SzántóGráf

MEGHALT SZABÓ GYURI BÁCSI, A BÜKKI FÜVESEMBER

Gyuri bácsi füves ember

Elhunyt 94 éves korában Szabó György, akit a legtöbben csak a bükki füvesemberként ismertek. Tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományait és vezeti a családi vállalkozást.

94 éves korában elhunyt Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember. A gyászhírt közösségi oldalán osztotta meg lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (Pál apostol 2. levele Timotheushoz 4.7)
Szomorú feladatom, hogy tudassam a világgal, hogy édesapám, a világ számára Gyuri bácsi eltávozott közülünk az angyalok világába. December 4-én vasárnap este otthonában, nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt. Mellette voltam, fogtam a kezét. Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el.
Amit tudok, tőle tanultam. Nemcsak a gyógynövényeket: azt is, hogy kell kanállal enni és felvenni a cipőmet. Apának is olyan volt, mint füvesembernek: türelmes, nagylelkű, segítőkész, melegszívű és határozott. Hiányát semmi nem fogja pótolni, sem az én, sem az önök életében. Szelleme, tanításai, tudása viszont örökké fognak élni, amíg emlékezünk rá ─ és még annál is tovább.
Kérem, őrizzék meg őt jó emlékezetükben.
Lopes-Szabó Zsuzsa

Szabó Gyuri bácsi 1928. április 15-én született Miskolcon, neve pedig napjainkra már teljesen összeforrt a gyógynövényes gyógyítással. A népgyógyászat alapjait még gyerekként, nagymamájától sajátította el.

Az elemi és polgári iskolák elvégzése után könyvkereskedőként tevékenykedett, majd élelmiszerkereskedelem területen is dolgozott. A természetgyógyászattal 1988-ban, nyugdíjba vonulását követően kezdett újra foglalkozni. A Bükki Füvészmester és a Népgyógyászati Egyesület alapítója 2010-ben szerezte fitoterapeuta oklevelét, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

A bükki füvesember tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat és vezeti a családi vállalkozást.

Exit mobile version