Kényszerű járvány-szünet után a Limmud Magyarország Alapítvány
október végén ismét megrendezi a Nemzetközi Limmud Fesztivált.
Az Alapítvány a sokszínű, folyamatosan tanuló és fejlődő,
önkéntességen és önszerveződésen alapuló zsidó közösségért
tevékenykedik. Rendezvényei kötetlenek, és minden érdeklődő számára
nyitottak.
Csak semmi pánik! a címe az idei három napos közös tanulásnak. A
programok a tudomány és a sokszínű zsidó hagyomány alapján
igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy mindennapi döntéseinket a mai
nehéz időkben is viszonylag biztonságosan hozhassuk meg. Segítenek
eligazodni a kaotikus hírvilágban, megérteni a biztonságunkat
fenyegető természeti és társadalmi válságokat, tisztázni a közösség
ügyeit, és megmutatni azt, hogy a legkeményebb kérdésekről is lehet
barátságosan beszélgetni.
Több mint 50 önkéntes előadó érkezik a világ több kontinenséről, az
előadások magyar és angol nyelven folynak. A három nap vidám civil
ünnep lesz, napközben tanulással, esténként zenéléssel, társas
programokkal.
A Fesztivál megünnepli a Szombatot. Az ortodox, neológ és reform
istentisztelet mellett az ima iránt nem érdeklődők számára világi
programokat kínálunk, az ünnep szabályainak betartásával.
A részletes programot a Limmud Magyarország Alapítvány weboldalon
érhetik el az érdeklődők.
Kiadó: Limmud Magyarország Alapítvány
Az elmúlt héten, pénteken rendezték meg Mezőkövesden az Alapfokú Művészeti Iskolában a Zeneiskolai Tanárok XVI. Megyei Kamarazene Találkozóját. Zenét hallgatunk, ha boldogok vagyunk,...
Tömör, súlyos hosszú faasztalok, pirosló tarka abrosszal, kemény lócákkal. Puritán deszkafalak, semmi cicoma, mint egy tizennyolcadik századbeli alföldi betyárcsárda. A mosdó a felvonulási...
🎄 Miért érdemes most csatlakoznia? Széles választék: Több ezer újságarchívum közül válogathat! Fedezze fel a múltat: Gazdag történelmi kincsekkel és érdekességekkel bővítheti tudását!...
Tulajdonképpen mesteri volt a terv. Aligha hiszem, hogy nem készült erre is egy forgatókönyv. Zsolt bármennyire is jól alakított azon a felvételen végül...
Ez a kép megjelent a tegnapi Északban. Heisler András a Mazsihisz elnöke elmondta a Merkel kancellár fogadásának előkészületeit. Tőle tudtam meg a látogatás...
Kerényi László képei a szokásos csütörtöki kormányinfón készültek. A menetrend semmit nem változott. Lázár János kancellária miniszter politikai összefoglalóval kezdte. Megemlékezett Kohl kancellár...
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Nekézsenybe látogat, ahol köszöntőt mond a Nekézsenyi Református Egyházközség „Hálaadó gyülekezeti nap a reformáció 500 évének áldásaiért”...
Mióta megőszültem akár három napos borostával is szalonképesnek tűnök. Mára már tökéletesen megértem, elődeink miért kedvelték annyira a szakállt és a bajuszt. Most,...
dokumentumfilm, 115 perc rendező: Kerényi László „Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” ...
Tárgyilagos szubjektivitással háborgok, hogy az utóbbi időben fontolgatják a túlkoros autóvezetők jogosítványának a visszavonását. Abszurdum, hogy amikor egy hetven éven felüli, szép korú...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statek Kft. közreműködésével rendszeres mezőgazdasági összeírást hajt végre „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021” elnevezéssel,...
július 16. (szombat), 20:00, Tokaj Fesztiválkatlan A 25. Zempléni Fesztivál Jubileumi Extra program keretében sztárvendégek mutatkoznak be a Tokaj Fesztiválkatlanban rendezett nagyszabású...
Reformálni és fenntartani”2016. március 15. (kedd) 16:17A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a hagyományokat folytatva vidéken, ezúttal Encsen tartotta március 15-e tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlését....
Ivett Dicsuk írja pdrnotoeSsmchguf31l0l240hhh71fgpmttlgt0lai3.1950 72lmh191906 · Megtört szívvel tudatom, hogy Édesapánk, Dicsuk Pali, ma délelőtt szülei, testvére és barátai után ment… Nehéz nélküle elképzelni sok...