SzántóGráf

A Velünk a Város frakció tiltakozik a postabezárások ellen

A Magyar Posta a kormány döntésének megfelelően Miskolcon 9 postát zárt be. Az indoklás szerint ideiglenesen, energiatakarékossági okokra hivatkozva tették mindezt, ám az újranyitásról csak ígéret van, garancia – szokás szerint – nincs. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől több ezer, főleg időskorú vagy kevésbé mobilis embernek nehezítették meg az életét. Alternatív megoldásként olyan távolságban lévő postákat javasolnak a további ügyintézés céljából, amely még személyautóval is hatalmas kerülő.

 

Az alábbi postahelyszínek szűntek meg, a megjelölt postákra delegálva a forgalmat:

Miskolc – Ómassa kirendeltség, Ómassa utca 22. (Miskolc 11 – Diósgyőr posta, Árpád út 2.)

Miskolc – Szirma posta, Erkel Ferenc út 47. (Miskolc Auchan kirendeltség, Pesti Barnabás út 9.

Miskolc 15 – Egyetemváros posta, (Miskolc 23 posta, Szentgyörgy út 23.)

Miskolc 19 – Tapolcafürdő posta, Miskolctapolcai út 19. (Miskolc 23 posta, Szentgyörgy út 23.)

Miskolc 2 posta, Tiszai pu., Kandó Kálmán tér 1. (Miskolc 3 posta, Zsilinszky Endre út 2-4.)

Miskolc 4 posta, Pátria, Széchenyi út 7. (Miskolc 1 posta, Kazinczy út 16.)

Miskolc 7 posta, Martinkertváros, Bornemissza út 8. (Miskolc 3 posta, Bajcsy Zsilinszky Endre út 2-4.)

Miskolc 8 posta, Hejőcsaba, Templom út 7. (Miskolc 24 posta, Testvérvárosok út 6-8.)

Miskolc 9 – Újdiósgyőr posta, Andrássy út 43. (Miskolc 10 posta, Kiss tábornok út 30.)

 

A Velünk a Város frakciója a bezárás napján demonstrációt szervezett a kilenc helyszínen, és tiltakozásuk jeléül kék szalaggal ragasztották le a postákat, „BEZÁRATTA: MAGYARORSZÁG KORMÁNYA!” felirattal.

 

Szégyenteljesnek, embertelennek és megalapozatlannak tartjuk ezt a hirtelen jött döntést a posták bezárásáról. Meggyőződésünk, hogy a hivatkozási alap, miszerint energiatakarékossági okokból kellett csökkenteni a posták számát, nem állja meg a helyét akkor, amikor ugyanez a kormány más állami szerveknél fűtési korlátozással meg tudta oldani a nyitvatartást. A forgalomra hivatkozni szintén légből kapott (Csöbör Katalin a szirmai posta esetében napi 6 fővel számolt videóközleményében).  Említett postánál csak a reggeli ottjártunk alkalmával többen jöttek volna levelet feladni. Felháborító, hogy mindenféle társadalmi egyeztetés nélkül születhetnek ilyen húsbavágó döntések.

 

Felszólítjuk Magyarország Kormányát, hogy vizsgálják felül a döntésüket, mérlegeljenek, mit vesznek el az emberektől! Itt az ideje, hogy a magát családbarát kormányként aposztrofáló Fidesz-KDNP konzultáljon is az ország népével, mielőtt a fejük felett dönt az életükről! Jelenleg korlátlanul élnek vissza a hatalmukkal, kivéreztetik az országot, nem számolva a súlyos következményekkel, hány embernek teszik tönkre az életét egyetlen tollvonással. Kérjük, hogy méltányossági alapon tárgyalják újra a posták nyitvatartását. Ha ragaszkodnak az ideiglenes bezáráshoz, garanciát kérünk arra, hogy tavasszal minden posta újra megnyitja kapuit! Az átmeneti időszakban pedig mihamarabb gondoskodjanak kiépített mobilposta hálózatról, hogy továbbra is biztosítva legyen az érintettek mindennapi ügyintézése.

Velünk a Város frakció – közleménye

Exit mobile version