Teljes egyetértés várható az Oroszországgal szemben bevezetendő kilencedik európai uniós szankciós csomag ügyében – mondta Schallenberg.
Szántó István
Related article
Hangya ellen házilag: fejvesztve menekülnek a lakásból, ha ezt teszed
Február vége felé megjelentek nálunk a hangyák és két hét sem kellett hozzá, hogy mindent ellepjenek és teljesen átvegyék az uralmat az egész...
Gyógyulj Velünk Egyesület: országos sajtójelenlét is jelzi a civilek munkáját
Az ide kattintva PDF formátumban elérhető összeállításban mintegy kétszáz sajtómegjelenés érhető el, amely jelzi mindazokat a témákat és problémákat, amelyeket a Magyar Klinikai...
Elkezdődnek a növényvédelmi permetezések Miskolcon
A Miskolc Megyei Jogú Város közterületein lévő díszfák – vadgesztenye és platán fák – növényvédelme a tavasz beköszöntével előtérbe került....
Okosabb az orrod, mint hinnéd – a monogámiának, a mellráknak és a közeledő halálnak is van szaga
A nők képesek kiszagolni a hűséget, akinek viszont rossz az orra, az nem bízik annyira a párkapcsolatában. A betegségeknek, a halál előszelének is...
Ki mit tud – egyszer majd találkozunk – mi voltunk a Kossuthban – 1964 -ben a Palócziban végeztünk
Ezen a képen egyetlen ismerős sincs. Viszont alkalmas rá, hogy felidézzem , milyen is volt, lehetett a mi tantermünk , a Kossuth utcai...
Villanyszerelő kerestetik – kínai ufo lámpákat kellene lecserélni
Kedves Barátaim ismerőseim, lenne egy privát kérésem, sürgősen szükségem lenne egy jó villanyszerelőre, aki a mellékelt fotón látható kínai ufo lámpákból kettőt lecserélne...
Emlőrák: könyvbemutató, szakorvosok, gyógytornász is várja a nőket
Időpont: 2019. szeptember 26., csütörtök 14 óra Helyszín: Dél-Pesti Centrumkórház – Szent László Kórház Díszterem (19. épület) – kórházi térkép itt (1097 Budapest,...
Gyepparking – ilyenkor sosincs rendőr
Nem elég, hogy a Derkovits utcát minden délelőtt ingyen parkolónak nézi. Noha a szemközti rendelőintézetnek csodálatos tágas parkolója van mégis mindenki ebben az...
Lezárult a Kincses Sziget Tanoda Perkupán
2013.09.01. és 2015. 06.30. közötti időszakban valósult meg a Bhim Rao Egyesület „Kincses Sziget Tanoda Perkupán” elnevezésű, TÁMOP-3.3.9.C-12-2012-0167 azonosító számú Európa Unió által...
Volt egyszer egy Keravill – csak egy jót pöffeszkedtünk a volánnál – a Domusz mellett vásároltuk a televizíót
Volt egyszer egy áruház a valami Eszperantó téren szembe a Szent Anna templommal, a Győri kapuban. Nem is egy, kettő, egy Domusz névre...
Megadhatja a kezdő lökést a külpiac meghódítására a legfrissebb uniós pályázat
A nemrégiben napvilágot látott „GINOP – Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” címen induló pályázat erőteljesen lecsökkenti az exportpiacon való megjelenés kockázatait,...
Amikor a kígyó sziszeg – lebuktak a rágalmazók – a portál felelős a névtelen becsületsértésekért – nyakára lépnek a pocskondiázóknak
Ki szereti ha rosszat írnak mondanak róla. Gondolom kevesen élvezik a nyilvános mocskolódást a hazug rágalmazást. Még ha igazat is állítanának se lelkesednénk,...
KI ismeri fel – számológép kilóra – mi még bifláztunk – a fűzet hátlapján volt a gyári puska – Szovjetunióban még fagolyókkal szoroztak
Nekem is volt egy ilyen számológépem. S emlékezetem szerint a Borsod megyei lapkiadó vállalat pénztárában is láttam ehhez hasonló szerkezeteket. Csodálatos monstrumok voltak,...
Iván Gizi drótpostája – Tánc a kertben
Amikor kinézek az ablakomon és látom, hogy a szél hogy tépázza a fákat és az ősz minden színében pomázó levelek hogyan terítik be...
Fertőtlenítő kendőket adományozott a miskolci Wet Wipe az önkormányzatnak
A miskolci székhelyű Wet Wipe Kft több millió forint értékben, 160 000 darab fertőtlenítő kendőt adott át ma délelőtt az önkormányzatnak....
Támadás a dízel ellen – miért most és kinek jön jól ez a botrány – a régi titok botránnyá gömbölyítve -nem húzták meg rendesen
Mintha ma lett volna. ünnepélyesen átvettem az új Passatomat, rendszáma KBD 622 volt a forgalmi rendszáma. A régi Audi hatosomat cseréltem egy szerényebb...
Enikő fiaskója -dupla trauma – kinek a kicsodája
Jobb ha az ember tartja a száját, miért kellene nekem mindenbe bele kotyogni. Mennyivel egyszerűbb a töménytelen hírt tudósítást begórni, tessék olvasni ezeket,...
Szendrei Péter kollégánkat a Parasznyai temetőben búcsúztatták
Az egy hete elhunyt kollégánkat Szendrei Péter szerkesztőt ma délután búcsúztatták el a Parasznyai temetőben. Az Észak szerkesztősége nevében Uri Mariann méltatta a...

