SzántóGráf

Jó döntés és példás összefogás – Kinyitott a miskolctapolcai Barlangfürdő

Már nem sokkal reggel 9 után megérkeztek az első vendégek a Miskolctapolca Barlangfürdőbe bizonyítva, hogy helyes döntés volt a Közép-Európában egyedülálló termálfürdő országosan is példátlan összefogással megvalósuló újranyitása.

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere a nyitás apropóján elmondta, a közös akarat és a közös teherviselés tette lehetővé, hogy az energiaárak és a rezsidíjak brutális drágulása miatt átmenetileg bezárni kényszerülő komplexum újra megnyithassa kapuit. Ezzel Miskolc megmutatta, hogy összefogással a legnehezebb helyzetben is lehet sikereket elérni, és Miskolc ismét bizonyította, hogy a miskolciak számíthatnak egymásra, hogy a miskolciak csak egymásra számíthatnak igazán.

Az összefogásban Miskolc MJV Önkormányzata vállalta, hogy az átmeneti zárva tartás melletti rezsidíjhoz, egyéb költségekhez szükséges 100 millió forinton túl további 22 milliót biztosít az újranyitáshoz, a miskolci turisztikai vállalkozások képviselői pedig szándéknyilatkozatban rögzítettek, hogy több mint 20 millióval járulnak hozzá a fürdő nyitvatartásához. Amíg a vállalt összeget előteremtik, addig az önkormányzat az energiaárak és a rezsidíjak elszabadulása miatt kialakult válsághelyzet kezelésére létrehozott Városvédelmi Alapból előlegezi meg a 20 milliós részvállalásukat.

 

Exit mobile version