SzántóGráf

Már csak ez hiányzott- a kínaiak harci kedve is feléledt – háborúra készülnek

Hszi Csin-ping elrendelte a hadseregnek, hogy készüljenek a háborúra Hszi Csin-ping jelezte a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek, hogy minden energiájukat fordítsák a harcra, a háborúra készülve – számolt be a kommunista párt propagandalapja. Fotó: Li Gang/AP A Guardian tudósítása szerint a kínai elnök katonai egyenruhában látogatott meg a napokban egy parancsnokságot, ahol arról beszélt, a hadseregnek átfogóan erősítenie kell a katonai kiképzéseket a háborúra készülve. A People’s Daily híradás szerint hozzátette, növelni kell a győzelemre való képességet, a hadseregnek pedig készen kell állnia a nemzet megvédésére ezekben a bizonytalan időkben. A cikkben emlékeztetnek, Hszi a 2013-as megválasztásakor és a 2017-es újraválasztásakor is elrendelte a háborúra való felkészülést, de elemzők szerint ezúttal sokkal erőteljesebb volt a retorikája. A kínai elnök ezzel vélhetően Tajvannak és az Egyesült Államoknak üzent. Joe Biden korábban kijelentette, hogy készek megvédeni Tajvan szuverenitását, amennyiben a kínaiak erőszakkal próbálnák átvenni az irányítást a szigetországban

Exit mobile version