SzántóGráf

A Kúria közleménye – A Kúria elnökének álláspontja az OBT közleményével kapcsolatban Tisztelt Elnök Asszony!

 A megalapozatlan kinyilatkoztatásokat tartalmazó - a metaadatok
szerint Vasvári bíró úr által szerkesztett - közlemény kiadását az
alábbi okokból nem támogatom:
 1. Az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a
fogadó állam intézményeivel. A hivatalos kapcsolatok helyszíne
általában a fogadó állam intézményének székhelye. Tudomásom szerint
az igazságszolgáltatás képviselői is hivatalukban fogadták és
fogadják a nagyköveteket, ha azok erre igényt tartanak. Az ünnepi
fogadások nyilván nem tartoznak a hivatalos kapcsolat körébe.
 2. Nincs tudomásom arról, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült
Államok nagykövetének kapcsolata az októberi két OBT ülés
bármelyikén napirenden szerepelt volna. Ezért nincs tudomásom arról,
hogy melyik fél kezdeményezte a találkozót, és hogy arra miért a
nagykövetség épületében került sor. Arról sincs tudomásom, hogy
bárki felhatalmazta volna az OBT tagjait arra, hogy kritikai
véleményüket kifejtsék más ország képviselőjének. Mi több, a
megbeszélés tartalmáról sincs semmiféle tudomásom. Egyébként is az
OBT képviselője a soros elnöke, neki kellett volna felhatalmazást
kérnie a találkozóra.
 3. A követek és nagykövetek politikai szereplők. Hivatalos
elnevezésük: "rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter", illetve
"rendkívüli és meghatalmazott nagykövet’.
A végrehajtó hatalom részeseiként saját országuk elnökének, 
miniszterelnökének vagy külügyminiszterének utasítására járnak el.
 4. A “politikai kinevezett" fogalom a magyar jogban nem ismert. 
Tény, hogy az OBT egyes tagjai más igazságügyi szereplők hitelességének
 megkérdőjelezése érdekében használják, de ettől még ennek értelmezhető
 jogi tartalma Magyarországon nincs. 5. A Kúria elnökét egyébként sem
 kinevezik, hanem az Országgyűlés választja. Ennek megfelelően - az 
OBH elnökével és a legfőbb ügyésszel, valamint az Alkotmánybíróság elnökével
 és tagjaival együtt - a legmagasabb közjogi legitimációval rendelkező
 igazságszolgáltatási szereplők közé tartozik.
 6. Az OBT holnaputáni, november 2-ai ülése alkalmat adna az
 események megvizsgálására és megvitatására.
 7. Visszatetszőnek tartom azt a kísérletet, hogy az OBT az
 egyes tagjainak közfelháborodásra okot adó viselkedését valótlan 
és sértő tartalmú közlemény kiadásával kísérelje meg kendőzni. 
Tájékoztatom Elnök Asszonyt, hogy a közlemény kiadása esetén a 
saját álláspontomat is nyilvánosságra fogom hozni, mivel az
 igazságszolgáltatás kizárólag csoportérdeket szolgáló lejáratásának
 felelősségében továbbra sem kívánok osztozni. Üdvözlettel,
 Varga Zs. András Kiadó: Kúria
Exit mobile version