SzántóGráf

Befejeződött a térkövezés újabb szakasza az állatkertben

vadaspark bejárata

 

 

 

Immár 2500 négyzetméternyi térkő burkolatú járda kedvez a Miskolci Állatkertbe látogató babakocsis családok és kerekesszékkel közlekedők számára. Az útépítési munka tavaly kezdődött, akkor a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése projekt keretein belül valósult meg az oroszlánok felé vezető, közel 300 négyzetméternyi út, majd a Városgazda saját forrásából további 1400 négyzetméternyi látogatói útvonalat burkolt le.

 

Idén tavasszal a legtöbbet használt és közkedvelt útvonalak felmérésével folytatódott a munka. Ennek eredményeként 800 négyzetméteren készült el a térkövezés, az örvös mangábék, a huszármajmok, és a Tanyaház előtti útvonalon, valamint az örvös pekarik mellett felvezető sétányon.

 

A korábban zúzalékkal és kohósalakkal borított felületek burkolását a jövő évben is folytatni kívánja a Városgazda annak érdekében, hogy tovább növelje a látogatók komfortérzetét.

Exit mobile version