SzántóGráf

HATÁSTALANÍTOTT UNOKÁZÓS CSALÓK, AZ ÚJABB TRÜKKÜK SEM JÖN MÁR BE!

Egy mezőkövesdi idős nő sajnos elhitte a vetítést, összekészítette pénzét és érétkeit, amit egy futár vitt külhonba. Az időközben értesített rendőrök azonnal léptek így a kár megtérült.

Csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben. A gyanúsítottak 2022. október 3-án a kora délutáni órákban felhívtak egy mezőkövesdi idős nőt, akit azzal a legendával rémísztettek meg, hogy fiát letartóztatták szabadulásához pénz kell, de sürgősen. A sértett több mint két millió forint értékben összekészített pénzt, és ékszereket. A dobozt a feltételezett elkövetők által megbízott futár vitte külhonba. Időközben a nő fia hazaérkezett, majd amikor értesült a történtekről értesítette a rendőrséget.

A nyomozók a gyors adatgyűjtés eredményeként beazonosították a futárt, aki visszaszolgáltatta az értékeket, így a kár megtérült.

Egy másik esetben szintén egy idős nőt és mezőkövesdi találtak meg a csalók. Már az adatait diktálta a sértett, amikor hozzátartozója felfigyelt a különös hívásra, majd gyorsan kapcsolva helyretette a csalárd hívókat. A hatóság ez esetben csalás kísérlet gyanúja miatt indított eljárást, egyelőre szintén ismeretlen elkövetőkkel szemben.

 

A rendőrségi tapasztalatok szerint az utóbbi időszakban több unokázós csaló is próbálkozott például Mezőkövesden vagy éppen Sátoraljaújhelyen. Ezen esetek során a csalók egyszer sem jártak sikerrel, mert a hívott fél minden esetben gyanút fogott, és megszüntette a hívást.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az érintetteket, hogy figyelmeztessék hozzátartozóikat, nehogy bűncselekmény áldozatává váljanak!

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály szakembereinek ajánlásai hatástalaníthatják acsalókat, ezért is kérjük a hozzátartozókat, szomszédokat, ismerősöket, gondozókat, hogy beszélgessenek erről a témáról idősebb rokonaikkal.

 

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!

Exit mobile version