelepen él és alkot.
A program bemutatása
Festményeire könnyed festőiség és a koloritás jellemző. Képei hangulatokat, varázslatos, álom szőtte érzéseket keltenek. A festményeken
kívül díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozott: a Miskolci Nemzeti
Színház számos produkciójában a Miskolci Operafesztiválon működött közre, de a Csodamalom Bábszínháznak is dolgozott. Művészete
és érdeklődési területe szerteágazó. alkotó munkássága sokoldalú. A
festészet mellett szobrászattal, könyvillusztrációkkal foglalkozik. Fontosak egyházművészeti és plasztikai alkotásai is. Gömörszőlősön művésztelepet vezet több mint 30 éve.
Számos kitüntetés birtokosa. A műterem látogatáson nemcsak a festészetről, életfi lozófi ájáról, hitéről, magyarságáról is vall.
Szendrői Assisi Szent Ferenc templom
freskóinak bemutatása
Ars Sacra Fesztivál, 2022
Assisi Szent Ferenc templom, 3752 Szendrő, Kovács utca 20.
2022. szeptember 25., 11 óra

Máger Ágnes miskolci festőművész 1996-1997 évben készítette
a templom jelenlegi freskóit mivel az eredeti ferences kolostor és az
1741ben átépített barokk templom freskói nem maradtak fenn. Tárlat-
vezetés keretében bemutatja az alkotói folyamatot és Dr. Lengyel Gyula
bemutatja Lélek-morzsák c. kötetét
A program bemutatása
Az egyházművészeti alkotásai közül kiemelkedik a szendrői Assisi
Szent Ferenc templomban látható freskói. A tárlatvezetés során beavat
azokba a szakrális élményekbe, amelyek az alkotás folyamatát befolyásolták. Máger Ágnes így nyilatkozott művészetéről: „Munkám: a festés.
Feladatok sora, melyeket ‚pontosan, szépen’ elvégezni szakmai tudás,
képesség, hit és felelősség dolga. A buktatókat kibírni, a szép emberi
törekvéseket táplálni akarom.” Ez hitvallás hatja át a szendrői freskók
alkotási folyamatát is.
A szentély fölőtt a Szentháromság látható, négy sarkában a négy
evangélista jelképeikkel: Máté az angyallal, Márk a szárnyas oroszlánnal, Lukács a bikával és János a sassal. A szentélyt kívülről záró diadalívben két térdet hajtó angyal között az Oltáriszentségben köztünk élő
Krisztus látható. A templomhajót a szentélytől a főbejárat felé haladva
a következő freskók díszítik: az Angyali üdvözlet, a Krisztus stigmáit
viselő Assisi Szent Ferenc prédikációja a madaraknak, lábainál a gubbiói farkas. A kórus fölött a Megváltó feltámadása látható. A hajót kétkét oldaláról kis freskók ékesítik: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél,
az Úr Jézus születése és három királyok hódolata, a Szent Család menekülése Egyiptom földjére, a Megváltó az Olajfák hegyén, a Golgota
Jézus levétele a Keresztről, és testének sírba helyezése.

Dr. Lengyel Gyula 1995-2000 között Szendrőn, jelenleg Erdőteleken
szolgáló plébános atya több kötet szerzője. A freskók készítésének idején Szendrőn szolgált, az alkotások készítésében az Ő szellemisége is
tükröződik. Legújabb kötetének a Lélek-morzsák kötetének bemutatóját tartja a templom

dr. Várhelyi Krisztina

Exit mobile version