Úgy telt el öt esztendő, hogy ez idő alatt folyamatos levelezésben álltam a hatóságokkal. Jöttek mentek a koperták köztem a rendőrség, az ügyészség és a bíróság között. Panaszkodtam, sérelmeztem, fellebbeztem megismertem az igazságszolgáltatás összes fontos szereplőjét. Összegyűlt egy vaskos kötetre való élményanyag, megtapasztaltam hogyan is működik egy jogállam, ahol a sok egyenlők között nem ritkán akadnak még egyenlőbbek. Megtanultam mi a különbség a rágalmazás és a hamis tanúzás között. Azzal is tisztába kerültem, hogy a tanúskodás törvényi kötelezettség, de az igazságot, az igazmondást várják el. Sajnos ez nem mindig hozható szinkronba. Tudom, kapizsgálom, hogy a járásbíróság és a törvényszék között mi a különbség. Megtapasztaltam, hogy az elutasító végzések határozatok kaptafára íródnak, s péntek délutánonként hozza ki a posta. Kioktattak milyen jogaim lennének papíron, törvény szerint mit várhatok el a mindenkit megillető igazságszolgáltatás lassan őrlő malomkerekei közé szorulva.
Figyelem. Ha valaki ismeri már a tragédiámat, s unja, lexarja vagy neki még nagyobb gondja van, azonnal lapozzon. Vagy vesse papírra, küldje el, nálam a legmélyebb együttérzésben, empátiában részesül. Nálamnál jobban senki nem tudja milyen is az, amikor ismeretlenekkel kilátástalan szélmalomharcot folytat. Szó sincs semmilyen parkolási vitáról, rossz helyen való megállásról, hiszen a velem szembe történt intézkedés után az önkormányzat azonnal kitette a korlátokat a posta elé. Ezzel jelezve, hogy addig ott rendezetlen, megtévesztő volt a forgalmi státusz. Rögtön felszámolták az ottani mókuskázást, a zsebre dolgozást a békés autósok vegzálását, lenyúlását. Öt éve lesz már, hogy arra felé még egy rendészt sem láttak cirkálni. Megszűnt a, no-go, zóna.
Engem öt esztendeje két magáról megfeledkezett miskolci rendész ott ezen a sarkon megvert, megbilincselt minden jogalap nélküli intézkedés során. Mással is megesett már ilyen mégsem sajnáltatja magát. Az élet nem egy habos torta, egyszer lent egyszer fenn aztán egyszer csak úgy is lekapcsolják a villanyt. Mindenkinél.
Egyébként akár kárörvendhetnék is, hiszen a rettenetesen bátor fiatalemberek januárban már ott állnak a bírói pulpitus előtt. Talán, ha a főnökük ismét bevédi őket és nem adja, át az ügyet a rendőrségnek máig viselnék az acélkék egyenruhájukat. Csak ám addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Igazából sajnálhatnám is őket, mert egy fiatalkori botlás súlyosabb következményekkel is járhat.
Mégsem teszem, mert ez sem engem sem őket nem vigasztalja. Ők ugyanis szövetkezeti formában megrágalmaztak és hamis tanukat bujtottak fel ellenem. Kettőt is. Maga a rendészet volt vezetője- hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával – készítette küldte be őket a rendőrségre. Közülük az egyik már rajtavesztett a törvényszéken, de az azért járó jutalmát még nem kapta meg. Védett kategória. A másikat az élettársa buktatta le, elárulta – öt év után, hogy nem is láttak semmit. Nemcsak nekem, becsületére legyen mondva ezt a rendőrségen is megerősítette.
Nos, aki sok amerikai filmet nézett már, mint jómagam – olyan esküdtszékeseket, amelyekben a józan paraszti vagy polgári ész is dominál – megtapasztalhatta, mindig győz az igazság. Mielőtt ítéletet hirdetnének, beszalad valaki és a dermedt hallgatóság előtt kitálal. Elmondja az igazságot, mi nézők pedig felsóhajtunk, párás szemmel megkönnyezzük az igazság győzelmét. A gonosz vesztét. Már én is ilyen heppiendről álmodom.
Ahol a szép mindig elegáns szőke hölgy párjával kézen fogva besétál az ügyészségre és elmondja ő csak kitalálta azt a klasszikus Colombo ballont, amiben engem látott lövöldözni. Bevallja, nem gondolta, hogy ebből ilyen baj lesz ő csak az ártatlan egyenruhás barátait akarta megmenteni. Hiszen nála a trafikban töltötték fel az elektromos bagójukat. Hogy ő csak jót akart. Igaz nem nekem. Edina kedves párja becsületesen elmondta, nem hazudott – bebizonyosodott, Önök nem láttak semmit. Maga csak vizionált, ahogyan megkérték. Sok hülyeséget összehordott, nagyon szeretett volna imponálni a megbízóinak. S lám ezt a nyomozó – a volt vizsgáló be is kajálta. Lehet, hogy muszájból?
Tehát ha megszólalna a felbujtott tanú lelkiismerete, s azt tenné, amit tennie kellene, tényleg nagy fejtörést okozna a bíróságon, az ügyészségen és a rendőrségen is. Kártyavárként dőlne össze a jól kiagyalt koncepció.
S akkor ez a szörnyű sztori tényleg egy olyan tragikomédiává szelídült heppi enddel zárulhat. Bátorság! Egyébként a karácsony, a szeretet áldott ünnepe mintha ilyen cselekedetekről szólna. Utána még meg is gyónhatja.
Kérem, akik ismerik az ügy fontos szereplőit, tegyék meg, hogy beszélnek a fejükkel. Talán még nem késő!
