SzántóGráf

Egyelőre nem kezdődik el az Országház belső felújítása!

 A Kormány a szankciós válság miatt és a költségvetési egyensúly
 megőrzése érdekében felfüggesztett minden, még el nem kezdett beruházást.
 Ez érvényes az Országház – amúgy időszerűvé vált – belső korszerűsítésére is.
 A Magyar Közlöny november 2-i számában megjelent kormányhatározat nem 
az Országház felújításáról, hanem a várhatóan több éves belső felújítás
 lehetőségeinek megvizsgálásáról szól. A Kormány arról döntött, hogy
 támogatja, miszerint a jövőben – amikor is azt az anyagi lehetőségek
 lehetővé teszik – elinduljon a sok szempontból elavult Országház belső rekonstrukciója.

A 120 éves Országház külső felújítása ugyan befejeződött, de ahhoz,
hogy a következő 120 évben is a magyar törvényhozás otthona
lehessen, energetikai, gépészeti, biztonsági rendszereit, elektromos
hálózatát sürgősen korszerűsíteni kell. Ahhoz, hogy ezt a munkát a
szakemberek az anyagi források rendelkezésre állása után
megkezdhessék, most arra van szükség, hogy a rekonstrukció
lehetőségeiről 2023 közepéig egy terv készüljön. Mindaddig az
Országgyűlés épületének belső, tervezett munkálatai – bár időszerűek
és szükségesek – most még bizonytalan tervek.
     Kiadó: Építési és Beruházási Minisztérium
Exit mobile version