Visszhangzik a „Fizessenek a gazdagok!”
Szántó István
Related article
Minden hónap számít! Elkezdődött a vastagbélrák elleni hónap
Évente 10 ezren szembesülnek Magyarországon vastagbélrákkal, 5 ezren pedig meghalnak a betegség miatt. A halállal végződő esetek döntő többségében túl későn kezdődnek meg...
Idén március 13-án van az alvás világnapja
Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon...
A Vodafone Magyarország mostantól kiemelt támogatója a Miskolci Nemzeti Színháznak Öt éve Miskolcon a Vodafone
Öt éve van jelen Miskolcon a Vodafone regionális Ügyfélszolgálati Központja, ebből az alkalomból a mobilszolgáltató 5 millió forint támogatást nyújt a Miskolci Nemzeti...
Miniszterelnöki határszemle – felkészültünk a legrosszabbra -ukrán helyzet
Megnyugtató, hogy felkészültünk az ukrán menekültek fogadására. Sőt ha szükséges befogadjuk az égési sérülteket, kezelésre. Remélem, hogy erre csak nem lesz szükség. Ami...
Csak jönnek es jönnek – nincs kolbászból a drótkerítés – rosszul áll a szenank – Europa görcsol , s benazik
Lassan meghasonulok. Nagy, s jogos a dilemma. Miközben sajnálom a szerencsétlen menekülteket, s szívem szerint mélységesen együttérzek velük, eszem szerint a drótkerítésen túlra...
Napi Schwezoff – gettó felszabadításának évfordulója január 18 – segít a Rosatom is – aki nem nem értené az összefüggéseket
Kimentek a budapesti zsidó hitközség meghívói a pesti gettó felszabadulásának évfordulójára rendezendő eseményre. Nem vagy SD VIP listáján így csak először tegnap hallhattam...
Balázsék és Marczingós László vitája új szintre lépett
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahitelesek ügyében precedensértékű pert nyerő jogász és a...
Polgármesterek az Észak vendégeként – kölcsönösen előnyös együttműködést akarunk jövőre is
Megyénk polgármesterei látogattak el az Észak szerkesztőségébe csütörtökön délután. Egyszerű évbúcsúztató volt, amelyen mindannyian , kölcsönösen megköszöntük az egész éves együttműködést. Amit az...
Edit néni (77) könnyeivel küszködve telefonált, hogy elbúcsúzzon az Érd FM-től
Ma, április 15-én éjfélkor szól utoljára az Érd FM. A búcsú pillanataiban egy 77 éves hallgató, Edit néni is betelefonált, és könnyeivel küszködve...
A Szigeten minden rendbe találtatott – szuper mega rendezvény
Összesen 842 hatósági ellenőrzést folytattak le Budapest Főváros Kormányhivatala szakemberei a Sziget 2019 fesztivál ideje alatt. Az idén összesen 530 ezres látogatószámmal futó...
INGYENES BULI BUSZJÁRAT AZ EFOTTRA
A Telekom, amely a számos nyári zenei fesztivál mellett már az EFOTT támogatója is, különleges buli buszjáratot indít az EFOTTra minden nap 12...
Koronavírus – Vigyázzunk egymásra, ne égessünk kerti hulladékot!
A levegő szennyezettsége komoly hatást gyakorol az emberi légzőrendszer és az immunrendszer állapotára – erre figyelmeztetnek a közegészségügyi szakemberek. A szennyezett levegőben gyengül...
Rákkutatás: tudomány a betegágyak mellett
A nyár a tudományos dömping ideje a rákkutatásban, az évszak ugyanis hagyományosan a világ egyik legfontosabb orvosi fórumaként számon tartott Amerikai Klinikai Onkológiai...
A rákbetegek lelkére is figyelő szakemberek elismerése
A kitüntetettek: Szakmai díjat kapott dr. Biró Eszter a hazai onkopszichológia megteremtésében, elméleti bázisának létrehozásában, oktatásában és gyakorlatában végzett kimagasló elkötelezett szakmai munkássága...
A nagy emberek magánya – amikor Obama kiszabadult a Fehér Házból – egy séta a Central Parkban – a slepp mindig liheg a nyomukban
Obama családostul kiruccant. Kirándult, kedve szottyant sétálni egyet a Central parkban. Irigylem. Magam is elbóklásznék ott. Megbámulnám az arra kocogó hírességeket és rájuk...
Alkohol stop Amerikában – nikotinstop nálunk – summasumárum
A kép az Egyesült Államokban készült akkoriban, amikor dübörgött az alkohol stop az óceánon túl. Egy ottani rendőrségi rajtaütéskor kinyitották a csapokat és...
A La Mirage ahol határidőre kell fogyasztani – habsidőzsi potom áron – van aki pluszban eszik, iszik – szódával nyomatják a termelést
A vendéglátóim elvittek az Izraeli Holt tenger egyik luxusszállodájába. Pontosan 1996 tavaszán. Ott találkoztam először azzal az éttermi technikával ami ma Miskolcon leginkább...
Bálint Istvánné, a település polgármestere újévi koncertre invitálta a helybelieket.
Szabálysértési és közigazgatási eljárás is indult a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon azután, hogy január 2-án „rendhagyó újévi koncertet” tartottak Bicskén, amelyen a település...

