

A Háziorvosi Egyesülés központjában egészségügyi szakmapolitikai egyeztetésen vett részt Tóth-Szántai József Miskolc Polgármestere. Az MVHR Egyesülés igazgatója, Soltész Rudolf elmondta, hogy napirendre kerültek...
Álmodni életünk egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb élménye, sokszor pedig teljesen érthetetlen, így nem csoda, hogy minél többet meg akarunk tudni az álmok pszichológiájáról....
Csak eljött a nagy nap. A hosszú nap. Mert az lesz. Az eredmény még várat magára. Úgy készülj, hogy nincs kampánycsend. Tehát ott...
Hol van már a szocialista munkaverseny, a brigád szellem és a kommunista szombat. A közös színházlátogatások és a jegyek gyűjtése és ragasztgatása a...
Megrovást kapott az ügyészségtől az öreg, aki szerint baseballütővel kéne szétverni az aláírásgyűjtők fejét – Megrovásban részesítette az ügyészség az aláírásokat gyűjtő politikus...
A magyar orvostársadalom hosszú évek óta küzd azért, hogy az egészségügyben a tiszta viszonyok megteremtésével a betegek minőségi és biztonságot garantáló ellátása legyen...
Távhővezeték javítás miatt november 25-én pénteken reggel 8 órától várhatóan 16 óráig szünetel a fűtés és melegvíz-szolgáltatás az Avas I. ütemében. A...
Összesen 11 terméket vizsgáltunk, amelyek között 8 magyar, egy holland, egy olasz és egy osztrák származású sárgarépa szerepelt. Továbbá bio és hagyományos termesztésű,...
Görög katolikus roma temetés lesz ma , szerda délután Boldogkőváralján. Egy helybéli 52 esztendős, nagycsaládos ember hunyt el súlyos betegségben és öt gyermeket...
Tessék mondani, egy mezei önkormányzati képviselő, esetleg egy független vagy egy mindenkori ellenzéki megteheti e, hogy minden közgyűlésen, fórumon felszólal és elmondja a...
Az energiamentes, valamint a csökkentett koffeintartalmú italok megjelenése és energiaitalként történő forgalmazása után, már olyan "energiaital" is van, amelyből még a víz is...
Amikor ilyen híreke hallok, próbálok hinni is a csodában. Mi akik a Béres cseppek és a Kovács mérnök úr és Varga doktor gombás...
(Utólagosan előre – egy kis félrehallás volt a telefonban – hogy Lakatos Attila nem volt ott. Ott volt, csak bevallottan késve foglalkozott a...
Minden évben október 4-én rendezik meg az Állatok Világnapját. Nincs ez másként a Miskolci Állatkertben sem, ahol különböző kulturális programok, állatbemutatók és meglepetések...
Most piacra dobom az összes filmemet, amit annak idején gyártottam a nyolcvanas években. Figyelem most Mezőcsát jön … ...
Nagy dobásra készülök. Szeretnék leadni vagy tíz kilót. A felesleget, az állítólagosan tekintélyt sugárzó pocakomból. Ugyanis csak nem akar sugározni. Közben meg szerkesztem...
A héten szerdán csaknem félnapos technikai szünet volt az OTP direkt oldalán. Elnézést kértek. Kérdésem, fordított esetben mint egyszerű ügyfél kérhetek e én...
Mint a Fehérvár áruházzal, velem mindig történik valami. Még ha nem is áhítom. Pénteken kaptam meg a Samsung S/6 Edge mobilomat, így a...
No Image

