


Sok pénz van a szemétben. Szemét sok. Nem véletlenül világszerte gond van a gyűjtés és a szállítás körül. Nem illő, de kimondom Olaszországban...
A Rádió Bézs adásában immáron négy éve megy az „Egy kávé Micivel” című beszélgetős műsor. Ez idő alatt Szabó Gabi szerkesztő-riporternek a...
A Magyar Falu Program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség. Az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére...
A "Brit tudósok megállapították" kezdetű, valamint a nettó hatásvadász véleménycikkek özöne után azt gondolhatnánk, hogy energiaital témában soha nem lesz egyetértés. Erre cáfol...
Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyetlen ma is működő zsinagógája a megyeszékhelyen található miskolci zsinagóga. A neoromán épületet Ludwig Förster, a Dohány utcai zsinagóga építőjének tervei...
Célpontban Tállya polgármestere, Osika József (videó) Dátum: 2009.05.16., Ma 2020. augusztus 19.én mondotta az alpolgármester asszony – hamarosan döntenek a választások kiírásáról. A...
Utolsó ülését tartotta a miskolci operatív törzs – a testület a veszélyhelyzet kihirdetése óta hetente kétszer tanácskozott a stratégiai fontosságú városi...
A Klubrádiónak adott interjút Herendi Gábor, a már félmillió néző felett járó Futni mentem rendezője, aki a közel háromnegyed órás beszélgetésben főleg a...
Az MRCC kerékpárosok már megint egy különlegességgel készültek, a múltkori beszámolónál említettük, hogy voltak Olaszországba edzőtáborban. Sikeresen teljesítették a kitűzött távot és emellett...
Figyelem, figyelem, szerdán zárásig még látogatható az edelényi kastély. A drága pénzen felújított épület egyelőre bezár és az új rendelkezések szerint keresik majd...
Bécsben akárcsak Debrecenben már régóta gázos autóbuszok járnak. A tartályok a járművek tetején vannak. Talán ennek is köszönhető, hogy az Alpok országának fővárosában...
Akik mostanában megfordultak a NAV miskolci ügyfélszolgálatán láthatták, hogy a régi földszinti fogadóterem zárva. Átmenetileg a felújítás idejére átköltöztették az ügyfélszolgálatot az első...
2019. 05. 14., k – 15:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Már a helyszínen elfogták azt a férfit, aki telefont rabolt a nyékládházi...
A Budapesti Nemzetközi Vásáron a hetvenes évek derekán mutatták be ezt a Zsigulit. Gyorsan rákattantunk. Életemben először és utoljára akkor csináltam egy interjút...
Kevesen tudják, hogy a nyolcvanas években a Miskolci Közúti Igazgatóság kocsijainak nagyrészében már volt rádiótelefon. Várföldi Mihály barátom – sajnos évtizedek óta semmit...
Tulajdonképen egész életemben ilyet akartam, de most, hogy már van eladnám. Olcsón. Igazi antik, akár a Hegedűs a háztetőn című darabban is helye...
Hogy valami szórakoztatót is termeljek a gép mellett. Látom, az óriás pandák minden megtesznek, hogy ki ne pusztuljanak. Mi főemlősök magunkra kulcsoljuk az...
Tízedik alkalommal tartotta meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. a karácsonyt megelőző időszakban a „Zöld Szív” jótékonysági akciót. Az elmúlt évekhez hasonlóan most...
Az új típusú sejtek „alagutakat” képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, melyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek...

