Fontos összekötő kapocs a két ország között a Magyarországon élő örmény nemzeti közösség.
Szántó István
Related article
Hegyen völgyön át – Miskolc Eger gyalogosan 65 kilométer – próbáljuk meg
December 21-én rendezzük a Tortúra 65 teljesítménytúrát Miskolc és Eger között, 19. alkalommal.Jómagam szabadidőmben ezüstjelvényes túravezetőként viszek csoportokat túrázni itthon és külföldön. Tagja...
Félelmetes felvételt készített a NASA! Fejünk fölött cikázott el a repülő tárgy, meghajtórendszere volt
Különös tárgyat kapott lencsevégre a Nemzetközi Űrállomás élő közvetítése. Még a szkeptikusok sem tudják hová tenni a videót. A felvételen egy furcsa, meghajtóval...
Jön az ügyeletes aszteroida – földközelben húz el – kelti majd a rémületet
A szokásos heti rémületkeltés. Nyugati magazinból – öt nap múlva mellettünk húz el egy hatalmas üstökös vagy aszteroida. Természetesen a szokásos orvosmeteorológiai jelentések...
Első számú baleseti forrás – vészhelyzet a sztrádán – amikor a csomagtartódban lihegnek a mögötted nyomulók – először csak vészvillógózok
Immár csak félévszázada vezetek. Rengeteg üzemanyagot elpusztítottam, miközben rájöttem, az egyik legveszélyesebb baleseti forrás, hogy nem tartunk kellő követési távolságot. Számomra nagyon bosszantó,...
Volt már ciriburi – a CD matrica használata jogtalan civil kocsikon – van akinek mégis lehet
Tetszenek látni ezt a kocsit, s rajta a CD matricát. Nos, aki nem tudná ezt a jelzést csak a diplomata rendszámú kocsikra lehet...
EMMI – tartsunk mértéket az étkezésben – töltsük fel az otthoni patikát
Az Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleménye (1. rész) Budapest, 2018. december 21., péntek (OS) - Hová forduljunk, ha baj van? Melyik patikák...
A közös autónak túrós lesz a kipufogója -ábránd vagy realizmus – nem lesz ki a saját négykerekünk
A saját autót hamarosan a közös gépkocsihasználat váltja fel Egy évtizeden belül teljesen átalakítják az autóhasználatot a közösségi szolgáltatások Az autómegosztó – úgynevezett...
Vezessék be az okoskarantént, de ügyeljenek a személyiségi jogokra!
A világ számos pontján a digitális eszközök utólagos nyomon követésével igyekeznek a kormányok a vírus terjedését megakadályozni. A fertőzöttek kapcsolatainak felkutatásához...
10 év után elérkezett D. Tóth Kriszta utolsó fuvarja – az Elviszlek magammal alkotója kulisszatitkokkal búcsúzott
190 óra beszélgetés és 60 millió megtekintés után véget ért az Elviszlek magammal, a WMN és D. Tóth Kriszta autóban készülő talkshow műfajú...
A távolban a HCM – vagy a Holcim cementgyára – mi lesz a területtel
Jusson eszünkbe mennyiszer elátkoztuk a miskolci cementgyárat. Füstöl, porzik minden szürke Hejőcsabán. Bosszankodtunk, hogy még szilikozist kapunk az onnan kiáramló porszemcséktől. Szídtuk mint...
Nagy melegben meleget mértünk – a rázós ügy megoldódik – mindenki segített, Szolink. ISTA és a MIHŐ – mi legyek ha ezt értem
Lottóház harmadik emelet. Tetszenek látni? Ez a második molinó Miskolcon, a városban ami a szantograf portál reklámozására lett kirakva. Az elkövető Török Ferenc...
Prosztatarák: “Nem önkéntes klubtagsági”
Minden évben sok-sok férfitársam válik taggá egy klubban, ahová senki sem kér belépőt, ám azt mégis egyszer csak kezébe kapja egy patológiai lelet...
Schwezoff lemondását követeli a zsidó hitközség
A korábban katolikus kántorként, illetve transzvesztita előadóként is tevékenykedő Schwezoff Dávid lemondását követeli a Budapesti Zsidó Hitközség zuglói közössége. http://tablet.mno.hu/videok/112890 Azért akarják eltávolítani...
Az osztrák külügyminiszter teljes egyetértést vár a 9. szankciós csomagról
Teljes egyetértés várható az Oroszországgal szemben bevezetendő kilencedik európai uniós szankciós csomag ügyében – mondta Schallenberg. ...
ATV-blamázs: a beígért Pride felvonulás helyett turisztikai műsort adott – a nézők dühösek, a csatorna önellentmondásba került
Az ATV napokkal korábban beharangozta, hogy az ATV Extra és a televízió YouTube-csatornája szombaton 15 órától Budapest Büszkeség címmel élőben közvetíti a Budapest...
Egyedi szociális probléma – megsarcolják a külföldi nyugdíjat – a forintosoknak kedveznek
Ha harc akkor legyen harc. Mondta valaki. Talán én. Nos, lassan egy esztendeje hadakozom az OTP bankkal és a MNB pénzügyi felügyeletével. Mert...
Tarolt Kapu Tibor hazatérése: íme, mennyien nézték
A Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adatai szerint a legtöbb néző a magyar kutatóűrhajós hazatérését választotta kedden. ...
Széttúrták a szeméttárolót – mindig is szociálisan érzékeny voltam – hevesen guberáltak a házunk előtt
Ne tessék azt gondolni, hogy nem vagyok eléggé szociális érzékeny. Sőt. Mióta ebben az utcában lakom már több hajléktalannak is szállást adtam. Az...
Változás az Adaptive Mediánál: új értékesítési vezető érkezett
2025 májusától László Katalin tölti be az Adaptive Media értékesítési vezetői pozícióját. ...
Sztálin is az orvosokat hibáztatta a betegsége miatt – a diktátorok paranoiája mindenütt specifikus – mit élhetett át Kim Dzsongung orvosa – követheti a betegét a túlvilágra
Nem elég nekünk ez a fránya vírus, most azon is izgulhatunk, hogy elhunyt e, vagy nem Észak Korea kedves vezére.Az ezzel kapcsolatos részvétnyílvánítások...

